Álarc Mögött |JK ff|

◈Ötödik◈

- Így jó vagyok? - léptem SeJin elé, akit azzal fárasztottam, hogy mondja meg, hogy mit vegyek fel az interjúra. Igen, végre visszajelzett az egyik kávézó, hogy szükségük lenne egy pincérre. Azt mondták mindent megtanítanak, és a fizetés sem olyan rossz, úgyhogy természetesen azonnal vissza írtam, hogy elfogadom az ajánlatot.

- Ez jó lesz - bólintott egyet végig nézve rajtam.

- Az előző négyre is ezt mondtad - tettem csípőre dühösen a kezeimet.

- Anna, tökmindegy mit veszel fel - sóhajtott fáradtan.

- Ez nem igaz - ellenkeztem szemforgatva - De mostmár nem veszem át, mert el fogok késni - pillantottam az órámra.

- El vigyelek? - kérdezte.

- Nem kell, kösz, nincs messze - kaptam fel a táskámat a kanapéról.

- Mire vissza érsz lehet, hogy itt lesznek a fiúk is - figyelmeztetett.

- Minek járnak ide olyan gyakran? - ráncoltam a szemöldököm.

- Azért, mert az én házam, és azt hívok meg, akit akarok - mosolyodott el - Na meg azért, mert utána megyünk el - vont vállat.

- Vettem - biccentettem egyet. 

- Ügyes legyél! - szólt utánam, amikor már az ajtóban álltam.

- Kösz! - kiálltottam neki vissza.

Kicsit ideges voltam, és nem csak azért, mert egy állás interjú, hanem mert ezen az egy ajánlaton kívül egyet sem kaptam. Szívesebben dolgoznék mondjuk egy irodában, de nem akarok kényesnek tűnni, ezért ezzel is megelégszem. 

__________

Oké, el sem hiszem, hogy felvettek. Amikor kimondta a nő, hogy az enyém az állás, azt hittem, hogy rosszul hallok, ezért megkérdeztem mégegyszer. 
Így hát boldogan hagytam ott az újdonsült munkahelyem, és indultam el haza. Egyébként furcsa ezt mondani. Sokáig nem volt olyan hely, amit "otthonnak" tekintettem volna, mert apa mellett az a porfészek inkább volt a pokol, mintsem egy lakhely. SeJin-nél viszont rohadt jól berendezkedtem, és tetszik is a hely, most pedig még munkát is szereztem, úgyhogy tényleg nem panaszkodhatok. 

Beírva a kódot léptem be a házba, aminek az előterében ott hevert plusz hét férfi cipő, amiből arra következtettem, hogy a banda már megérkezett. A hangfalakból szóló hangos zene, és a nevetés, ami a nappaliból szűrődött ki pedig csak megerősítette ezt az állításomat. 
Rágózva léptem be a helyiségbe, majd vezettem végig a tekintetem a társaságom. Mind rám néztek, ám most már egy fokkal természetesebben, gondolom kezdenek hozzá szokni, hogy én is itt lakom. SeJin a fotelben üldögélt, és a laptopját az ölében tartva nyomkodta azt. Érkezésemre lehajtotta egy kicsit a tetejét, és a kezével a fiúk irányába kezdett el csapdosni, akik vették a lapot, és lehalkították a zenét. A nagybátyám nagy szemekkel nézett rám, arra várva, hogy mondjak valamit.

- Enyém az állás - bólintottam egyet egy mosollyal az arcomon, mire SeJin felugrott, amin elnevettem magam. Te jó ég, milyen régen röhögtem már bármin is. Még nekem is új volt az effajta megnyílvánulás.

- Ez az én unokahúgom - biccentett egyet büszkén, majd figyelembe véve, hogy nem szeretek az emberekkel érintkezni, feltartotta a tenyerét, én pedig adtam neki egy pacsit.

- Gratulálok - mosolyodott el NamJoon, miközben egy pillanatra rám vezette a tekintetét a csocsóasztalról.

- Kösz - néztem feléjük. 

- Mikor kezdesz? - kérdezte SeJin.

- Holnap - közötlem vele.

- Hánykor?