Álarc Mögött |JK ff|

◈Huszonkilencedik◈

⚠️Figyelem, a következő rész, egyesek számára felkavaró lehet. Csak saját felelősségre!⚠️

☆☆

Miután beszéltem Jungkook-kal benyomtam a Playstation-t, és játszottam rajta egy órát. Régen hülyéskedtem már csak úgy, egymagam, és élveztem, hogy most nicns senki körülöttem. Azután előszedtem a haza hozott munkámat, és a netet bújva keresgéltem tovább a szobámban. Minden lehetőséget kiírtam, és be is jelöltem, hogy hétfőn ki tudjam nyomtatni a fontos dolgokat, és a jó ajánlatokat. Sok kecsektető hírdetést találtam szállásokról, és az egyik teljesen el is nyerte a tetszésemet, úgyhogy elégedett voltam.

Nagyjából fél hét volt, SeJin még mindig nem ért haza, én pedig már majdnem kész voltam, amikor megcsörrent a telefonom. Azt hittem, hogy megint Kook az, és elkérte a számomat a nagybátyámtól, vagy esetleg az egyik amerikai haverom, így mosolyogva emeltem a fülemhez a készüléket.

- Igen? - szóltam bele, miközben leírtam a lapomra az utolsó mondat befejező szavát.

- Azt hiszed, hogy olyan könnyen megszabadulhatsz tőlem? - hallottam meg az isrmerős férfi hangot a vonal másik végén.

A kezem megállt a levegőben, az arcomra ráfagyott a mosoly, és a szívem azonnal felvett egy gyorsabb ütemet. Nem hittem a füleimnek. Nagyot nyelve ültem fel az ágyon, ahogy magam elé bámultam. Nem tudtam megmukkanni, nem jött ki hang a torkomon, csak tátogtam, mint egy hal az akváriumban.

- Nem hallassz? - emelte fel a hangját. Összerezzentem, és éreztem, hogy megint hatalmába kerít a félelem, ami annyi éven át fő eleme volt az életemnek.

- Apa - leheltem halkan a szót ajkaim közül. Igen, ő volt az. A férfi, aki gyakran addig vert, amíg már beszélni sem tudtam, aki miatt nem volt gyerekkorom, aki örökre tönkre tette az életem, és aki miatt depresszió gyötört. 

- Még is ki engedte meg, hogy elszökj? - telefonon keresztül is átjött, hogy megint ivott, és már részeg volt. Az összes múltban történt emlék utat tört magának, és egyenként suhantak át a gondolataimban. Már jó úton haladtam affelé, hogy elfelejtsem a történteket, és hivatalosan is új életet kezdjek, de az apámnak közbe kellett szólnia. 

- Nem uralkodhatsz felettem - közöltem vele erőtlen hangon. Magam sem hittem, hogy valóban visszabeszélek annak az embernek, aki ezért anno mindig megvert.

- Hogy mondod? - kérdezte meg egy kis hallgatás után.

- Nem vagyok sem a csicskásod, sem pedig a lányod többé. Ne hívogass, ne keress, és tűnj el az életemből. Tönkre tetted a múltamat, de nem hagyom, hogy a jövőmre is hatással legyél. Ha megkeresel, mindent elmondok a rendőrségnek, és elérem, hogy rácsok mögött rohadj meg! - emeltem fel én is a hangomat a könnyeimmel küszködve.

- Hogy merészelsz így beszélni velem, te hálátlan kurva? - kiáltott bele a telefonba, amit így el kellett tartanom a fülemtől, nehogy megsüketüljek - Meg kellene köszönnöd, hogy életben hagytalak, és hogy nem adtalak be valami gyerek otthonba - köpte a szavakat - Amint megtaláltalak, biztos lehetsz benne, hogy még azt is megbánod, hogy megszülettél - fenyegetett meg halál komoly hangszínen. Kirázott a hideg, és éreztem, ahogy az első könnycsepp legördült az arcomon. 

Nem tudtam mit mondani, és nem voltam hajlandó tovább hallgatni az üvöltözését, ezért bontottam a vonalat, és azonnal tíltottam is a számot, hogy ne tudjon tovább zaklatni.

Hatalmasat sóhajtottam, ahogy kiszakadt belőlem a zokogás. Elterültem az ágyon, és a párnámba temettem a fejemet.

Teljesen jól voltam, amíg nem hallottam meg újra a hangját, és nem ugrottak be az emlékeim, amiket nagy erővel próbáltam elfeledni. 
Tudtam, hogy ha ő valamit a fejébe vesz, részegség ide vagy oda, azt ő véghez is viszi. Ezért is szinte biztos voltam benne, hogy meg fog keresni, és addig fog ütni, amíg marad bennem levegő.