𝚃𝚒𝚗𝚍𝚎𝚛 - [𝙻𝚊𝚗𝚍𝚘 𝙽𝚘𝚛𝚛𝚒𝚜] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

2.6 || a szívfájdalom

        Csókok kerültek a bőrére, amikor lassan ébredezni kezdett. Dagmar érezte, ahogy Lando ajkai a nyakát súrolja, és libabőrös lett. Mosoly görbült az arcára, csodálatos volt az az érzés, hogy két hosszú hét után újra felébredhet mellette, és ez megmelengette a szívét. "Jó reggelt baba". Motyogta Lando a fülébe, folytatva a bőrének puszilgatását, majd ajkai az arcára kerültek. Dagmar megfordult az ölelésében, ragyogó szemére és orcájára nézett, amit kissé megvilágított a gyenge reggeli fény, melyet a függöny átengedett. "Szia". Mondta Dagmar, karjait a nyaka köré fonta, és örömmel fogadta, ahogy még közelebb húzza magához. Tegnap este már túl fáradt volt ahhoz, hogy teljesen felébredjen és megölelje, azonban most együtt töltik a napot, és maximálisan ki akarta élvezni. "Nagyon hiányoztál". Duzzogott szelíden, és a fiú nem tudott ellenállni, előrehajolt és megcsókolta. "Tudom, te is hiányoztál". Válaszolta Lando.

"De egy hétig itthon leszek". Mondta következőnek, és a lány bólintott. "Bár valószínűleg az MTC-re kell menned". Sejtette, Lando pedig biccentett, és érezte, ahogy gyötrődik a belsője. "Amikor szólít a kötelesség ott kell lennem, szerelmem". Mondta halkan, mire a lány helyeselt. Dagmar megértette, akárcsak az előző helyzeteket. Csak nem hagyhatta figyelmen kívül ugyanazt a dolgot, mint amikor azt mondta Lando, hogy a szezon első két futama között nem utazhat haza. "Gyerünk, ne duzzogj emiatt". Mondta Lando ezután, hüvelykujjai megnyugtató köröket rajzoltak az arcára, és a simogatás miatt ismét a fiúra emelte a tekintetét. Sikerült felfelé húzni a szája sarkát, Lando pedig még egyszer megcsókolta. "Éhes vagy? Vagy szeretnél még egy kicsit az ágyban maradni?". Kérdezte Lando. "Hmm, maradjunk még egy kicsit". Hümmögte Dagmar, és a fejét még jobban belefúrta az érintésébe. Rámosolygott. "Amit csak akarsz". Bólintott, kezét levette az arcáról, hogy ujjaival a haját csavargassa.

"Dolgoznod kell ma este?" Kérdezte Lando. "Igen". Tájékoztatta. "Csak egy kicsit tanulok, mielőtt mennék az esti műszakba". Mondta. Lando jónak találta, hogy dolgozik. Legalább eltereli a figyelmét, amikor hiányzik. "Vizsgaidőszakban vagy?". Kérdezte megint, a szemöldöke kicsit felvonta. "Mhm, jövő hétig. Mondtam már". Mondta halkan Dagmar. "Semmi baj". Majd megrázta a fejét, nem akarta, hogy bűntudatot érezzen emiatt, mivel ez nem nagy ügy. Nem tudta miért, de nehezen nyeli le a torkában lévő csomót. Talán közeledett a havi dolog ideje, de a barátjával folytatott beszélgetés kissé merev és nyugtalan volt. Lehet, hogy csak vissza kell rázódniuk, miután ilyen sokáig nem látták egymást. "Hogy megy eddig?". Kérdezte Lando. "Egész jól". Válaszolta. "Remélem, hogy nem kell javító vizsgát tennem. Utána lezajlik, és talán elmegyek veled egy versenyre." Kicsit rózsaszín volt az arca, majd lenézett a karkötőjére.

"Az remek lenne". Lando mosolygott, majd felemelte az állát, és megpuszilta a homlokát. "Minden rendben?". Végül úgy döntött, hogy megkérdezi, mire a lány bólintott. "Jól vagyok, csak fáradt, de ennek vége lesz, ha befejezem a stresszelést a tesztek miatt". Kuncogott Dagmar, Lando pedig nevetgélt, örült a hangnak, amit kiadott. "Oké". Mondta halkan. "Készítek egy kis reggelit, oksi? Ha szeretnél, még egy kicsit maradhatsz az ágyban". Javasolta Lando, mire a lány biccentett. "Lezuhanyozom". Mondta. Rámosolygott, aztán felhúzta magát és lábait az ágy szélére rakta. Dagmar ránézett, miközben egy pulcsit és egy hosszú ujjú pólót vett fel, és csupasz lábbal ment le. Dagmar hátradőlt a párnákra, és felnézett a mennyezetre. Nem ezt az enyhe feszültséget akarta, ami köztük van. Nem szeretett volna találgatni vagy drámai lenni, de érezte, hogy a szeme enyhén könnybe álad. Tudta, hogy a fiú élete és napirendje táblázva van, így nem lesz ideje egy kapcsolatra, de a lány ezt megértette és szem előtt tartotta.

Ugyanakkor érezte, ahogy beleharapnak a szívébe és egyből felfalják. Észrevette, hogy a szíve összeszorul a mellkasában, majd ismét az oldalára fordult, és az álláig húzta az ágyneműt. Most nem akart sírni, és véreres szemekkel lemenni a földszintre. Talán könnyebb lesz, amikor Kínába indul, majd visszajön, mielőtt Bakuba menne. Dagmar tudta, hogy hozzá kell szoknia, alkalmazkodnia kell, és azt mondta magának, hogy nem biztos, hogy egy hét alatt azonosulni fog, mivel friss a kapcsolatuk. Mégsem tudott kilábalni az érzésből. Dagmar vett egy mély levegőt és felült. Talán egy hideg zuhany kitisztítja a fejét, és jó irányba taszítja. Összeszedett néhány ruhát, és elindult a fürdőszobába. Levetkőzött, és a víz alá ment, lehunyta a szemét hagyva, hogy menjen rá a víz, remélve, hogy elmossa a jelenlegi érzéseit.