𝕃𝕚𝕘𝕙𝕥𝕤, ℂ𝕒𝕞𝕖𝕣𝕒... 𝕃𝕠𝕧𝕖 (18+) •//Befejezett\\•

🎬👬1. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥-𝔸𝕕𝕒𝕞🎬👬

Adam Lewis vagyok, 16 éves. Londonban élek a családommal. Mondhatni, egy nyomornegyedben. Szegények vagyunk és van, hogy nem mindig telik a napi betevőre. 4 testvérem van: 2 fiú és 2 lány. A bátyám, Ryan 18 éves és az öcsém, Chris pedig 2. Bloom 14, Rosa 12 évesek. Az apánk alkalmi munkákból tart el minket, anyánk pedig otthon vezeti a háztartást.

A húgaim a helyi általános iskolába járnak, míg én a város központjában lévő gimnáziumba járok. Az átlagom általában 4,2 szokott lenni, aminek úgy örülök, mint majom a farkának. Ebben a gimnáziumban ugyanis az a „törvény", hogy ha az átlagod, mind félévkor, mind év végén nem éri el a 4 egészet, akkor repülsz. Emiatt is egy nagyon erős iskola.

Ugyanakkor sajnos jár oda egy olyan gyerek, aki nem éppen valami okos. A neve Bruno. Mindenkit piszkál és szembe megy minden szabállyal. De ezeket az igazgató mindig elnézi neki, mert az apukája nagy pénzzel támogatja az intézményt. És ha a fia felől rossz dolgokat hall, akkor azt is el tudja intézni, hogy ami volt, az ne legyen többé. Vagyis bezárhatja az intézményt. Minden diáknak el kell őt tűrnie. Még a nagyobbaknak is. Vele különösebb gondom eddig nem volt. Egészen mostanáig.

Egy nagyon híres New York–i rendező jött. Egy sorozatot akar leforgatni, amibe kell egy fiú. És a rendező úgy döntött, hogy még a felnőtt szereplőket is elhozza.

Az előadóterem végében ültek az utolsó sorban. Éppen színjátszás óránk volt és egy, a tanárunk által összeállított darabot játszottunk el. „A szív dallama" címmel. A történet röviden arról szól, hogy van egy stréber gyerek (én vagyok az), aki szerelmes lesz a legmenőbb csajba (aki Natalie). De ebben is van gonosz. Kitaláljátok? Segítek. Bruno az. Ő Natalie barátja mind a darabban, mind a valóságban. Ez hidegen hagyott. A harmadik próbálkozásra sikerül csak elnyerni a szerelmét, ami egy arcon puszi meg az az „én hercegem" duma.

Már a harmadik próbálkozásnál tartottunk. És ekkor nyerem el a pusziját. De Bruno, mint mindig megy a feje után.

– Brandon, te olyan bunkó vagy mindenkivel. Még velem is. Ez a szegény gyerek többet tett értem, mint te egész kapcsolatunk alatt – mondta színészkedve Natalie – Szakítok veled!

– Ne már édes! Most nem mondod komolyan, hogy egy ilyen senkiházival akarsz járni? Még csak nem is izmos – ökölbe szorította kezét és megütött, amitől leestem a színpadról. Ez nem volt a forgatókönyvben. Egy kezet láttam meg magam előtt. Felnéztem, és John Wend volt az. Ő a példaképem. Miatta kezdtem el színészkedni.

– Jól vagy? – kérdezte.

– I-igen – dadogtam és megfogtam a kezét – Köszönöm!

– Nagyon szívesen. Gondolom ennek nem így kellett volna lennie.

– Jól gondolja – és lassan felemelkedtem.

– Bruno, ez nem is volt a darabban! – szólt rá Mrs. Wong a támadómra.

– Kit érdekel – vont vállat és John felé fordult – Remélem engem választanak.

John szája szóra nyílt volna, de a rendező gyorsabb volt.

– Ne reméld! Már megvan a választottunk.

– Igen – folytatta John és rám nézett. Az egyik szeme vörös volt, a másik pedig zöld. Gyönyörű szemei voltak. Sokáig nem értettem a célzást. De sikerült kimásznom a szemeiből és megszólaltam.

– Én? – kérdeztem meglepődve.

– Igen, te! – mondta John.

– Úristen! Ez most komoly?

– Nagyon is komoly, fiam – szólalt meg a rendező – És holnap indulunk is New Yorkba.

– Már holnap? – kérdeztem.

– Felőlem most is mehetünk – tette hozzá és közelebb jött – Simon Miller.

Kezet fogtam vele.

– Adam Lewis.

Ekkor a többi színész is odajött hozzám. Egymás után nyújtották a kezüket.

– Katy Rox – mutatkozott be egy éjfekete hajú nő.

– Cassandra Jords – Cassandrának hullámos, vörös haja volt.

– Nathan Taylor – ha az utcán látom meg, akkor azt hinném róla, hogy egy japán turista.

– Trevor Wood – gesztenyebarna, rövid haja volt, akárcsak nekem.

– És John Wend – nyújtotta még egyszer a kezét. Ezúttal azért, hogy bemutatkozzon.

– Örvendek és igyekszem megjegyezni a neveket.

– Rendben. Akkor mi most elmegyünk, te pedig készülődj össze és holnap kora reggel legyél itt az iskola előtt – mondta végül Mr. Miller.

– Rendben.

– Viszontlátásra! – köszöntek el.

– Viszontlátásra!

– Mi van ebben a Lewisban, nem tudom – hallottam a hátam mögött Brunot.

– Hagyd! – mondta neki Natalie – Te jobb vagy.

Megcsókolta és elmentek. Én még pár percig álltam ott, mert még mindig John szemeit láttam magam előtt, de kicsengettek és visszazökkentem a múltból a jelenbe.

Már össze is pakoltam. Elraktam a ruháim és a tisztálkodási szereket. Egész este másról sem tudtam beszélni, mint a mai nap történtekről. De hamar el is aludtam, hogy a holnap minél hamarabb eljöjjön.