𝕃𝕚𝕘𝕙𝕥𝕤, ℂ𝕒𝕞𝕖𝕣𝕒... 𝕃𝕠𝕧𝕖 (18+) •//Befejezett\\•

🎬👬37. fejezet-Adam🎬👬

Már 3 éve New Yorkban élek párommal, John-nal. Még mindig őrülten szerelmes vagyok belé és fordítva is ez van. És persze csak még izmosabb lett. Persze nekem is lett némi izmom, de nem volt akkor a bicepszem, mint az övé. (Az övé 3x nagyobb az enyémnél.)
A nevére vett és így már nem Adam Lewis vagyok, hanem Adam Wend. A tanulmányaimat a helyi gimnáziumban folytattam és már le is érettségiztem. Az érettségim után akkora bulit csapott, hogy az egész színészvilág eljött gratulálni. Arról persze nem is beszélve, hogy annyira berúgtunk, hogy félmeztelenül ébredtünk fel a medence mellett. Soha nem felejtem el azt a reggelt. Minden tele volt konfettivel. A medence, a ház erkélye és mi is be voltunk borítva. És jelenleg egyetemre járok, úgyszintén New Yorkban, mert John soha nem enged el messzire. És a jogosítványt is megszereztem.
A családommal végleg megszakadt a kapcsolatom. Egyik este apám felhívott, hogy elmondja mennyire gyűlöl és, hogy kitagad. Sírni sírtam, de John megvigasztalt. Mint mindig.
A sorozatot leforgattuk. Hála az Égnek! Annyi időnket fektettük bele, hogy már alig volt időnk egymásra.
Kendallról kiderült, hogy az egyik nagy rajongóm volt. Bár nem tudom, hogy miért rajongott értem, de már nem is érdekel. Rácsok mögött van. A szívem megnyugodott és fel tudtam dolgozni a történteket. Hála az én Drágámnak!

-Édesem!-rázogatta John a vállamat-Édesem!
-Igen, Drágám!
-Fel kéne kelned-mondta és amikor kinyitottam a szemem, már ruhában volt.
-De miért?
-Mert már negyed nyolc.
-És ez miért baj? Nem hétvége van?
-Péntek van, Édesem és ...
-Basszus! Az egyetem-kiugrottam az ágyból és a gardróbból egymás után kapkodtam ki a ruhadarabokat.
-Kint megvárlak-mondta és leindult a lépcsőn.
-Okés! Köszi-ott helyben alsót cseréltem és felöltöztem. Felkaptam a táskám és beleraktam pár füzetet. Szerencsére fejből tudom az órarendem. Felhúztam egy sportcipőt és már futottam is le a lépcsőn.
-Siessünk! Meg kell állnunk a kávézónál-mondtam, mikor már kiértem a házból és beszálltunk az autóba. A kávézóban már törzsvendégek vagyunk, mert minden reggel és délután beülünk kávézni.
John beletaposott a gázba. Rámnézett és elnevette magát.
-Mi az?
-A hajad.
-Mi van a hajammal?-a belső visszapillantó tükörben megnéztem a hajam. Szerte szét volt állva. A kezemmel, ahogyan tudtam, megcsináltam. De nem lett olyan, mint amilyen mindig is volt-Nincs egy fésűd?
-Nincs-mondta nevetve és megálltunk egy piros lámpánál.
-Soha többé nem játszunk fodrászosat, világos?
-De ne már!
-Most nézd meg a hajam! Szerte szét áll-felé fordította az arcom és megcsókolt. Teljesen megnyugodtam.
-Megnyugodtál?
-Teljesen.
-Remek.
-De akkor is pirosat kaptunk, kell egy kávé, és utána van mindössze 5 percem, hogy felfussak az ötödikre-nem nyugodtam meg.
-Nyugi, Édesem! Nem fogsz elkésni-a lámpa zöldre váltott és tovább haladtunk. Két perc múlva már meg is érkeztünk a kávézóhoz és már a pincér kint is volt a kávéinkkal.
-Egy hosszú kávé két cukorral és egy cappuccino-nyújtotta át nekem a kávékat. John kávéját odaadtam neki és a zsebemből kivettem egy 10 dollárost.
-A többi az Öné. Köszönjük!
-Egészségükre!-és már el is hajtottunk.
-Ez a pincér nagyon aranyos-jegyeztem meg.
-Megcsalsz vele?
-Isten ments és őrizz! Te vagy a világ legjobb pasija-megpusziltam a borosdás arcát-És ő nem is izmos, mint te.
-Ez igaz.
-Azért aranyos, mert szó nélkül kiadta a kávénkat, ráadásul elvitelre, mert eddig mindig volt helyben meginni.
-Én is már kedvelem a srácot, de azért nem szeretem, ha a közeledben van.
-De mondom, hogy én csak téged tudlak szeretni-a kezem az ő kezére tettem, ami a váltón pihent-Én magam akasztom fel azt az embert, aki felém mer közeledni.
-Elhiszem, ne aggódj!-az egyetem előtt álltunk meg. Kipattantam és már futottam is a bejárat felém, mikor John köhintett egyet-Nem felejtettél el valamit?
Visszafutottam és megcsókoltam. El akartam engedni, de Ő engem nem.
-John-szűrődött ki az ajkamon.
-2 perc, emlékszel?
-Akkor már csak 3 percem van felfutni-elengedett.
-Na, jó! Menj! De este bepótoljuk.
-Okés, Drágám!-elindultam volna, de még visszafordultam, hogy ismét megcsókoljam.
-Elkésel, Édesem!
-Tudom, de-elengedtem ajkait-olyan jó téged csókolni. Imádom az ajkaid.
-Én is a tiédet, de majd este folytatjuk.
-Rendben-futásnak eredtem-Akkor este.
-Este-ordította utánam.

-Mi tartott eddig?-kérdezte John, amikor kijöttem az egyetemről egy tucat papírral a kezemben.
-A tanár elhúzta az órát-egyébként már 3 óra volt. Ezért szeretem a pénteket, mert másik napokon 6-kor szoktam végezni.
-Akkor kénytelen leszek megverni Őt, mert elvett tőlem-beszálltunk a kocsiba és megcsókoltam.
-Nem kell. Majd szólok, ha kell.
-Rendben. Egy kávé?
-Kérdésedben a válasz-mondtam, mikor beletettem a táskámba a lapokat.
-Azok mik?
-Csak pár oldal házi. Hétfőre.
-Elég sok házi az szerintem hétfőre.
-Igen. Amint hazaérünk, elkezdem.
-És mennyi oldal egész pontosan?-elindultunk.
-8 oldal.
-Ez mennyi időt vesz majd igénybe?
-Nem tudom. És a végén kell egy esszé is. Magunkról. Hogy a tanár jobban megismerjen. Sajnos nagyon rossz a memóriája, de azt nem felejti el, hogy órája lesz.
-Ezek a tanárok, de ma akkor mikor...
-Nem tudom, Drágám! Nem tudom, de igyekszem hamar végezni vele és utána jössz te, rendben?
-Rendben-sóhajtott egyet.
-Nem, nincs rendben. Látom rajtad.
-De igen, csak...
-Csak mi?
-Csak most minden olyan, mint amikor a sorozat forgatása volt. Alig van időnk egymásra.
-Figyelj! Ígérem, hogy hamar befejezem. Elvitelre kérjük a kávét, hazamegyünk és már neki is látok. Ha szerencsém lesz, 8 előtt végzek vele.
-Rendben. De ha nem végezel nyolcig, akkor abbahagyod.
-Rendben-mondtam és már ott is voltunk a kávézónál. A kávékat ismét elvitelre kértük és már mentünk is haza.

Már háromnegyed nyolc van és már csak az esszé van hátra. Elkezdtem írni és pillanatok alatt elment az idő. John jött be a könyvtárba. Póló nélkül. Anyám! A teste!
-8 van.
-Tudom, de még nem végeztem. Annyi minden történt velem, hogy azt egy örökké valóságig írhatnám. Adj még pár percet.
-Nem, mert nyolcról volt szó-puszilgatni kezdte az arcom.
-De...
Abbahagyta, kiment és becsapta maga után az ajtót. Rosszul éreztem magam. Megígértem és nem tartottam be. Pedig Ő mindig be szokta tartani. A francba ezzel a házival!
Lesöpörtem az asztalról és sírni kezdtem. Tényleg nincs időnk egymásra. Megtöröltem a szemem és felindultam. Amikor felértem a szobába, akkor John az ágyon telefonozott.
-Figyelj! Nagyon...
Kikaptam a kezéből a telefont és az éjjeli szekrényre raktam. Oldalra fordult, hogy ne láthasson. Felém fordítottam.
-Figyelj! Nagyon sajnálom. Tényleg. Tudom, hogy megígértem. És igazad volt. Tényleg alig jut időnk egymásra.
-Tudom, hogy igazam volt-át akart fordulni, de nem engedtem. Megfogtam a bicepszénél.
-De most szeretném betartani az ígéretem-lehajoltam és megcsókoltam. Magára rántott és az izmain feküdtem. A cipőt valahogyan leszedtem, a pólómat pedig John lehúzta-Ne hidd azt, hogy a tanulás valaha is fontosabb lesz nálad.
-És a tanulás soha nem állhat kettőnk közé-fordultunk egyet és én kerültem alulra.
-Soha-az egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, a másikkal pedig a bicepszét fogtam. A tenyeremmel nem tudtam még oldalt sem teljesen megfogni, akkora volt az izma.