𝕃𝕚𝕘𝕙𝕥𝕤, ℂ𝕒𝕞𝕖𝕣𝕒... 𝕃𝕠𝕧𝕖 (18+) •//Befejezett\\•

🎬👬15. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥-𝔸𝕕𝕒𝕞🎬👬

John felült és széttárta lábait. Beültem közé és hagytam, hogy levegye rólam a pólót. Elkezdte a vállaimat masszírozni.

-Nagyon feszült lehetsz-mondta-Rengeteg csomót érzek.

-Feszült. Ez a szó. Ez volt az a tulajdonság, amit kihagytál.

-Miért vagy az?

-Ez hosszú.

-Időnk van. És amúgy is kell egy óra mire ezeket a csomókat szét tudom szedni. Akkor kezded el, amikor akarod és akkor fejezed be amikor akarod.

-Amikor megkérdezted, hogy mi volt életem legrosszabb eseménye, akkor azt mondtam, hogy nem volt. Pedig igenis volt.

-Mi volt az?-kérdezte és erősen megnyomta a jobb vállamat-Bocsi. Egy csomót végeztem ki.

-Amikor apám megütött. Elvert.

-Miért?

-Mert egy kettes dolgozattal jöttem haza. Elővette a szíjat és elkezdett ütni vele. Anyám hiába kérte, hogy hagyja abba, nem tette. Csak tovább ütött. Mikor kiszabadultam el akartam rohanni, de ő a ruhámnál fogva visszarántott. Nekiestem a falnak. Majd fogott egy nagy fadarabot és rádobta a lábamra. Szándékosan. Utána a ruhámnál fogva felemelt és behúzott nekem, amitől belilult a szemem. Ezek után meg kivett egy parazsat a tűzből és a tenyerembe tette. Összeszorította és nem hagyta, hogy kinyissam és eldobjam. Anyám odajött és ellökte. Így már el tudtam dobni. A tenyerem teljesen el volt égve. Vérzett. Nagyon vérzett. Apám anyát megpofozta úgy, hogy az asztalnak esett és beverte a derekát. Engem pedig ezután kitett az utcára és 3 napig be sem engedett. Anyám volt az, aki titokban kaját hozott ki éjjel és bekötötte a sebeimet-John abbahagyta a masszírozást-A suliban valamit hazudnom kellett. Elestem, bevertem a szemem és véletlenül rátenyereltem a kályhára.

Sírnom kellett. Nem tudtam már magamban tartani. John magával szembe fordított és átölelt.

-Az volt életem legrosszabb eseménye.

-Ne is mondd! Borzasztó az ilyet még csak hallani is. Hogyan tehet ilyet egy apa a saját gyerekével?

-De többieket soha nem bántotta. Semmiért. Ha megbuktak, nem érdekelte őt. De ha rólam volt szó, akkor már büntetett is. Kegyetlen volt-zokogtam.

-Elhiszem, de most nyugodj meg, rendben?

-Rendben-szipogtam még egy kicsit, majd felültem, hogy John folytassa a masszírozást.

-Én az ilyen embereket hagynám, hogy élve temessék el. Sőt. Én magam tenném meg és mosolyogva, nevetve csinálnám.

-De gondolom neked ilyenben nem volt részed. Hiszen apukád alig volt jelen az életedben.

-Ezt jól mondod. De nekem ezzel ártott. Ha az anyám meghallotta, hogy rossz jegyet kaptam, akkor örülhettem, hogyha megúsztam egy szobafogsággal.

-Mi volt akkor, ha nem szobafogságot kaptál?

-Elvert egy fakanállal vagy pálcával és nem kaptam ételt. A szobafogság viszont maradt. Várjunk csak! Hogy érted azt, hogy a testvéreid soha nem kaptak semmilyen büntetést?

-Úgy, hogy nem kaptak. A bátyám mindig is egy sült bolond volt. A húgaim pedig lusták, ahogyan mindazt mondtam. Egyikőjük sem büszkélkedhetett olyan bizonyítvánnyal, amilyen nekem volt.

-Ezt hívjuk igazságtalanságnak.

-Igen. De mondd csak! Ez egy álom?

-Miből gondolod? Megcsípjelek?-kérdezte nevetve. Szembe fordultam vele és a mellkasára hajtottam a fejem.

-Hogy van ezen a szörnyű világon egy mondhatni ugyan olyan múltú személy, mint én. Ez csak álom lehet. Megvan a számomra ideális személy, akit szeretek. Az érzéseink egymáshoz viszonyulnak. Ha szomorú vagy, akkor én is. Ha boldog vagy, akkor én is. Ehhez képest a valóság túl rideg-bal kezemet a jobb mellkasára helyeztem. A szívverése felgyorsult. A fülemmel hallottam, hogy milyen gyorsan és erősen kalapál.

-Nem. Ez nem egy álom-szólalt meg-Ezek vagyunk mi. És leszünk is.

Megcsókolta a fejem és megfogta a kezem.