Összekötve | ✔️ |

4. fejezet

(2020. augusztus 13. szerda)

-Hil! Nyugi! Semmi baj! Itt vagyok!-szólongatott valaki.

-Nem! Engedj el!-kiabáltam, félig álomban.

-Hil kellj fel!-simította meg valaki az arcom.

-A...a...Ash?-kérdeztem, majd kinyitottam szemeim. Ott ült az ágyam szélén, és aggódva fürkészte arcom.

-Igen. Én vagyok az. Semmi baj.-tárta ki a karját. Mikor látta, hogy tépelődök, egyszerűen megragadta a karom, és ölelésbe vont.

Fura volt. Nem akartam rögtön szabadulni, mint általában. Nem éreztem félelmet, a könnyeim sem azért szántották végig az arcom mert megölelt egy férfi, hanem még a rémálom miatt. Az idegesség, ami ilyenkor jelentkezett, elmaradt helyébe nyugodtság költözött. Úgy éreztem, hogy sose elég. Legszívesebben örökre Asher ölelő karjaiban maradtam volna. Hosszú idő után, őszintén én is megöleltem valakit. Mikor kezdetem megnyugodni csak akkor kérdezett.

-Jobb egy kicsit?-simogatta a hátam.

-Igen-szipogtam.

-Ha gondolod én, meghallgatlak-mondta halkan.

-Meglátom-néztem fel rá mosolyogva.

-Oké-bólintott.

-Köszönöm-mondtam őszintén.

-Mit?-kérdezte értetlenül.

-Hogy... mindegy.-ráztam meg a fejem, mert még nem éreztem úgy, hogy tudok neki erről őszintén beszélni.-Csak köszönöm.-húztam félmosolyra ajkaim.

-Gondolom, nem azt köszönöd, hogy megmentettelek Liamtől?-vonta fel jelentőségteljesen a fél szemöldökét.

-Mondtam már, hogy ura voltam a helyzetnek!-csattantam fel, és kiszakítottam magam a karjai közül.-Amúgy meg muszáj volt kinyírni a pillanatot?-vontam kérdőre.

-Milyen pillanatot Királylány?-tetette a hülyét.

-A szép és nem mellesleg békés pillanatunkat.-háborogtam, kicsit hangosabban a kelleténél.

-Ne kiabálj, már mert felkelted a szüleinket.

-Ó fent vagyunk!-szólalt meg hirtelen anyu.

-Látod Eperke! Addig kiabáltál velem, még fel nem verted az egész házat.-dorgált Asher.

-Hé! Kikérem magamnak! Te se voltál valami halk!-böktem meg a mutató ujjammal a mellkasát.

-Nyugi van fiatalok! Öt perccel keltünk hamarabb, mint ahogy az ébresztő szólt volna.-csitított minket Dan.-Minden rendben Hilary?-nézett rám aggódva Dan.

-Persze.-legyintettem-Csak a szokásos rémálmok.-húztam el a szám.

-Szokásos? Akkor minden hajnalban arra fogok kelni, hogy te kiabálsz?-háborgott Ash.

-Szokj hozzá Nagyfiú.-veregettem meg a vállát „együtt érzően"

-Csodás.-morogta.

-Hilary? Tudnánk beszélni?-kérdezte anyu.

-Persze.-bólintottam.

-Négy szemközt.-nézett a fiúkra jelentőség teljesen. Asher feltápászkodott az ágyamról, majd apjával együtt elhagyta a szobát.

-Egy, jól vagy?-ült le anyu oda ahol előbb Ash ült. Azaz velem szembe.

-Már igen. - bólintottam. - Kettő? - kérdeztem.

-Jól láttam, hogy hagytad Ash-nek, hogy megöleljen?

-Igen.-bólintottam vonakodva.

-És?-puhatolózott.