Összekötve | ✔️ |

3. fejezet

(2020. augusztus 11. kedd)

Ismét a rémálmom keltett, én pedig elindultam futni. Persze a Google mapes segítségével, mert a nélkül „haza" se találnák. Mire hazaértem már mindenki a konyhában volt. Kivéve Ash-t.

-Szia Hilary! Hol voltál?-kérdezte Dan, miközben a nyakkendőjével babrált. -Futni.-kaptam fel egy banánt a gyümölcsös kosárból, majd jelezvén, hogy nem szeretnék tovább társalogni elindultam felfele. A szobámba érve letusoltam, majd hajam egy gyors kontyba fogtam össze, testemre pedig otthoni ruhákat húztam. Leültem a gépem elé, és mivel a gépemen rögtön betölt a Spotify ezért bekapcsoltam a kedvenc lejátszási listám. Megkíséreltem felhívni Sarah-t és meglepő módon sikerrel jártam.

-Szióka!-köszönt.

-Szia! Remélem nem én keltettelek fel.

-Nem. Hanem a másik nemnormális!-forgatta a szemét.

-Csak nem...-kezdtem bele sokat sejtető pillantások közepette, de Sarah közbevágott.

-De.-vigyorgott.-És olyan jó volt!-kezdett el áradozni Will-ről.

-Kérlek, kímélj meg a részletektől!-szakítottam félbe ezúttal én.

-Te meg a hülyeségeidtől!-hallottam a háttérbe Will hangját.

-Én is szeretlek William! Gyere, már ide hadd lássalak!-mosolyogtam.

-Mi van, ennyire hiányzok?-lépett Sarah mögé.

-Te? Mindennél jobban.-ironizáltam.-Szóval ti ketten alighogy elmegyek, máris kavartok.-gondolkodtam hangosan.

-Mi? Nem! Mármint nem kavarunk hanem asszem' együtt vagyunk. Úgy rendesen.

-Úgy rendesen?-vihogtam fel, kiszűrve a lényeget.-Jó bocs itt vagyok abba hagytam.-fojtottam vissza a röhögést, mikor láttam, hogy csak bámulnak rám. És nem épp kedvesen.

-Majd beszélgetek veled, ha az az idióta vigyor lekerül a fejedről.-mondta sértetten Will.

-Hisztis.-legyintettem.-Komolyra fordítva a szót, örülök, hogy végre egymásra találtatok és nem szenvedtek tovább.

-Hé! Nem is szenvedtünk!-háborodott fel Sarah.

-De. Ezt ismerd el.

-Jó lehet, van benne valami.-mondta kelletlenül.

-Hilary, Asher! Gyertek le létszi!-hallottam meg anyu hangját.

-Figyi nekem most mennem kell anyu hív. Majd jelentkezem. Sziasztok!

-Szia!-hallatszott tökéletesen egyszerre a szerelmespár köszönése. Kinyomtam őket, és a gép tetejét lehajtva felálltam a székemről. Teljesen egyszerre nyílt az én szobaajtóm a velem szemben lévővel, majd ugyanabban a pillanatban léptünk ki is a szobából. Egy pillanatra ránéztem arra a fiúra, aki tegnap rendre utasította Liam-et, utána pedig neki hátat fordítva bezártam az ajtóm. Kulcsra. A fiúval néma csendben vonultunk le a lépcsőn, majd megtorpantunk. Ugyanis anyuék nem voltak a nappaliban se a konyhában.

-És most?-nézett rám.

-Ne engem kérdezz-vontam vállat.-Te laksz itt régebb óta-mutattam rá a tényre, hogy én a konyhán, nappalin, ebédlőn és emeleten kívül nem láttam semmit a házból.

-Lehet, a kertbe lesznek-indult meg valamerre. Megbíztam benne, hogy nem valami őrült és nem akar, megerőszakolni vagy mit tudom én mit csinálni velem és követtem. Hamarosan odaértünk egy hatalmas üvegajtóhoz, amit eltolva kiléphettünk a kertbe. Erre a kertre néz az én szobám erkélye is. Állapítottam meg, mikor kiértünk. Persze a fiú nem engedett előre az ajtónál. Mondjuk mit is vártam? Ma már nem léteznek intelligens fiúk. Hamar megleltük anyuékat a medencénél. Anyu fekete bikiniben feküdt az egyik napozóágyon, fején úgy szint fekete kalappal és napszemüveggel. Daniel pedig a medencében lubickolt. Csak tudnám, hogy akkor reggel mikor hazaértem miért volt elegánsan felöltözve? Mindegy. Lehet jobb, ha nem tudom.