Date or Hate (Befejezett)

❤Tizenharmadik🖤

Vladimir pov.
Amikor végre újra dolgoztunk minden visszaállt a normális kerékvágásba. Minden nap jöttek–mentek a vendégek és Szergej is nagyon boldog volt.
– El se hiszem. Végre elvégezhetek pár változtatást! – mosolygott.
– Mi lesz az a pár? – kérdeztem kíváncsian.
– Nos, teljesen olyanra akarom csinálni, amilyennek az én kis "кошка"–m (koshka = macska) megálmodta. – mindig amikor a feleségét emlegette felragyogott a szeme.
– Ez nagyon szép. – mosolyodtam el.
– Na, elég a csacsogásból! Irány dolgozni te kis "Катюша"! (Katyusha – A Jekatyerina becézése, egy orosz dalból ered) Így hív mióta meghallotta, hogy a "Katyusha" dalt éneklem. Szerinte illik hozzám. Inkább felkaptam a jegyzet füzetemet és néztem nem e jöttek új vendégek. Frans a hatos asztalnál volt és a négyesnél már ült valaki. Ezért oda mentem hozzá.
– Добрый день! (Dobryy den'! = Jó napot!) Köszöntöm a "Masha"–ban, mit parancsol? – kérdeztem mosolyogva.
– Вы хорошо говорите по-русски, княгиня! (Vy khorosho govorite po-russki, knyaginya! = Jól beszélsz oroszul, hercegnő!) Az ismerős hangra azonnal felkaptam a fejemet. Tényleg ő ült az asztalnál.
– Te meg mit keresel itt? – kérdeztem sóhajtva.
– Kiváncsi voltam erre a "Masha"–ra és a dolgozójára. Téged akartalak látni, hercegnőm. – mondta és levette a napszemüvegét, amit eddig viselt.
– Alig három napja láttál és arról volt szó, hogy hétvégén meglátogatlak! – forgattam meg szememet.
– Lehet, de én nem akartam addig várni. Szexi vagy ebben a pincér ruhácskában. – mondta mire fülig pirultam, de igyekeztem tartani magamat.
– Esetleg rendelsz is valamit vagy csak itt fogsz ülni egész nap? – kérdeztem megerőltetve magam, mire csak mosolygott és elkuncogta magát.
–Jó, akkor egy tál Borscs levest kérek és vörösbort. – mondta. Mindet felírtam és elmentem volna, amikor megragadta a kezemet és megcsókolta.
– Megvárlak téged, jó? – kacsintott, mire csak elpirultam és beszaladtam a konyhába. Oda adtam a szakácsnak a papírt, majd megkerestem Frans–t, aki épp hátul cigizett.
– Haver.... Couch... Nem fogod elhinni... Couch! Couch! Jesszus! Ezzel tutira kilyukasztod az ózonréteget! – mondtam köhögve mire elnyomta a cigit és hozzám sétált.
– Mi van? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Itt van!
– Ki?
– Igor Alekszej. Gregorovics. Épp odabent ül. – mondtam mire beviharzott én meg utána.