Date or Hate (Befejezett)

❤Harmincötödik🖤

Igor pov.
A lelkem nyugodt, a szívem tele boldogsággal, hisz' Vladimir itt van. Most csak kicseréli a kötést a kezemen, de már ettől a kicsi érintéstől is melegség járja át a szívemet. Annyira jó, hogy itt van velem.
– Jó mélyen megvágott a penge. — mondta miközben tekerte fel a tiszta fáslit a kezemre.
— Nem hagyhattam, hogy bántson téged. – mondtam komolyan.
– És...tényleg nem érdekelt volna, hogyha megöl? – kérdezte kissé félve mire aggódva néztem rá.
– Nem tudom miket beszéltem akkor, de...az egyetlen, amit bántam volna, az az, hogy te végignézed, ahogy meghalok. Nem kívánnék neked ilyesmit, soha. – mondtam őszintén rá nézve.
– Értem. – motyogta és leragasztotta a kötést.
– Vladimir!
– Hm? – kérdezte felvont szemöldökkel és rám nézett rám egy pillanatra.
— Mondd csak? Mennyire gyűlölsz engem?

Vladimir pov.
– Mondd csak? Mennyire gyűlölsz engem? – kérdezte, mire megfagytam. Már rég nem gyűlölöm őt, csak nem tudom elfelejteni, amit tett.
– Én...nem gyűlöllek, de... – hátra fordultam és ránéztem. A szemeiben őszinte félelem, aggódás és egy halvány remény csillogott.
– Igor, szeretlek, de nem tudom elfelejteni, hogy mit tettél. — mondtam őszintén, mire a szemeit összeszorította és a kezei ökölbe szorultak.
– Sajnálom...nem javít meg semmit, de őszintén sajnálom. Én... – hallottam a hangján, hogy sírni fog. Talán teljesen elment az eszem, de leültem mellé az ágyra és finoman megöleltem őt, ügyelve a sebére. Éreztem, hogy megfeszül kicsit a teste, majd remegni kezd, a karjait óvatosan körém fonja és alig érezhetően magához ölelt.
— Ne sírj! Nem foglak egyedül hagyni, de újrakezdeni még nem akarom. – feleltem sóhajtva.
— Nem...nem hagysz el? – kérdezte hebegve és kicsit rá néztem, de nem engedtem el.
— Nem. Itt maradok. – mondtam komolyan, mire reszketeg sóhaj hagyta el a száját és szorosan a vállamba bújt. Pár perc múlva már hallottam az egyenletes szuszogását. Mennyit stresszelhetett mostanában?
Órákig hagytam, hogy aludjon. Mivel kaptunk az orvostól engedélyt, hogy itt legyek vele, így mellé feküdtem és a fejét a nyakhajlatomban pihentette. Mathilda és Roger haza mentek így én ott maradtam vele és vártam amíg kialussza magát. Egyszer–kétszer én is elalhattam. Reggel lett mire a szempillái lassan felemelkedtek és amint meglátott elmosolyodott.
– Meddig aludtam? – kérdezte ásítva.
– Több mint kilenc órát. – gondolkodtam kicsit.
– Végig itt voltál? — kérdezte meghatódva, mire elmosolyodtam.