Date or Hate (Befejezett)

❤Harmincnegyedik🖤

Vladimir pov.
A biztonságiak elkapták Greg embereit, de mielőtt őt elkapták volna, ő Igornak rontott és a hasába rúgva a falhoz csapta őt, amitől összecsuklott a padlóra.
– Megöllek téged! Értetted, Igor?! Megöllek, ha ez lesz életem utolsó tette is! Pokollá fogom tenni az életed! Ott leszek a rémálmaidban! Nem hagyok neked békét, amíg élsz! — üvöltötte torka szakadtából. A kés még mindig ott volt a kezében és ezúttal nekem akart esni, de Igor felállt és elkapta a kés... pengéjét. Mindenki megfagyott, aki jelen volt. Igor zihálva lélegzett és mélyen Greg szemébe nézett.
– Rajta! Ölj csak meg! De nem fogom hagyni, hogy őt bántsd! Döfjed csak belém ezt a kést! Ordítani fogok! De legalább azzal a tudattal halok meg, hogy őt többé senki sem fogja bántani! — kicsit imbolyogva közelebb lépett Greghez, aki rémült arccal bámulta a rémísztően nyugodt Igort. – Szeretem őt! És szeretni fogom, amíg az utolsó csepp élet el nem hagyja a testemet. — szorította tovább a pengét, amit már beterített a vér. A biztonságiak közben közelebb osontak és lefogták Greget. Igor kezében pedig ott maradt a kés. Greg ordított, átkozódott és kapalódzott, de végül sikeresen elvitték. Igor kezéből ekkor esett ki a penge és előre–hátra kezdett dőlöngélni. Odarohantam és elkaptam mielőtt összeesett volna.
— Igor! — kiáltottam fel.
– Édes kicsi hercegnőm... Bocsáss meg nekem. Teljes szívemből szeretlek téged, Vladimir Mirikov. — suttogta elhaló hangon. Ekkor vettem észre, hogy a kórházi köpenyén egyre szélesedik egy nagy vérfolt. Valószínűleg felszakadt a sebe. Orvosért kiáltottam és ott maradtam vele, amíg jönnek. Már elvesztette az eszméletét mire ide érték hozzánk.

Igor pov.
Minden tagom ólom súlyúnak éreztem és rettenetesen szomjas voltam. Viszont, amikor kinyílt a szemem, láttam, hogy Vladimir egy pólót hajtogat majd tesz fel a polcra. Hát itt maradt?
– Vladimir... – próbáltam megszólalni, de a hangom inkább krákogásnak felelt meg, mégis meghallotta.
– Igor! Jól vagy? – lépett az ágyam mellé. Könnybe lábadt a szemem, hogy hallhatom a hangját. Annyira hiányzott.
– Most már igen. – sóhajtottam fel. – Most már igen. – mosolyodtam el halványan.