❤Huszonötödik🖤

1.5K 150 11
                                    

🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞

Vladimir pov.
Amikor magamhoz tértem a testem nem mozdult. Bármennyire is akartam, semmimet sem bírtam megmozdítani. Próbáltam a kezemmel feltolni magamat, de a csuklómba akkora fájdalom nyilalt, hogy visszaestem az ágyra. A lábam ragadt és reszketett. Kiestem az ágyból, majd támaszkodva felálltam. Kivánszorogtam a fürdőbe ahol megláttam magamat a tükörben. Úgy néztem ki mintha most húztak volna ki egy kínzókamrából. A testemet kék és lila foltok fedték helyenként mély karmolással ékesítve, a lábamon pedig vastag, elkenődött csíkokban vér és ondó. Igor még biztos aludt ezért beálltam a zuhany alá és legalább meleg vízzel lemostam mindent. Aztán igyekeztem összeszedni magamat és bedobáltam a cuccaimat a táskámba. A lépcsőn inkább lemásztam, mint mentem mert féltem a lábaim remegése miatt összeestem volna. Mathilda vett észre először és aggódva hozzám szaladt, majd a sofőr.
— Szűz Mária a mennyekben! Mi történt kedves? Mi a baj? – kérdezte aggódva, miközben felsegített állni.
– Haza akarok menni! — olyan halkan motyogtam, hogy egy szót sem értettek belőle.
– Tessék? – hajolt hozzám közelebb Roger, a sofőr.
– Haza...haza akarok menni! – már zokogtam és reszkettem félelmemben. . Ekkor vált előttük világossá minden. Roger felvett a karjába és kivitt a helikopterhez, Mathilda pedig hozta a cuccaimat és beült mellém. Az első megálló a kórház volt. Adtak fájdalomcsillapítókat és ellátták a sebeimet, de a kérdezgetős részt kihagytuk, amúgy sem tudtam volna mit mondani, csak bőgtem volna. Ezután végre haza vittek Bronx–ba. Roger végig a karjában cipelt és Mathilda jött mögöttünk. Otthon ágyba tettek.
– Esküszöm, kasztráltani fogom azt a barmot! Aztán pedig felhasítom a koponyáját és szappannal átsikálom az agyát! — dühöngött Mathilda.

— Ezzel nem segítesz sokat. Vladimir! Itt hagyjuk a telefonszámainkat, ha bármi van, ha csak a cukrot kell levenni, hívj fel! Rendben? — kérdezte Roger mire bólintottam egyet. Alig bírtak otthagyni, biztosak akartak lenni, hogy átjön hozzám valaki aki vigyáz rám. Frans hamar meg is jött. Én viszont nem figyeltem, hogy mit beszélnek és mit csinálnak. Lehajtottam a fejem a párnámra és bámultam a falat, egészen álomba merülésig.

🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞🔞

Date or Hate (Befejezett)Where stories live. Discover now