A Vég előtt, a Pokol után ✓

[5 -]

– Kettészakadt személyiség –

~••°°••––*––••°°••~

Alec már egy hónapja lopta el Magnus unalmas hétköznapjait, mégsem érzett magán változást. A rémálmok ugyanúgy üldözték, illetve a képzelgések is. A fantomfájás sem múlt el, továbbra is kínozta és nem eresztette el. A fiú szökni akart a problémák és a szörnyű képek elől, s nem pont a legjobb módszerrel. Az első pár alkalomnál még reménykedett. Hitt abban, hogy Magnus majd tud segíteni neki, s minden rendben lesz. Az élete visszaáll a helyes útra, s soha többé nem kell majd a háború borzalmait átélnie. Szép lett volna.

A beszélgetések egyre jobban mentek, azzal nem is volt gond. Alec sokkal könnyebben tudott már a frontról és a múltjáról beszélni, bár azért időnként még akadtak nehézségek. Viszont a kapcsolat hamar létrejött, s nagyjából már a harmadik alkalom után megbízott Magnusban, noha régen inkább bizalmat és visszahúzódó személyiség volt. Egyszerűen akart valakit a környezetébe, aki más, mint a családja. Persze, Jace és Izzy nagyon sokat segítettek neki, s minden percben ott voltak vele, de Alec úgy érezte, hogy nekik ezt nem kéne látni. Nekik erről nem kéne tudni.

Magnus a maga kissé csillámos és figyelemfelkeltő személyévél tökéletes volt Alec számára. Legszívesebben akár örökké mellette is maradt volna, reménykedve az idők végezetéig, hogy egyszer majd újra jobban lesz, de Alec már belefáradt a folytonos küzdelembe. Hiába tért vissza a háborúból, hagyta a háta mögött a poklot, továbbra is harcolt a démonok és egyéb problémák ellen. Mindig csak menekült és bújkált. Nem vallott rá, de egyszerűen minden emberben ellenséget vélt felfedezni, s minden házban bombát, vagy más fegyvert sejtett, ezáltal néha még szobáját sem merte elhagyni, annyira félt a saját képzeletétől.

Tehát mikor újra Magnus lakásán lett volna hivatalos, nem ment el. Eleinte arra indult, de mikor már majdnem a célba ért, hirtelen meggondolta magát. Engedett a lelke csábításának, s hagyta, hogy a fáradt, darabokra szakadt szíve vezesse, a józan esze helyett. Csak ment arra, amerre a lába vitte. Hosszú, embertömegekkel teli utcákon keresztül, ahol reményvesztett harcot vívott az esernyőkről lecsöppenő vízcseppek ellen – mivel közben javában szakadt az eső –, s szinte fel sem tűnt neki, s tulajdonképpen az összes elhaladó autó felcsapta rá a pocsolyák vízét.

Alec nem tudta, hogy merre tartott, csak tette egyik lábát a másik elé, miközben a gondolatai egymást kergették az elméjében, s rosszabbnál rosszabb ötletek kerültek az élvonalba. Igazán nem lehet vádolni azért, amit tenni készült. Egész egyszerűen Alec elfáradt, s meg akart szabadulni a démonoktól. Azt hitte, hogy a terápia majd hamar hatni fog, s akár egy-két hét után minden visszatér a rendes kerékvágásba. Boldog lesz, s kiegyensúlyozott. Az eszébe sem jutott, hogy talán majd egy teljes év is kell, mire eljut odáig, hogy ne lásson rémeket minden szembejövő emberben. Szabad akart lenni, mégpedig pont akkor, s nem később.

Ahogy haladt tovább, egyszercsak megcsörrent a telefonja. Alec tudta, hogy Magnus nem lehetett, ugyanis neki még nem volt meg a száma, ellenben Jace vagy Izzy igen, mert őket simán felhívhatta a férfi, informálva a testvéreit arról, hogy még mindig nem jelent meg a lakásán. A fiú hidegtől és fáradtságtól remegő ujjai közül majdnem kiesett a telefon, de végül biztos kezekben tartotta az eszközt. Maga sem tudta miért, de felvette, mikor meglátta Jace nevét a képernyőn.

– J-Jace? – szólt a telefonba remegve Alec, olyan halkan, hogy a hangját majdnem elnyomta a forgalom zaja.

– Alec? – érkezett Jace kérdése a vonal másik végéről. – Hol vagy? Minden rendben? Magnus azt mondta, hogy még mindig nem érkeztél meg. Mi történt?

– Jace – felelte újra Alec még gyengébb hangon, mint legutóbb. – Gyere i-ide, kérlek...

– Hol vagy most? – kérdezte aggódva Jace, s Alec halványan felfogta a telefonon keresztül, hogy a testvére már a cipőjét vette fel, utána pedig a kabátját.

– A-Annál a parknál, a-ahol legutóbb v-voltunk – motyogta Alec, miután körbenézett, s szerencsére felismerte a környezetét.

– Azonnal ott vagyok, rendben? Csak tarts ki még egy kicsit, Alec!

Alec fáradt, s a hidegtől kissé elfagyott kezéből kiesett a telefon, de szerencsére a fűre esett, így nem tört össze, csak koszos lett. A fekete hajú halványan hallotta, hogy Jace még a vonalban volt, s próbálta újra felvenni vele a kapcsolatot, de a fiú nem tudott lehajolni, hogy felvegye a készüléket. Csak az esőben, reszketve a vékony és csuromvizes ruháiban, s várta, hogy az ő nagy és erős testvére megtalálja.

Alig tíz perc múlva – Jace közben letette a telefont, s felhívta Magnust, akivel aztán a park előtt találkozott –, a két férfi megtalálta a továbbra is egyhelyben álló Alecet. Jace nem kapott rendesen levegőt, ugyanis végig futott, hogy minél hamarabb ott legyen, de azért évezredekkel jobb állapotban volt, mint Alec.

– Alec? Alec, jól vagy? – kérdezte a vihar és az autók zaját túlkiabálva a szőke. Magnus azonnal mellé lépett, s kicsit arrébb is tolta, hiszen ő egy fokkal többet értett, a pánik rohamban szenvedő betegekhez.

– Hallasz engem, Alexander? – fogta meg gyengéden Alec vállát Magnus. – Ha igen, akkor figyeld a légzésem, s próbált leutánozni, rendben?

Alec mintha bólintott volna, de ebben sem Jace, sem Magnus nem volt biztos, mivel egyáltalán nem volt egyértelmű, mindenesetre elfogadták annak, s ha lassan is, meg nehezen, de  végül Alec megnyugodott. A légzése visszaállt a normálisra, s már csak a hideg miatt remegett. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült a roham alatt, így szinte majdnem a földre esett, de Jace még idejében megtartotta a karjánál fogva.

– Menjünk az én lakásomra – ajánlotta fel Magnus. – Az közelebb van.

– Csak érjünk oda – sóhajtott fel Jace, miközben támogatta Alecet a járásban.

Nem túl könnyedén, de végül eljutottak a lakásig. Ott Jace letette a félig már ájult testvérét a kanapéra, s csak tehetetlenül figyelte, ahogy Magnus átvizsgálta a fiút, s próbálta teljesen megnyugtatni. Nem tudta, hogy mi zaklatta fel ennyire Alecet, de eléggé megijesztette a látvány. Csendesen elővette Alec telefonját – természetesen nem hagyta ott a földön –, s letisztította róla a koszt, hogy lefoglalja magát valamivel.

– Elaludt – állt fel végül Magnus a kanapé mellől, miután betakarta az időközben száraz ruhába került fiút.

– Bár tudnám, hogy mitől került ilyen állapotba – suttogta Jace.

– Ha felébred, akkor majd megkérdezzük. Egyelőre csak pihenjen, szüksége van rá – felelte Magnus komolyan.

~••°°••––*––••°°••~

Hey!

Itt is van a következő rész, s suli időben, mert mikor máskor? Szép napot!