A Vég előtt, a Pokol után ✓

[33 -]

– A Pokol után –

~••°°••––*––••°°••~

Alec nem tudta, hogy pontosan mi történt korábban, mindenesetre annak nagyon örült, hogy végre láthatta az öccsét, Jace és Izzy pedig megkönnyebbült, mikor a testvérük egyszerre sokkal boldogabb lett. Jace különösen, hiszen a rémálom óta nem nagyon beszéltek egymással, habár abban teljesen biztos volt, hogy Alec nem haragudott rá, csak egyszerűen nem szóltak a másikhoz, ami persze zavarta Izzyt, s aggódásra késztette Magnust.

Alec azonban nem akart most erre gondolni. Érezte, hogy valamiről nem esett szó és nem tudta nem észrevenni azt, hogy a kisöccse mennyire szomorúnak és magányosnak tűnt. De miért? Mi bántotta ennyire? Mi olyan történt, amiről ő még nem tudott? Alec szerette volna hallani a válaszokat, de közben mégsem volt ebben teljesen biztos. Mi van, ha valami olyat fog hallani, amit nem akar?

– Mi a baj Max? – kérdezte halkan a fiú, miközben a földön ülő gyermeket nézte, aki bár mosolygott, valahányszor meglátta a bátyját, de a szeme élettelen és szomorú maradt.

– Semmi – rázta meg a fejét Max. – Most már semmi.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét óvatosan Alec, halványan elmosolyodva. – Nekem se mondod el?

– Tényleg nincs semmi baj, Alec. Csak tudod... Hallottam, hogy valami történt veled, de nekem senki nem mondott semmit és aggódtam. Azt ígérted, hogy velem maradsz.

Alec arcáról azonnal leolvadt az a reszkető mosoly, mikor meghallotta az öccse utolsó szavait. Hát persze. Nem is olyan nagyon régen tett egy ígéretet, amit aztán nem tartott be. Elment, s magára hagyta megint. Mérges volt saját magára, de talán még jobban az anyjára. Az egy dolog, hogy vele nem volt a legjobb, de azt nem tudta elviselni, hogy a nő az öccsével sem viselkedett máshogy.

– Sajnálom, Max – sóhajtott fel Alec. – Tudom, hogy rosszat tettem és erre nem igazán van bocsánat, de nem volt más választásom. Azaz... Lett volna, de nem is próbálkoztam.

– Jace azt mondta, hogy valami rosszat tett veled – nézett fel rá aggódva a gyermek.

– Ne félj, Max – mosolyodott el újra Alec. – Már jobban vagyok, s egyszer anyával is minden rendben lesz, oké?

– Megígéred?

– Megpróbálom – bólintott Alec, mire Max szorosan magához ölelte őt.

Izzy mosolyogva figyelte őket, mellette pedig Jace és Magnus állt. Mindketten látták, hogy a lányt valami zaklatta, ellenben Alec végre aránylag boldog volt. Jace sejtette, hogy valami esetleg történhetett még az anyjuknál, de nem igazán mert erre rákérdezni. Nem tudta, hogy Izzy akart-e erről beszélni. Magnus viszont teljesen tanácstalan volt a helyzetet illetően. Ő semmit sem tudott, semmit sem értett akkor, s ez eléggé zavarta, mégsem szólt egy szót sem.

– Mit mondott Maryse? – kérdezte meg végül Jace, de csak egészen halkan, hogy Alec és Max ne hallják egyetlen szavát sem.

– Nem tudom miről beszélsz – felelte azonnal Izzy.

– Dehogynem. Látom, hogy valami éppen teljesen felemészt téged. Hagyd,  hogy segítsek neked – kérte Jace, s Izzy egyszerre megadta magát. Jace ritkán kérlelt, szinte soha.