A Vég előtt, a Pokol után ✓

[8 -]

– Megvédeni –

~••°°••––*––••°°••~

– Hogy érzed ma magad, Alexander? – kérdezte Magnus, miközben teát főzött. (Majdnem leírtam, hogy egy varázslatos mozdulattal megjelent a két bögre tea, de aztán rájöttem, hogy ez egy AU... Nem. Nem azért írtam ezt le ilyen hosszan, mert húzni akarom a részt. Dehogyis...)

– Jól, azt hiszem – felelte eléggé bizonytalanul a fekete hajú, miközben titokban a neki háttal álló Magnus mozdulatait leste.

– Az remek! – mosolyodott Magnus. – Voltak rémálmaid mostanában?

– Párszor igen – vallotta be Alec –, de már nem olyan nagyon rosszak, mint először. A legtöbb éjszaka végig tudok aludni, ébredés nélkül.

– Ezt jó hallani – fordult felé Magnus, mire Alec azonnal lesütötte a tekintetét, mintha nem is csinált volna semmit. – Igazából arra gondoltam, hogy lassan megpróbálhatnál beszélni a frontról. Arról, hogy miken mentél ott keresztül. Egyáltalán nem lesz könnyű, de én hiszek benne, hogy sikerülni fog.

– Igazán?

– Hát persze. Képes vagy rá – bólintott a férfi magabiztosan.

Alec némán elgondolkodott. Már sokszor eszébe jutott ez a téma, s azt vette észre, hogy akart beszélni a katonaság ezen szakaszáról. Csak kiönteni végre magából azokat a szörnyű emlékeket. Elfeledni őket örökre. Csábító gondolat volt, s Alec nem is tudott neki ellenállni.

– Volt ott egy kislány – vágott bele a fiú rögtön mindennek a közepébe. Így könnyebbnek érezte a terhet, ami a szívén ült. – Sokan azt mondják, hogy csak képzeltem, mert a többi társam senkit nem látott ott. Talán igazuk van, nem tudom. Furcsa is volt, hiszen mit keresne a harc közepén egy kislány? Minden civilt kimenekítettünk onnan, egy sem maradt a romos faluban.

– Milyen volt a kislány? – kérdezte halkan Magnus.

– Egy rózsaszín virágos, térdig érő fehér ruhát viselt. Barna haja volt, amit kiengedett, s azt hiszem szalagokat is kötött bele. Emlékszem, folyton mosolygott és a szemei is vidáman csillogtak. Cipőt nem viselt, csak úgy mezitláb sétált a repeszek és törmelék között – mesélte tovább Alec.

– Te mit csináltál?

– Meg akartam védeni – felelte határozottan a fekete hajú. – Féltem, hogy egy lövedék majd eltalálja, vagy az ellenséges katonák elfogják. Több túszt is ejtettek már addigra, s nem akartam, hogy a gyermek is erre a sorsra jusson. Elindultam felé, de valahányszor közel értem hozzá, mindig eltűnt, s egy távolabbi helyen bukkant fel. Mire utolértem már távol voltam a társaimtól, s egy területre kerültem, ahol még egyikünk sem járt.

Alec megakadt a beszéd közben. Azt hitte, hogy majd könnyedén megy, hiszen Magnusnak mindig tudott mesélni, de rá kellett jönnie, hogy a valóság teljesen más. Egyszerűen nem akartak kijönni a szavak. Az agya visszatartotta a válaszokat, mert tudta, hogy túl fájdalmas lenne a végeredmény. Meg akarta védeni a várható következményektől.

– Alexander? – kérdezte aggódva Magnus. – Ha nem megy, nem kell folytatnod. Talán elég mára ennyi – tette hozzá gyorsan.