A Vég előtt, a Pokol után ✓

[7 -]

– Töredezett múlt –

~••°°••––*––••°°••~

Jace Lightwood úgy hitte, hogy a legrosszabb már a háta mögött van, s ő maga, illetve az egész élete a jó felé sodródik. Persze, lesznek majd akadályok, de nem olyan nagyok, amik felett nem lehet győzelmet aratni. Szóval, abban a pillanatban kicsit túl tökéletesnek látta a világot, s elfelejtette, hogy Murphy kedvelt elfoglaltsága tönkretenni az emberek életét. De ezért igazán nem lehet Jace-t vádolni, hiszen az elmút napok, de leginkább évek után kijárt volna neki egy kis nyugalom és béke.

Az viszont még egy kicsit messze volt. Szerencsére Alec nem kapott újabb pánik rohamokat – legalábbis Jace nem tudott róla –, mégis nehéz volt továbbra is a helyzet. A testvére nem adta meg könnyen magát. Legtöbbször csak ült a szobájában, s bámult kifelé az ablakon, vagy a nappaliban állt a fal előtt, s az azon lógó képeket nézte, amiken még mind boldogok és szabadok voltak.

Jace mondjuk már annak is örült, ha a nap folyamán látta Alecet, ami egyébként elég nagy ritkaságnak számított. Ugyanakkor a szőke mindent megtett azért, hogy a testvére jól érezze magát, s lehetőleg boldog legyen. Sokszor főzött, elment vele sétálni, mesélt neki arról az időről, amikor még a seregnél volt, szóval Jace tényleg próbálkozott. Szeretett volna mindig Alec mellett lenni, csak hát a fekete hajú nagyon nehezen engedte közel magához, noha ismerte őt, már elég régen.

Jace-nek hiányzott az az Alec, akivel felnőtt. Az, aki folyton morgott rá, ha valami hülyeséget csinált. Aki mindig csak azt mondta, hogy ne játszon a lányok érzéseivel. Azt akarta, aki forró csokit csinált neki, ha beteg lett. Aki fájdalomcsillapítóval várta egy hosszú éjszaka után a konyhában. Még emlékezett arra az Alecre, aki hatalmas csillogó szemekkel leste az íjakat a filmekben. Jace persze folyton kinevette, de valójában nagyon aranyosnak találta. Sosem hitte el, hogy az ő testvére egyszer majd katonának áll. Alec csendes és az a tipikus magányos farkas volt gyerekként, nem szeretett csapatban dolgozni. Aztán láss csodát! Évekkel később mégis a seregben kötött ki!

Jace nem is lehetett volna rá büszkébb, mégis azt akarta, hogy Alec bárcsak sosem szállt volna fel arra buszra, ami a reptérre vitte. Ha akkor mellette marad, most semmi problémájuk nem lett volna. Jace önző módon akarta ezt, s szégyellte is magát érte, de nem tudott másra gondolni. Megértette, hogy a múltat már nem lehet megváltoztatni, mégis szívesebben fogadta volna a könnyebb jelent a mostaninál. Viszont akkor a testvére nem lenne egy hős. Nem lenne egy olyan valaki, aki emberek életét mentette meg a világ másik felén. Jace tudta, hogy ezt nem veheti el Alectől. Ahogy a magas szőke a konyhába forgolódott a tűzhely körül, halk lépteket hallott a háta mögül. Érdeklődve fordult meg, de csak egy álmos Alecet talált a konyha ajtajában.

– Jó reggelt, Alec! – köszöntötte halkan nevetve a fiút, mire a fekete hajú megforgatta a szemét. A jó öreg, morgós Alec.

– 'Reggelt – felelte fáradtan Alec.

– Azt hittem hamarabb fent leszel – fordult vissza az ételhez Jace, s kavargatni kezdte azt.

– Lettem volna, de nem aludtam valami jól – vallotta be halkan a másik.

– Értem – sóhajtott fel a szőke, s a szeméből kiveszett a csillogás. – Akkor pihenj egy kicsit.

– Inkább segítenék neked, ha nem bánod. Azzal jobban eltereli a gondolataimat.

– Ahogy akarod – mosolyodott el szélesen Jace, s odébb lépett, hogy Alec is mellé férjen. Nem mutatta ki, de nagyon örült annak, hogy Alec csatlakozott hozzá.

Együtt sokkal hamarabb elkészültek az ebéddel. Mivel Jace spagettit tervezett főzni, Alec vállalta, hogy majd a tésztát elkészíti ő. Jace rá is bólintott, s visszatért a húshoz. Időnként felmerült köztük egy-egy téma a beszélgetéshez, amit el is kezdtek kivesézni, de akadt olyan pillanat is, mikor csak csendesen dolgoztak egymás mellett.

– Hogy haladsz a terápiával? – kérdezte egyszer Jace váratlanul.

– Egész jól – felelte halkan Alec, kicsit hezitálva. – Most Magnus inkább a múlttal foglalkozik. Azt mondta, hogy így talán egyszerűbb lesz lebontani az üveghegyet, amibe zárkóztam a világ elől.

– Értem – bólintott Jace. – Hogy jöttök ki egymással?

– Nem tudom – vonta meg a vállát erősen bizonytalanul Alec. – Sokat beszélünk, s elég könnyű neki megnyílni, azt hiszem.

– Ezt jó hallani – mosolyodott el a szőke. – Akkor nincs semmi probléma, igaz?

– Nem hiszem, hogy van – rázta meg a fejét Alec. – Néha kicsit furcsa, de elviselhető.

– Magnus jó ember – bólintott Jace. – Annyira régen azért nem ismerem, de láttam egy srácot, aki hozzá járt egy darabig terápiára, s nagyon sokat javult. Mintha kicserélték volna.

– Akkor szerinted van esélyem?

– Mire?

– Hogy újra teljes ember legyek – motyogta kicsit félve a reakciótól a fekete hajú.

Jace egy pillanatra felnézett rá, majd letetette a fakanalat, ami eddig a kezében volt. – Figyelj, Alec. Veled nincs semmi baj. Te így is rendes és teljes ember vagy, csak kicsit másképp. De ezen lehet segíteni, s Magnus ezt fogja tenni. Hogy most, vagy később fog jelentkezni a hatása, azzal ne törődj. Csak ne add fel, kérlek!

Alec némán hajtotta le a fejét, s a remegő kezeit figyelte. Hinni akart a testvére szavaiban. Tudta, hogy Jace sosem hazudna neki, szóval bizonyára igazat mondott. Tényleg nincs vele semmi baj. Ő nem őrült, nem lelketlen. Alec próbálkozott. El akarta érni, hogy az agya aszerint müködjön, ahogy mondták, de ez nagyon nehéz művelet volt, hiszen a régebbi vélemények és megjegyzések már berögzültek a tudatába.

– Köszönöm, hogy hiszel bennem – suttogta Alec, ahogy végre fel merte emelni a fejét, hogy Jace különleges, arany színű szemeibe nézzen.

– Nem is tennék mást – felelte komolyan a szőke, majd óvatosan, de szorosan magához ölelte Alecet. – Nem foglak feladni, rendben?

– Rendben – bólintott vagy százszor Alec. – Rendben...

Tényleg ilyen egyszerű? Elég csak kimondani, s minden rendben lesz? Eltűnik a baj és visszatér a remény?

Lesz ez még jó?

Úgy, mint régen?

N e m... Itt örökké h á b o r ú dúl...

Egy szörnyű, végtelen háború.

~••°°••––*––••°°••~

Üdv!

Itt is van a következő fejezet! ^-^

Remélem elnyeri a tetszésetek, nekem speciel eddig ez tetszik a legjobban, na de majd a következő... *Képzelj ide egy nagyon nagyon nagyon ördögi fejet*

Nos, igyekszem minél hamarabb folytatni, sajnos ez a távoktatás rendesen bekavart nálam, ugyanis változott az órarendem, ezáltal a (nemlétező) időbeosztásom is, szóval minden rendesen meg lett kutyulva.

Szép estét! (Yeah, inkább délutánt, mivel még csak öt óra lesz, de bezavart a sötétség...)