Az új testőr

1.rész

-Anya mentem suliba – kiáltok mielőtt kinyitottam az ajtót, de mivel nem jött válasz (ami szokatlan) visszaindultam, egyenesen a nappaliba.

Anya a kanapén aludt a munka ruhájában. Hogy tud ilyen békésen aludni azon a kényelmetlen helyen? Annyira kimerültnek tűnt a sok munkától. Az egykor gyönyörű és makulátlan arcát most ráncok lepték el a sok idegeskedés és a szomorkodás miatt.

Hangosan felsóhajtottam és erőltettem magamra egy mosolyt. Betakartam egy pokróccal és adtam homlokára egy puszit. Gyorsan forráztam le neki egy kávét és sütöttem neki tojásrántottát, amit az asztalon hagytam. Bárcsak többet is tehetnék érte, de semmit nem enged. Akartam dolgozni suli mellett, de természetesen nem hagyta, pedig én tényleg szeretnék segíteni neki, hisz tudom milyen nehéz neki azóta, hogy apa már nincs velünk. Hallom, hogy elkezd álmába nevetni, mire elmosolyodtam.

Ezután elindultam az iskolába. Annyira utálok itt lenni. Utálom ezt a környezetet, a diákokról inkább ne is beszéljünk. Egyszerűen rájuk nézek és elkap a hányinger. A legtöbb lány tipikusan apuci és anyuci hercegnője, aki mindent megkapnak és mindenkit lenéznek, a fiúk többsége pedig agynélküli izompacsirták akik non-stop a szexről beszélnek. Természetesen vannak kivételek is, mint mindig például akik hasonlóan csak meghúzzák magukat a suliba, mint én vagy akik itt vannak az iskolába, de még sincsenek mert közben teljesen más helyen járnak. Mi vagyunk a táplálék lánc legalján, de igazából le se szarjuk.

Néha nem is értem, hogy mit keresek én itt. Ha rajtam múlna már rág itt hagytam volna ezt a szart és edző volnék, akárcsak apa volt. Viszont anya erről még csak hallani sem akar, így sajnos itt ragadtam a sok értelmileg fogyatékos ember között, akik még az abc-t sem tudják rendesen (nem viccelek, tényleg előfordult).

A szekrényem felé indultam és kinyitottam azt. Kivettem a könyveimet és már mentem is volna tovább, mikor meghallottam egy irritálóan magas hangot.

-Mi van? Csak nem megütött az egyik kuncsaftod? – nyávogja az egyik cicababa, mikor meglátta az arcomat torzító kék-zöld foltokat.

Kezem ökölbe szorult. Lehunytam a szemem, nagylevegőt vettem és elmosolyodtam. Nem tudom ki volt az a három hülye gyerek tegnap, de még most is mérges leszek, ha rájuk gondolok. Nem akartam őket bántani, de egyszerűen nekem rondítottak. Mit tehettem volna? Nem tudom mit akartak, de gondolom, hogy semmi jót.

Néha muszáj rosszul cselekednünk ahhoz, hogy megvédjük magunkat és a szeretteinket. Anyával csak ketten vagyunk egymásnak és mi mindig megvédjük egymást.

Emlékszem, apám mindig azt mondogatta a legjobb védekezés, ha te gyorsabban, nagyobbat és pontosabbat ütsz. Ezt kis koromba még nem értettem, viszont most már igen. Ez nem is igazából az ütésről szól hanem arról, hogy ha nem lépsz te először, hogy ha nem küzdesz azért amiben hiszel, akkor már vesztettél is.

-Nyugi Maya, nem csinálhatsz botrányt! Tudod mit mondtak legutóbb. Még egy bunyó és ennyi volt, kirúgnak és akkor anya csalódott lesz – mondom magamba és kezem ellazítom.

-Na mi az? Még a nyelvedet is leharapták? Szép kis este lehetett, remélem rendesen megfizetett. Vehetnél egy új cipőt magadnak belőle, ez már divatját múlt – néz lesajnálóan végig rajtam.

Épp beolvastam volna neki mikor megláttam az igazgatóhelyettest, aki szúrós szemekkel nézett rám. Nem szóltam inkább semmit. Lehajtottam a fejem és tovább sétáltam az osztályomhoz. Legalább az osztálytársaim viszonylag normálisak (fogjuk rá). Még szerencse, hogy ez az utolsó évem.

A terembe csak pár ember ült, de ők elég rendesen végig mértek. Annyira utálom ezt a szart. Kentem a fejemre egy csomó sminket, de még így is teljesen látni a tegnap történtek eredményét.

Leültem a helyemre és épp vettem volna elő a fülhallgatómat, mikor megláttam, hogy Ella felém indul. Ő az osztály elnök, ezt egyhangúan eldöntöttük, hisz Ella egy aranyos, segítőkész lány, bár néha elég idegesítő.

-Mi lett veled Maya? – bírom Ellat, ahogy mindenki más, de most nem volt hozzá semmi energiám, így próbáltam finomat lerázni.

-Elestem – erőltetek magamra egy mosolyt.

-Ne kísérjelek le az orvosiba? Elég csúnyán néz ki – látom, hogy aggódik értem, ami picit jól esik.

-Tényleg semmi baj, azért köszi – erősködöm továbbra is.

A lány megértettem, hogy nem kérek a segítségéből és visszament a helyére, a többiekkel beszélgetni akik kíváncsian hallgatták a párbeszédünket.

A zsebemből elővettem a telefonomat és leellenőriztem az arcomat. Esküszöm, hogy reggel nem látszódott ennyire, most viszont az ajkam kétszer akkorára van puffadva, mint amilyen.

-Uuu, valaki szépen helyben hagyott – hallom meg Will hangját, mire mosolyogva felnézek a telefonomból.

-Hozzájuk kihívtam a mentőt, mármint akik ezt csinálták – mutatok az arcomra, majd kiöltöm a nyelvem a fiúra. Bár hihetetlenül hangzik és tudom, hogy szinte senki nem hinné el, de így történt. Levertem mind a hármat, majd elszaladtam, de ahogy haza értem hívtam nekik mentőt mivel nem akartam, hogy valami nagyobb bajuk legyen.

-Miért nem szóltál tegnap? Haza kísértelek volna és akkor nem történik ez – mondja bűnbánóan és végig simít az arcomon.

Reflexből elrántottam a fejem, majd vissza nyomtam Will kezéhez. Lehunytam a szemem és hangosan felsóhajtottam. Will továbbra is arcom cirógatja, majd egy-egy puszit nyom minden egyes zöld foltra, amin elmosolyodtam.

Igazából nem nagyon szeretem ha az emberek hozzám érnek, de Will-lel már két éve együtt vagyunk, szóval az ő érintése nem zavar, sőt nagyon is élvezem. Annyira gyengéd és mindenre oda figyel. Soha nem tenne semmi olyant, amivel megbántana vagy bántani, viszont valami még is hiányzik a kapcsolatunkból, de nem tudom mi. Pedig Will tényleg maga a tökély. Minden lány róla álmodozik. Magas, fekete hajú, kék szemű, ő az úszócsapat kapitánya, izmos, kedves, vicces, megértő, intelligens és mindezek mellett még okos is. Egyszerűen tökéletes, de valami még is hiányzik. Vagy lehet csak én vagyok őrült, hogy azt gondolom, hogy hiányzik valami.

Kezem tarkójára vezettem és magamhoz húztam egy csókra. Elmosolyodik és rögtön vissza csókol. Mielőtt elhajolt volna még egy utolsó apró puszit lehelt az ajkaimra.

-Te sokkal részegebb voltál, mint én és amúgy is, nagylány vagyok. Hidd el, tudok magamra vigyázni.

-Tudom én. Csak néha én is szeretnék rád vigyázni. Habár mindenki tudja, hogy hivatalosan én vagyok a csaj a kapcsolatunkba – ül le mellém nevetve és előszedi a cuccait.

-Ez nem igaz. Te egy nagyon macsó férfi vagy – nevetek fel.

-Most épp megvan és nagyon meghatódtam a szavaidtól szóval megyek sírni – fordítja el nevetve a fejét, mire finoman vállba csaptam.

-Ne gúnyold ki a női létet – mosolyogva felém fordul és egy puszit nyom az arcomra. - Anya ma este elvállalt még egy műszakot. Esetleg nincs kedved átjönni?

-De, az jó volna – kezd elujjaimmal játszani a pad alatt.