-Már nem számít! Ez nem rólunk szól! Én láttam őket, rengetegen vannak! Az emberek veszélyben vannak! Figyelmeztetni kell őket! És ha ennek az az ára, hogy száműznek, hát legyen! Én megszökök! -És én segítek neked... ___________________ -Hát akkor mi lesz? Engem börtönbe csukat, a fiát meg hagyja meghalni? Csak mert fél bevallani, hogy az egyetlen tünde aki szembeszáll vele, igazat mond? ___________________ -Mi történt? -Sajnálom. ___________________ Míriel tudta, hogy olyat érez, amit egyáltalán nem szabadna. ___________________ -Legolas, ha téged megismernek, egyből végeznek veled! -fordult szembe a herceggel. -Inkább, mint hogy neked bajod essék. __________________ -Dobd el a kardod! -szólalt meg Legolas. Hangja színtelen volt. Míriel értetlenül állt, arcáról lefagyott a mosoly. -Legolas... -suttogta. -Azt mondtam, dobd el a fegyvered! _____________________ Vér mossa el a népek viadalát, áldozatok tengere között holtan fekszik már a vészmadár. ___________________ -Milyen kegyetlen az élet... Hát akkor mi értelme élni? ___________________ -Hogyan engedhetném el azt, akit szeretek? -kérdezte keservesen. ___________________ Nem volt átlagos: egy hős volt. =============== || Gyűrűk Ura fanfiction || Jó olvasást!