A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meg is érkeztem a huszonnegyedik fejezettel, remélem elfogja nyerni a tetszéseteket! Nagyon sokat jelentene néhány visszajelzés! Bízom benne, hogy tetszeni fog nektek! *-*
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket, voteokat és megtekintéseket, mérhetetlenül hálás vagyok értük, sokat jelentenek számomra! ♡
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Legtöbbször azt bántjuk, aki közel van. Akit sokkal könnyebb bántani.~
Szöllősi Mátyás
Reese Miller~
-Jó reggelt, Matilda!-köszöntem halványan mosolyogva a portás nőnek, aki széles vigyorral intett egyet, és átengedett a beléptetőkapun. A fejem hasogatott, miközben minden idegvégződésemmel azért esedeztem, hogy ne kelljen aznap kínos szituációkba keverednem, legalábbis ne annyira, mint a tegnapi napon a társammal. Vagy, meglehet inkább csak a személyt akartam olyan távolról elkerülni?
-Szervusz, Reese!-köszöntött a hölgy, majd amint felvettem a fém tárgyaimat már el is indultam az asztalom felé, bízva abban nem fog találkozni a tekintetem egy smaragdzöld szempárral.
A minap, Andy látogatását követően hazavettem az utamat, és egy kiadós alvást lebonyolítása után kezdtem tisztábban látni a helyzetet, emellett a gyerekes viselkedésünket Harry-vel. De eléggé büszke voltam ahhoz, hogy ezt beismerjem neki valaha is. Hibáztam, amikor kutattam utána, de eléggé kíváncsi természet voltam, ahogyan Ő a titokzatosabbnál is titokzatosabb, bár ez nem jogosított fel egyikünket sem arra, hogy eképpen viselkedjünk. A pofont, pedig nem biztos, hogy megérdemelte, annak ellenére sem, hogy már egy ideje viszketett érte a tenyerem. Sosem mertem volna kiejteni, de feldobódott érzés volt végre kiadni magamból a dühömet az irányába.
Az estét, és az éjszaka egy kis részét kutatással, papírok olvasásával töltöttem, emellett megnéztem a pendrive eredetét, de nem tudtam leszűrni belőle semmit sem. A közeli informatikai boltokat is felhívtam, azzal kapcsolatban, talán vásárolt-e náluk valaki egy hasonló típusút, de nem jutottam előrébb. Rá kellett volna jönnöm, hogy az Ő értékkategóriájuk egy mobiltelefonnál kezdődik. Mindenesetre nem adtam fel, és több órát töltöttem el annak a felfedezésével, vajon miféle számsor lehetett Andy és Joseph kezére tetoválva. Első felvetésként tényleg dátumra asszociáltam, aztán egy azonosító kódra, bár fogalmam sem lett volna két embert miért akartak volna éppen egy ilyen módon megkülönböztetni, de éppen ebből merült fel a feltételezés, miszerint nem Ők voltak az egyedüliek, akik ilyet hordtak a karjukon. De ehhez, elég sok embert kellett megvizsgálnom, leginkább a Southern Joy környékén.
