A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meglepetésként hoztam nektek egy új fejezetet, bízva abban, hogy vártátok és elfogja nyerni a tetszéseteket! Ez egy kicsit hosszabb rész lett az előzőtől eltérően, de remélem nem okoz problémát.
Minden visszajelzést szívesen fogadok!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket, voteokat és megtekintéseket! Fantasztikusak vagytok!
Jó olvasást! Millió puszi és ölelés: Ladybady ♡
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Bonyolult az életünk, de végül a szerelem mindent leegyszerűsít.~
A pletykafészkek c. film
Reese Miller~
Igazából... aznap eléggé sokat kavargott a gyomrom a megtudott események miatt, sőt mi több az elmém is keszekusza volt, a legtöbb értelemben. Azonban ott, akkor Harry-t figyelve, mintha a saját problémáim valahová a Föld másik oldalára szorultak volna, bár az is megeshetett, hogy egészen ellöktem a Vénuszig őket. Nem foglalkoztam azzal mit éreztem, csakis a férfi hogyléte érdekel, a gondolatai, a fájdalmai és a hirtelen sokkja, amely mintha megfagyasztotta volna a levegőt a helyiségben. Charlie könnyedén reagált, és segített a társamat minél hamarabb kitessékelni a házból, miközben megkértem, hogy amennyiben találkozott Dean-el szóljon neki, hogy fontos dolog miatt hagytunk ott mindent. Tulajdonképpen nem tehettük volna meg, megkellett volna vetnünk a lábunkat, és minden kín ellenére maradnunk kellett volna. De nem bírtam volna nézni Harry kétségbeesett, hófehér arcát néhány percnél tovább... nem kényszeríthettem Őt ilyesmire, mégiscsak a legjobb barátja maradványairól volt szó. Már... amennyiben a legjobb barátja volt, mert mint kiderül, igazság szerint a társaságukból nagyon kevesek voltak valóban azok, akiknek mondták magukat.
- Örülnék, ha ennél, vagy legalább innál valamit. - motyogtam a férfinek, miközben a lakásán voltunk, körülbelül fél órája.
Sem az úton, sem pedig az itt töltött idő alatt nem szólalt meg, a mozgást nagyban mellőzte, ezért néha azon kaptam magam, hogy a pislogását mellett a lélegzetvételeit is figyeltem, egyáltalán azt végrehajtotta-e. Én vezettem idáig a Rover-t, sőt mi több, a kulcsát is én vettem ki a zsebéből, hogy bejuthassunk a házba, ugyanis arra sem volt hajlandó. Egy kis részem azt érezte, hogy Tyler külvárosi lakásán ottmaradt a lénye egy túlzottan jelentős darabkája, amit sehogy sem voltam képes visszaadni neki. Rettenetesen féltettem és sajnáltam, igyekeztem a lehető legtöbb dologgal a kedvében járni, beszélni hozzá vagy szóra bírni, de... hajthatatlan volt. Teljesen tompának tűnt, legyőzöttnek... megsemmisítettnek. Ezen pedig meg sem lepődtem.
