A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meg is érkeztem nektek a huszonhetedik fejezettel, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket, még akkor is, ha szerintem színvonalához képest sokkal lejjebb adtam most. Kérlek ne haragudjatok, a folytatásban igyekszem jobban teljesíteni.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi voteokat és kommenteket, emellett a rengeteg megtekintést! Csodálatosak vagytok! *-*
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
~Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére.~
Stephenie Meyer
Reese Miller~
-Mit forgatsz a fejedben?-vetettem fel az előttem ülő nőveremnek, aki csak megrántotta a vállát, ezt követően elmosolyodott, bármennyire is leplezni akarta jókedvét. Délután öt óra volt, már hétvégén, ami azt jelentette, hogy a megfigyelést követő napon jártunk, arról nem is szót ejtve, hogy már kipihenten tengettem otthon a perceimet.
-Csak megakartam kérdezni milyen volt az éjszakázás.-motyogta, majd felvonta a szemöldökét. Láttam tetteiben és mimikájában a ki nem ejtett gyanakodást, illetve azt, hogy rengeteg hátsó szándéka volt ezzel a feltevéssel, bármennyire is ártatlannak tűnhetett. Összepréseltem az ajkaimat, ezt követően felálltam az asztaltól és a nemrég megkaparintott teámat a pultra tettem. Nekitámasztottam a csípőmet és vigyorogva figyeltem Nicole-t tovább-Ne már! Tudni akarom!-gesztikulált egy aprót, mindez alatt Isabel is befutott a helyiségbe kezében a mobiljával, viszont miután észrevett minket érdeklődve ült le a testvérem mellé, aki kerekesszéke karfájára tette könyökét.
-A munkámról akarsz tudni dolgokat, vagy a társamról? Igazán nem mindegy.-ingattam meg a fejemet hamar, majd kissé felkuncogtam érdekes grimaszát felmérve. Pontosan tisztában voltam vele mit szeretett volna, de igyekeztem tudattalannak tűnni.
-Már én is kezdek kíváncsi lenni.-mosolyodott el a legjobb barátnőből lett ápolónő, és fordítva. Mindegyikőjüket elvarázsolta a rendőr férfi, aki ezt minden bizonnyal szívesen hallotta volna, sőt mi több, be is szállt volna a társalgásba, miszerint mit gondoltam róla. Nem feltétlenül amiatt, mert egyéb érzelmek fűztek minket egymáshoz a szakmánkon túl hanem, mert valójában éppen olyan kotnyelesnek számított, amilyen én voltam. Ez volt a hivatásunk ártalma.
