A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meg is hoztam a harminckilencedik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket. Elképesztően kíváncsi vagyok a véleményetekre, főleg a visszaemlékezésekkel kapcsolatban, mert eddig még nem olvastam olyan Wp-s könyvet, amiben így lett volna feltűntetve.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a megtekintéseket, a voteokat és a kommenteket, fantasztikusak vagytok! Nem bírom elégszer hangsúlyozni!
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~A szerelem olyan mint a "szeret, nem szeret-virág", amely szirmát epedve tárja széjjel, ha jön az éjszaka és olyan mint az anemóna, amely egy lehelletre is becsukódik és egyetlen érintésbe is belehal.~
Knut Hamsun
Reese Miller~
-Itt parkolj le.-morrant fel a mögöttem ülő férfi, mialatt minden létező dolog végigfutott a fejemen, kezdve a menekülési útvonalakkal, amikből sajnos nem akadt elég. A végén pedig inkább már csak azt tartottam szem előtt, hogy ne tegyek olyan hirtelen mozdulatot, amiből Tyler azt szűrhette le, hogy megakartam szökni, hiszen akkor még idő előtt húzta volna meg az elsütőbillentyűt. Arra pedig semmi szükségem nem volt.
Egy javában üres mellékutcán álltunk meg, nemsokkal egy ház előtt. Igyekeztem sietősen körülnézni, hogy felmérjek minden létező részletet, ami a helyet érintette, inkább annak okául, hogyha arra került volna a sor, hogy megkellett lógnom Tyler elől, merre ne vigyen az utam. Az az utca, egy ilyesféle környék volt. Elhagyatottnak tűntek a házak, valószínűleg London egyik szegényebb részében lehettünk, ezért is próbáltam kiokoskodni valamit, ámbár az elmém túl homályos volt a nemrég történt szóváltás miatt. Kikellett volna űznöm mindent a fejemből ami a társamra emlékeztetett.
-Vedd elő a mobilod és tárcsázd Styles-t.-nyomott egyet újra a halántékomon a kezében lévő fegyverrel, ezt pedig kissé eltorzult arccal fogadtam. Lemertem volna fogadni, hogy már akkor vörös volt a terület.
Mondandójára kitágultak a szemeim, és elváltak az ajkaim. Tiltakoznom kellett volna, hiszen alig negyed órája estünk egymásnak, méghozzá a kapcsolatunk szempontjából egy elég rossz értelemben. A mellkasom szaporán emelkedett fel s le, de igyekeztem odafigyelni a légzésemre, hogy Tyler egy pillanatig se higgye azt, hogy megfélemlített. Ő nem is, a feltételezése annak, hogy felkellett hívnom a társam, akivel haraggal váltunk el annál inkább, az pedig javában fokozta a pánikomat, hogy amennyiben nem tettem ezt meg, a mögöttem ülő nyomozó egyszerűen feltudott számolni a félelmemmel.
