A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meg is hoztam nektek a nyolcadik fejezetet, amely minden reményem szerint elfogja nyerni a tetszéseteket! Sokat jelentene néhány visszajelzés! :)
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket, voteokat és kommenteket egyszerűen fantasztikusak vagytok! Nagyon sokat jelent! ♡
Legyen további szépséges napotok! ♡
Jó olvasást! Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♡
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Néha a vonzalom egy félénk virág, aminek idő kell a virágzáshoz.~
Jane Austen magánélete c. film
Reese Miller~
Egy mély sóhaj keretében pásztáztam az előttem elterülő nagyobb partihelyiséget, amelyben még akkor is erőteljesen szólt a zene, emellett az ott táncoló személyek is fesztelen hangulatban ringatták magukat. Az egyik sarokban álltam, és íriszeimmel a nemrég ellépkedett férfit kerestem, akinek mellettem lett volna a helye, hiszen együtt nyomoztunk a már elég tág körű ügyben. Mindvégig azon morfondíroztam, talán rossz helyen keresgéltük a gyanúsítottakat, és meglehet, valójában semmiféle közük sem volt a gyilkosságokhoz. Még élénken éltek bennem az emlékképek a halott nőkről, akik minden bizonnyal olyan esetbe keveredhettek, amely túlnőtt rajtuk és teljesen felülkerekedett a mivoltukon. Attól tartottam én is hasonlóan végzem. Nem élettelenül az egyik boncolóasztalon, sokkalta inkább lenézve emellett megszégyenítve. Tulajdonképpen nem a göndör hajú nyomozó miatt, sokkal inkább azért, mert kiderül, mégsem erre születtem.
Egy magas, tökéletesen ismerős ruhába bujtatott alakon akadt meg a tekintetem negyed órával azután, hogy beléptünk a clubba. A göndör hajú rendőr egy kecses nő kezét fogta, aki vezette valahová. Jól látható helyen voltak, emiatt észrevehettem, hogy egy nagy, piros ajtó mögött tűntek el. Kifújtam a tüdőmben lévő levegőt, majd a plafonra néztem, megforgattam az íriszeimet, ezt követően arrafelé vettem az irányomat, amerre tartottak, megakadályozva a rendőrt abban, valami ostobaságot tegyen. Átverekedtem magam az embereken, majd azután, hogy a nyílászáró elé toppantam gondolkodás nélkül nyitottam be a helyiségbe.
A fal mellett helyet foglaló, szintén rikító színben pompázó kanapén lévő személyek biztosan sok ideig szórakoztatták volna egymást, azonban nekünk nem volt tömérdek ebből. Az ajtóban állva összefontam magam előtt a kezeimet, közben lenézően tekintettem a kanapén ülő göndör hajúra, aki szorosan fogta magához az ölében helyet foglalót. Figyeltem, miközben a rendőr ajkait mozgatta éles állvonala még láthatóbbá vált, erős kezein pedig kidagadtak az izmok és az erek, ahogyan a nő combjába mart. Lehunyt szempillái hosszúak voltak és sötétek, így szépen keretezték a valójában világos zöld íriszeit.
