A férfiak világában nőnek lenni megerőltető és fájdalmas feladat. Elnyomásban élni, majd kitörni a beskatulyázott létből még inkább az. De mindenre képes az ember, ha elég kitartással és elhivatottsággal rendelkezik.
Reese Miller már kiskorától kez...
Meg is érkeztem nektek az ötvenkettedik fejezettel, amely minden reményem szerint tetszeni fog nektek :)
Eléggé hosszúra és - véleményem szerint - izgalmasra sikerült, szóval várom a visszajelzéseket. Hálás vagyok az eddigiekért is, fantasztikusak vagytok! Boldoggá tett, hogy ennyi kihagyás után is ilyen szívélyesen fogadtatok, köszönöm!
Jó olvasást! Millió puszi: Ladybady ♡
Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
~Aminek kezdete van, annak vége is van, ahogy minden vég helyet készít valami új kezdetnek.~
Erica világa c. film
Reese Miller~
A szívem a torkomba ugrott, a térdeim remegni kezdtek, sőt mi több az agyam teljesen elködösödött. Csakis a kijutás lebegett a szemeim előtt, miközben Harry vékony vonallá préselte ajkait, majd a kezét a fegyverére szorítva elindult a vasajtó felé, amelyet az előbb valaki ránk zárt. Minden bizonnyal Tyler lehetett, de nem mertem rá mérget venni, ugyanis az ügyünkben már nagyon sok olyan meglepetés került a felszínre, amikre nem szívesen emlékeztem vissza.
A társam lehajolt a zárhoz, és megnézte, megpróbálta kinyitni azt, de a fém hajthatatlan volt, szinte meg sem mozdult. Egy nagy rúgást is célzott bele, viszont a zár nem adta meg magát, hiszen nyilvánvalóan arra tervezték, hogy ne lehessen annyira könnyen sem ki, sem pedig bejutni rajta.
- A rohadt életbe! - káromkodott, lefutott a lépcsőn, majd két kezével erősen a hajába túrt. Nem értettem az ilyen mértékű kiakadását, egészen addig, míg tovább nem gondoltam a történéseket. Rendben, nem volt jó ómen, hogy bezártak minket, de valójában annyira óriási problémának sem bizonyult. Valamiképpen kikellett jutnunk, de nem féltettem magunkat, elvégre jó páros voltunk, találékonyak, és a világért sem hagytuk volna magunkat pácban.
Aztán amikor Harry ököllel a falba ütött, majd akár egy sarokba szorított vad keresve a menekülőútvonalat, akármi is lehetett volna az, megértettem.
- Félsz a bezártságtól? - motyogtam és nyeltem egyet. Rémlett még az, amikor egy szekrényben voltunk összezárva ketten, de akkor nem hatottak rá ilyen érzelmek, vagy legalábbis nem vettem észre rajta. Akkor azonban, mintha az egész teste remegett volna, mert pánikolt, talán jobban, mint eddig akármikor. A szívem meghasadt érte.
Nem válaszolt.
- Harry? - kérdeztem, de Ő megint visszalépett a fém ajtóhoz és elkezdte rángatni a kilincsét. Összeszorítottam az állkapcsomat arra gondolva, hogy biztosan klausztrofóbiája volt, és még az sem segített a helyzetén, hogy egy olyan pincébe tartották bezárva, ahol az egykori legjobb barátjának feldarabolt részeit őrizték. - Hé, állj meg egy kicsit. - kértem, mielőtt elment volna mellettem, megragadtam a karját, és magam felé fordítottam - Minden rendben lesz, kijutunk innét. - bizonygattam két kezem közé fogva arcát.
