Szjg Másképp

Április 8, szerda

Ma egész éjjel gondolkoztam.

Mégpedig Cortezen és rajtam.

Na, és hogy mire jutottam?
Arra, hogy igazából tudom, hogy szerethetjük egymást eléggé, ha mindig lesznek olyan emberek akik durván képesek két ember boldogságába állni. Persze, az igaz szerelem erős meg minden, és hogy ezt is legyőzi. De akkor próbálja meg az, aki ezt mondja. Illetve biztos lesz még egymáshoz közünk, én mondom, de nem most, amikor ennyi bonyodalom éri az embert. Na meg az a Viki lány egyszerűen kiakaszt. Értem, hogy Cortez nem szívesen beszél vele, de akkor minek veszi fel a telefont? Továbba mikor találkoznak, elég sokat jópofizik vele. Pontosan szólva úgy hallottam, de nem tudom mennyire kell hinni másoknak. Lehet ki kellene tapasztalni.
Emellet 3 hónapot voltunk együtt, még mindig eszméletlenül szeretem, de meglehetősen sokat sírtam. Nem Cortez miatt, hanem magam - és mások miatt. Nem kellett volna hagynom, de már nincs mit tenni, ugyebàr. Emellett két évig sokszor bőgtem utána..
Holnap pedig 16 éves leszek. Kellőképpen várom most az eseményt, és nem tudom mire fel ez a nagy izgatottság. Na jó, azért egyszer 16 éves az ember.
Na most, hogy megvolt a reggeli elmélkedés az élet nagy dolgairól, felöltöztem (egy farmer és egy kötött pulóver) és nem raktam fel sminket, mert nem volt kedvem. Egy igazi szépség smink nélkül is szép, nemde?
Az önbizalmam honnan van? Nem tudom. De előbújt, pedig nem szóltam neki, hogy rejtőzzön el. Apu lent várt a konyhába.
-Reni.. nem engedem, hogy ezt vidd a suliba, adok pénzt inkább - kezdte, mire elröhögtem magam. Hát jó.
A kapuba Virágék vártak. Beültünk a kocsiba, majd valami borzalmas zenét apu felhangosított a rádióba miután elindultunk.
-Na, ezt azért nem - ráztam meg a fejem egyből, és elkapcsoltam.
-Mizu? - fordultam hátra Virágékhoz.
-Minden kúl. Veled Ren?
-Itt is - bólintottam.
Virág valami bandáról kezdett már magyarázni, én pedig úgy tettem, mintha érteném miről van szó. Apu kirakott minket a suli előtt, mi pedig a lépcsőhöz igyekeztünk.
-Helóka - köszöntem Zsolti, Dave, Levi, meg más ismeretlen idős diáknak. Ricsi persze ismerte őket, Virág pedig Ricsi miatt.
-Te, nem te vagy a C..- kezdte az egyik végzős.
-Meg se kérdezd - fejeztem be helyette.-Amúgy van nevem is.
-Bocs - tette fel a kezét védekezően.
-Mi van? - kérdezte Levi.
-Semmi - legyintett.
Tovább hülyéskedtek, én pedig néha közbeszóltam, ugyanis azt a focimeccset elemezték ki, amit láttam.
Közben egy gyors sms-t írtam Corteznek, hogy mi a helyzet. Jó, azért érdekel hogy van a nagyija. Meg ő is, de az mindegy.
Első óra közepén rápillantottam (visszaírt), de már csak föci után írtam neki vissza. "Semmi, mindenki is jól van. "
Hát jó. Visszaírtam, hogy örüök neki, és remélem hamarosan hazamehet a nagymamája, ő meg jöhet suliba. Erre írta, hogy ő az utóbbit kevésbé reméli. Igaz, igaz. Én mondjuk szeretem a sulit. Na, ezt se hangoztatom.
A következő óra matek volt Gazdaggal,  és óra közepén Ricsi felkiáltott.
-Csá te majom! - intett Dave laptopjának. Bocsámat, MacBook.
-Andris? - kérdezte Virág, ők meg helyeslően bólogattak.
-Szia Virike - röhögött.
-Ti meg mit képzeltek? - üvöltötte el magát Gazdag.
-Csókolom tanárnő, milyen csinos ma! - szólt Andris, mire visszatartott röhögéssel néztük mit reagál erre Gazdag.
-Igazán, Bernáth? - vonta fel Gazdag a szemöldökét, és eléggé ideges volt.
-Hajjak' meg, ha nem - vágta rá, mire a tenyerembe temettem a fejem.
-Felmayer, ide azt a laptopot!!! - üvöltötte el magát.
-Ne haragudjon, tanárnő - kezdte tapintatosan. -Tudja, ez itt egy MacBook. Igazából, rendelkezik...
-Nem érdekel!! Ide kérem - kiabált vörös fejjel.
-Rendben - vont vállat. Mi van? Ilyen nyugodtan odaadja? -Várjunk csak, mi van ott az udvaron?
-Hol? - kérdezte Gazdag, és kinézett az ablakon.
-Ja, semmi - szólt Dave pár másodperc múlva, és kivitte a MacBookját. Kérdőn néztem rá, ő meg csak visszavigyorgott. Ahhhaaa. Cseles volt. Hogy mivel, azt nem tudom, de túljárt Gazdag eszén.
Nos, óra után elmesélte, hogy kamu MacBookot vitt ki, amit egy kínai oldalról rendelt. Ravasz.

Az udvaron a padon ültem Virággal, és csatlakozott hozzánk Arnold. Én kínosan köszöntem neki, Virág meg nagyon vidáman, ugyanis ma extra boldog, fogalmam sincs miért. Csak úgy.. mert ő Virág.
Olvasni kezdett, nekem pedig SMS-em jött. Corteztől. Vadul dobogó szívvel olvastam el.
"Holnap reggel hazamehet. Jobban van. "
-Viráág - löktem meg a könyökömmel.
-Hmmm? - nézett rám, majd lepillantott a kezembe levő telefonra. -Juj, de jó! Írj neki vissza!
-Jó - fújtam ki a levegőt.
"Nagyon örülöök! Hála ég. "
-Mi történt? - pillantott fel Arnold. Most válaszoljak, vagy ne? Megéri tartani a haragot, vagy engedjem el? Igazából már nem is haragszok rá. Most mit tegyek? Fogalmam sincs, de azt hiszem sokáig gondolkoztam.
-Ha nem szeretnéd elmondani, nem szükséges. - szólt, majd újra olvasni kezdett, én meg sóhajtottam.
-Cortez mamáját kiengedték a kórházból.
-Valóban? - kérdezett vissza, én meg válaszul bólintottam. -Remek. Holnap jön iskolába?
-Fogalmam sincs. Valószínűleg nem.
-Rendben. Akkor közlöm vele, hogy örülök.
-Miért nem írsz neki a falára? Vagy msn-en - kérdezte Virág.
-Másokkal ellentétben én nem fecsérlem a drága és értékes időmet arra, hogy a közösségi oldalakon irracionális emotikonok között fejezzem ki sajnálatomat és örömet más "falán" - hangsúlyozta ki a szót gúnyosan. - ahol csak úgy záporoznak az értelmetlen kiírások, illetve mindenféle taggelések.
-Ühüm - bólintott Virág mosolyogva. Nem értette.
-Kevesebb net, Virág! És nem leszel ennyire sötét - legyintett sóhajtva.
-Oki - bólogatott. Újra rezzent egyet a telefonom, és lepillantottam az értesítésre.
"Pont a szülinapodon.."
Erre az üzenetre életre keltek a pillangóim és alig tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Olyan szép nap volt. Volt. Sütött a nap, jó idő volt, és ma jó híreket kaptam. Pl anyu szólt, hogy itt a tavasz, Arnold suli után komolyan bocsánatot kért és elhívott a láthatatlan kiállításra, Kinga elvitt edzeni, és utána menő SzJG-sekkel mentem salátát enni a plázába. Vagyis ők salátát ettek, én meg betoltam egy pizzát. Végülis ez így is jó, nem?
És az este.. na, igen.
Dalolni kezdett a Green Day a telefonomból, szóval csak is egy ember hívhatott. Cortez.
-Szia! - vettem fel mosolyogva.
-Szia - szólt bele ő is.
-Hogy vagy?
-Jobban, kösz. Minden oké.
-Akkor jó. Örülök - hunytam le a szemem.
-Még nem is köszöntem meg - szólt bele, én pedig félbeszakítottam.
-Nem is kell.
-De azért kösz. Rendes voltál. Mármint utána - nyögte ki. Váo.
-Öm. Igazán nincs mit.
Ezután egy kisebbfajta csend alakult ki, amit pár másodpárc után Cortez tört meg.
-Holnap suli után tudunk találkozni? Beszélni akarok veled.
-De..  hát beszélünk - szaladt ki a számon.
-Tényleg? - kérdezett vissza, és elröhögte magát. Ó, hogy személyesen. Értem.
-Hát az van, hogy láthatatlan kiállításta megyek.
-Ja, bocs - felelte gúnyosan. -Neményi?
-Ömm. Izé - haraptam be a számat zavartan. -Aha. De péntek?
-Tulajdonképpen ráér.
-Öö...
-Jó éjt - nyomta rám a telefont. És letette. Ennyi. Pont.

Cortez 5/?: fogalmam sincs mit mondjak. Annyira zavaros.
Pizza 5/5: kibújtam a vacsi alól! És apunak hoztam haza pótvacsinak. Nyami.
Leragad a szemem 5/1: megyek aludni..