Szjg Másképp

Szeptember 17., péntek

sziustok nehol nehol karomkodasokat kiirhatom egybe, vagy cenzurazzam? nem tudom mennyire zavaro 😬

Oltári nagy beégés, csúnya vereség.

Reggel 5 órakor telefoncsengésre keltem. Ki az Isten hív ilyenkor? Le se olvastam a nevet, csak felvettem.
- Hajnali öt óra, mi van? -  szóltam bele rekedt hangon, éppen dimenziókat átutazva.
- Reni, gyere be edzeni, elkérek az első órádról - közölte Tibi bá mindenféle üdvözlés nélkül. Vagyis gondolom. Egy értelmes gondolat sem jutott eszembe. Épp mély alvásban voltam, erre, pont azt a ciklust zavarják meg.
- He? - nyögtem ki igazán értelmesen pár pillanat múlva. Nem tudtam felfogni. Másodpercek múlva röhögést hallottam.
- Tibi vagyok, te hülye. 7:45re legyél a terembe - tette le. Most komolyan, nem ért volna rá mondjuk 6 órakor felhívni?
- Ilyet tenni egy magyar emberrel - mondtam félkómában, és próbáltam visszaaludni. Nem igazán ment. Fél hatkor kipattantam az ágyból, és fél óra után összekészültem. Nem sminkeltem, minek, úgyis leizzadom, felvettem egy edzősnadrágot egy toppal, meg, egy kicsit rövid pulóvert. Kész voltam, mint edzésre, mint délutánra. Megreggeliztem, meg ittam egy kávét, aztán a nagy válltáskámmal elindultam. A suli felé közeledve észrevettem a szokásos társaságunkat. Tomi azt mondta, hogy felvesz a sulinál (mikor reggel beszéltem vele).
- Ren! Mi ez a nagy dög táska már megint? - szólt oda Ricsi. Neked is jó reggelt.
- Be kell mennem edzeni. Szerintem második óra környékén visszahoznak - feleltem, és megálltam mellettük. A tekintetem megállapodott Cortezen, aki mikor rámnézett végigmért, majd folytatta a szemkontaktust. Enyhén pillangóim voltak.
- És te ebbe a ruhába edzel? - nézett rám Virág furán.
- Nem. A pulcsit leveszem, mert nem akarom összeizzadni - válaszoltam, mire Zsoltinak felcsillant a szeme.
- És nálatok, minden lány egy szál semmibe edz? - érdeklődött. - Mert akkor beiratkozok - tette hozzá, mire felröhögtünk.
- Jaj, nem. Van alattam top, meg a táskámba van egy egyesületis póló. Abba szoktunk - magyarázkodtam nevetve.
- A pi*** - szitkozódott, a fiúk továbbra is rajta szórakoztak.
- Mennem kell - néztem az egyre közeledő, lassító  autót.
- Jóvan' Ren, aztán nehogy összeverjenek délutánig - veregette meg a vállam Ricsi barátiasan.
- Hát igyekszem nem meghalni - sóhajtottam. A többiek is sok sikert kívántak, majd beültem Tomi mellé a kocsiba. Pár perc alatt odaértünk, aztán kezdődhetett egy másfél órás edzés. Kellemes volt.
Második óra után pár perccel értem be, épp magyarunk volt.
- Jó reggelt! - köszöntem félénken. Az a dög nagy táska az oldalomon megadta azt az érzést, hogy pont úgy érezzem magam mint egy "málhás szamár", meg azt, hogy "mindjárt összeszakadok".
- Reni, csak nem edzeni voltál? - kérdezte Kardos kissé unottan.
- Á, nem. Csak épp költözök - ironizáltam, mire megrázta a fejét, jelezve hogy nem vagyok vicces. Igen, gondoltam. Helyet foglaltam, és Kardos folytatta a duplaórát. Nagyon érdekes volt. Szöveggyűjtemény, és önálló vázlatíras. Na, tipp ki dolgozott? Kinga, Gábor és én. A többiek úgy csináltak, mintha írnának. Ezzel nem lett volna baj, csak óra végen Kardos közölte, hogy be kell adni, ami hatalmas nagy döbbenetet keltett. Pedig én számítottam rá, épp azért unszoltam a többieket, hogy dolgozzanak, vagy legalább a rövidített vázlatomat másolják le.
- Na, munkákat az asztalomra. Először is, Antai - Kelemen - csapott rá Kardos az asztalra csengő előtt pár perccel. Cortez szemrebbenés nélkül vitte ki a füzetét, amit Kardos zavartan olvasott.
- Hát ez... - kereste a szavakat, mire mindenki felröhögött. - Csak bebizonyítottad, hogy nem vagy analfabéta. Négyes - bólintott döbbenten, mire leesett az állam. De szó szerint. Hogy mi?
Mindenki meglepetten nézett rá (Maxu persze nem értette annyira, mire ez a nagy felhajtás), és a padom mellett elhaladva megállt, és lenézett rám.
- Mi az, Szöszi, lenyűgöztelek? - mosolyodott el halványan, mire eléggé zavarba jöttem, és végre becsuktam a számat. Reni, te idióta.
- Következő. Felmayer - szólította fel Kardos Dave-t, Cortez meg leült mögém.
- Tanár úr, van egy kis baj...
- Rendben, egyes - vágta rá, miere Dave a fejét fogva kezdett el telefonálni. Az óra közepén.
- Más. Nagy Zsolt - nézett fel újra a naplóból.
- Tanár bácsi, én kiviszem szívesen, de megtetszik ígérni, hogy nem sérti meg a vázlatomat? Mert rosszul esne neki - magyarázkodott Zsolti, mire reflexből homlokon csaptam magam.
Kardos másodperceken keresztül lehunyt szemmel, összekulcsolt kézzel támaszkodott az állán. Végül sóhajtott egy hatalmasat.
- Csak hozd ki, kommentár nélkül.
Ezután kivitte normálisan, Zsolti pedig a tanár úr mellett állva várakozott a halálos ítéletre.
- Muszáj volt elhúznod az időt? Rég elmehettetek volna szünetre. Egyes - rázta a fejét Kardos, Zsolti pedig visszakullogott a helyére. Szép produkció.
- Következő páros. Pósa, Okitsugu - szólitotta fel őket. Mindketten kivitték a munkájukat. Vagy hogy is kéne neveznem? Ricsié egyes, Macué kettes. Ő dolgozott vele egy keveset. Ezután jött Virág, aki miattam hármast kapott, Gábor, és Zsák, akik ötöst illetve hármast kaptak, a két rocker pedig egyest. Nyilván. Kinga ötöst, majd jöttem én, utoljára.
- Reni - nézett fel a naplóból. - Igyekezz.
Ahogy felpattantam, elvesztettem az egyensúlyom és visszazuhantam a székre, a térdem és a bokám pedig őrült módon szúrni kezdett. Mert bár tudtam, ennyit edzeni nem egeszséges, és hogy, túlságosan túlhajtottam magam. Sokszor fájt is, de nem volt vészes, így nem foglalkoztam vele. De ez mondjuk odatett, és csak felállni akartam. Ösztönösen felszisszentem és könnyezni kezdtem a hirtelen ért fájdalom miatt. 8 évesen sírtam utoljára ilyesmiért, mostanában csak nevettem a sérüléseimen, de ez más volt...
- Ren, elpofáztam, hogy túl sok lesz az edzés! - cseszett le Ricsi azelőtt, hogy bárki is tudott volna kérdezni tőlem bármit is. Ricsi az egyetlen, aki ezt tudja, mert egyszer ő vitt haza motorral, amiért alig tudtam lábra állni, és nem tudtam mást hívni, hogy jöjjön el értem.
- Jaj már, jól vagyok - legyintettem rá, és újra erőt véve magamon felálltam. Őrülten fájt, de alig vettem róla tudomást. Vagyis próbálkoztam.
- Reni, rendben vagy? Nem mész le az orvoshoz? - kérdezte Kardos aggódva, az órai munkámra pedig rá sem nézett.
- Dehogy, ma még meccsem lesz. Biztos, hogy nem megyek orvoshoz - ellenkeztem hevesen, és épp egy brutálisnagy üvöltést tartottam vissza.
- Így, egy meccsre? Te normális vagy? Csak mégjobban lesérülsz. Jesszusom. Amúgy te szédülsz? - érdeklődött Kinga, teljesen átlátva a helyzetem.
- Ja, aha. Egy kicsit - vontam vállat, és visszahuppantam a székre. Ugyanúgy fájt... majd kezdett enyhülni.
- Reni, leviszlek az orvoshoz. Ezek a lábak edzettek, bírják a strapát - nézett rám Zsolti aggodóan.
- Izé, jól vagyok. Csak beveszem a gyógyszerem - legyintettem ismét, majd előhalásztam az említett gyógyszert a táskámból. Hát, ja. Fel vagyok készülve az ilyenekre, mert ez nem az első.
Kicsengettek óráról, Kardos pedig azt mondta, hogy menjek le az orvoshoz, és hogy vigyázzak magamra, majd hozzátette, hogy "mellesleg ötös".
- Rencsi, fixen jól vagy? - kérdezte Virág újra.
- Igen, ez egy erôs gyógyszer, jól vagyok. Már kezd hatni - mosolyodtam el halványan. Jól esett a sok törôdés, amit adtak.
("ô", "ō", "û" ezek azért vannak így mert csak ilyen ékezetem van)
- Lejössz az udvarra? Ha nem tudsz, akkor maradok - érdeklôdött Virág.
- Megpróbálok - feleltem, majd Cortezre néztem, aki megállt mellettem. - Mi az?
- Szöszi, gyere csak - nyújtotta a kezét, amivel felsegített. Elég közel kerültem hozzá, a legtöbben már elindultak kifelé a terembôl, de látva ezt a jelenetet mosolyogva figyeltek. Egyedül Macu nem értett semmit.
Cortez egy féloldalas mosollyal nézett a szemembe, én elképzelni sem tudtam, hogy most mit akar. Fogta a két kezem, majd egyszer csak elengedte, és úgy, ahogy voltam, felkapott, menyasszony pózban. Ez hülye?
- Cortez! - kezdtem el csapkodni nevetve, Dave meg fotózni kezdett. Nyilván. - Most hova mész?
- Lemegyünk az udvarra - felelte, mire kikerekedtek a szemeim. A többiek vihogva követtek, a folyosón menve az összes lány tekintete lyukat vájt a hátamba. De nem érdekelt. Alig kaptam levegôt a nevetéstôl.
Kimentünk az udvarra, ahol végül Cortez leültetett a padra, majd helyet foglalt mellettem. Elkezdtek gyülekezni a padunk körül, és ment a szokásos hülyülés. Na igen, odatántorgott az a helyes fiú is, aki felkért táncolni a szalagavatóra is. Ezután meg leszálltam a padról, és közöltem, hogy megyek cukormérgezést kapni, mindjárt jövök. Ekkor pedig az a fiú, mondta, hogy ô is jön, mert fáradt és kávèt akar magának venni. Szóval együtt mentünk volna.. csak ekkor Cortez közbeszólt.
- Én is megyek - közölte, mire bólintottam egyet.
- Oksi - mutattam felé egy like-ot ösztönösen. Nem tudom, miért, de reggel óta ezt csinálom.
- Cortez! - szólt oda neki Móni, hogy várja meg, mert ô is jön. Aztán ki hívta? Na mindegy.
Móni elkezdett viháncolva beszélgetni Cortezzel, addig is a helyesfiú (útólag kiderült; Martin) beszélgetést kezdeményezett velem.
- Hallottam, ma meccsed lesz - nézett rám, miközben kinyitotta az ajtót, és elôreengedett. Cortez és Móni sajnos leragadt egy másik társaságnál.
- Honnan? - néztem furán.
- Tomi a legjobb barátom. Mindig szokott mesélni másokról, plusz rólad külön mesélt, hogy milyen sikeres vagy, meg hogy mennyire bír.. stb - válaszolt, mire elmosolyodtam.
- Ezért tisztelem - bólintottam, mire elmosolyodott. - Lesz amúgy, aztán EB-re kell mennem.
Kértem a büfébe egy csomag gumicukrot, egy tábla csokit, cukros üdítôt, egy Snickerst, egy minyont, meg egy kólát. Hát, a szokásos. Ugyebár.
Martin elôször ki akarta fizetni, de nem hagytam, mivel ez majdnem 2000 forintomba fájt. Anya mindig külön ad pénzt, ha meccs van, szóval azzal nincs baj, de hát nem vagyok rászorulva arra, hogy meghívjanak. Martin is megkapta a kávéját, Móniék pedig akkor értek oda.
- Szerintem szendvicset veszek - gondolkozott Móni hangosan. Ez is sok embert érdekelt.
- Tessék - nyújtottam oda Corteznek a kólát, rá sem nézve, majd visszamentünk az udvarra. Vissza sem néztem. Piros pont. Martin ott maradt beszélgetni, mivel leszólította az egyik haverja, valami fontos dolog volt.
- Kösz, Szöszi - szólt utánam, mielôtt még kiléptem volna az ajtón. Van mit. Haha.
Távolról láttam, hogy ültek a helyemen. És Cortez helyén is. Viszont Cortez végig jött mögöttem, otthagyva Mónit a büfében.
- Most ezt jól látom? - hunyorogtam. Edina ült a helyemen. EDINA. Mit keres ô itt?
- Szerintem ja - röhögött fel. Az ô helyén a kis kilencedikes Bálint ült. - Most ez viccel velem? - realizálta, hogy egy kilencedikes vette el a helyét.
- Szerintem tegyünk rendet - néztem rá komolyan, mire elmosolyododott, én meg is álltam egy pillanatra. Nos, nem kellett volna. Ösztönösen kicsúszott belôlem egy "aucs".
- A térded? - komorodott el, mire fintorogva bólintottam.
- Na, mindegy, menjünk - legyintettem, mire elkapta a csuklómat, és elég közel húzott magához.
- Nem tetszik ez nekem - rázta a fejét, kissé mintha aggódott volna.
- Nekem se tetszik sok minden - vágtam rá reflexbôl. Pl Móni.
- Menj el orvoshoz - kérte, mire megráztam a fejem.
- Inkább hazamegyek pihenni. Meccsem lesz, nem mehetek - tiltakoztak egybôl. Miért nem értik meg?
- Akkor majd utána elviszlek orvoshoz - közölte, mire megforgattam a szemem.
- Nincs rá szükségem - kezdtem el vitatkozni, és mivel én komolyan mondtam azt, hogy hazamegyek, indultam volna a terembe. De Cortez visszahúzott.
- Nekem meg a hisztidre nincs - vágta rá, mire nyilván ironikusan, de elismerôen kinyögtem egy "Hah"-t.
- Akkor rám se legyen - vigyorogtam rá erôltetetten. - És engedj el - néztem a szemébe , mire vállat vont. Elengedte a kezem, és mosolyogva nézett rám. Le tudnám most ütni. Hátat fordítottam, és gondoltam felmegyek a terembe, amikor is Cortez újra megszólalt.
- Amúgy sincs.
Ezt bökte oda. Ezt!!!!! Idegesen fordultam vissza.
- Ne is legyen. Többet nem zavarlak, majd megteszi más - feleltem halál nyugodtan. Természetesen nagyon ideges voltam, de neki ezt nem kell tudnia.
A többiek mellett szó nélkül mentem el, nem válaszolva Dave kérdésére sem, ami úgy hangzott, hogy "Reni, nem jössz ide?".
- Jó csaj, de fura - mondta valami végzôs. Na, ilyen nincs. Jó, gondoltam elengedem, nem számít, úgyis hazamegyek.
Felmentem a terembe és kinéztem az ablakon. A padon Cortez mellett Edina ült, az elôbbi Mónival és egy másik fiúval beszélt, Edina... az ablakból kiszúrtam, hogy erôltetetten pròbál belefolyni a beszélgetésbe. Zsolti mondott valamit, ekkor Cortez karját csapkodta a nevetéstôl, aki pont abban a pillanatban nézett fel az ablakba. Morcosan néztem rá, mire felvont szemöldökkel bámult vissza. Inkább felkaptam a táskám, és igaz, lett volna még egy duplafranciám plusz egy osztályfônökim, de inkább elindultam haza, hogy legalább le tudjam jegelni a térdem. Anyunak tettem egy gyors riasztást, amit továbított Hallernak, én pedig 25 perccel késôbb már a kanapén feküdve ápolgattam a térdemet. A riasztás hamar eljutott Tibi bácsihoz is (jó, de hogyan?), aki fel is hívott.
- Hazamentél, Gyerek? Azt beszéltük meg, hogy csak akkor hiányozhatsz miattam, ha azt elôzôleg egyeztetjük - szólt bele a telefonba. Csak akkor hív "Gyerek"-nek, ha haragszik rám.
- Bocsánat. Délután ott leszek, de most pihennek kell, Tibi bá.
- Ezt még megbeszéljük. Pihenjél, legkésôbb fél kettôre érj oda a haverjaiddal együtt.
És kinyomott. Akkor megbeszéltük.