Szjg Másképp

Június 4., péntek

Tegnap kettesre lezárt Vladár. Az utolsó rajzóraaa! És soha többet, Vladár! Húú. Mondjuk, óra után megkérdezte Cortezt, hogy jövőre számíthat-e rá a rajzszakkörön, de Corteznek esze ágában sincs visszamenni rajzra. És óra végén, mikor én megkérdeztem Vladárt (csengetés után), hogy akkor hányasra vagyok lezárva azt mondta, hogy megkaptam a kettest, mostmár hagyjam békén. Illetve, hogy ne neki köszönje, ha rajta múlik, megbukok. Köszi. De akkor kin? Na mindegy.
Reggel, miután fél hétkor hazaértem (Kinga elrángatott futni) lefürödtem, és felöltöztem. Szép idő volt, úgyhogy felvettem egy vékony halványrózsaszín pulóvert, illetve egy fekete, kicsit szaggatott farmert, plusz a farmerdzsekim. A rózsaszín jól áll. Legalábbis a tükörben. Apu eldobott a suliig, a lépcső mellett álló társaságnál meg sem álltam, és bementem a suliba.
Mr.Orealy megengedte, hogy kimenjünk az udvarra, viszont én még elmentem a könyvtárba, és hallottam egy ismerős hangot, miszerint visszahozott egy könyvet.
— Ezt tavalyelőtt szeptemberbe vetted ki, fiam - szólt gúnyosan a könyvtárosnő.
— Ja, nehéz olvasmány volt - dünnyögte Ricsi, én meg elmosolyodtam.
— Szia, Ricsi.
— Szasz, Ren - biccentett. Elindultam megkeresni a könyvet, amiért jöttem, ő meg jött utánam.
— Keresel valamit? - néztem rá furán. Ricsi egy könyvtárban? Érdekes szitu.
— Nem - rázta meg a fejét, mire bólintottam. Hát jó. — Kérdezhetek valamit?
— Persze - bólintottam, és levettem a polcról az Üvöltő szeleket a polcról.
— Miért őt választottad? - kérdezte szomorúan.
— Mi? Bröntét? - néztem értetlenül.
— Neményit - felelte, és a szemembe nézett.
— Mi az, hogy választottam? Ki helyett? És amúgy is, azt hittem, ezen a témán már átléptünk...
— Tudod - biccentett, én meg megráztam a fejem. — Cortez helyett!
— Nem, Ricsi. Én azt tudom, hogy Cortez egy hatalmas tapló, és már hetek óta ti sem vesztek rólam tudomást, pedig én csak Dave-vel vesztem össze! Azt hittem, barátok vagyunk.
Idegesen néztem rá, ő pedig összeráncolt szemöldökkel meredt rám.
— Gyerekek, ez egy könyvtár, ugye tudjátok? - nézett ránk felháborodottan a könyvtárosnéni.
— Tényleg? Naa, neee már - tetetett Ricsi meglepettséget, majd újra felém fordult. — Ren, én bírlak, tudod, hogy mennyire. De Neményit nem bírom elviselni - magyarázkodott, én meg még mindig értetlenült bámultam.
— Miért kéne?
— Mert ha jártok, akkor el kell.
— Mi van? - döbbentem le teljesen.
— Jártok, nem?
— Nem, soha nem is jártunk, nem is fogunk.. mivel én nem szeretnék járni vele - motyogtam halkan, mire Ricsi kérdőn meredt rám.
— Akkor mi volt az a csók?
— Az egy... búcsúféle - vontam vállat rezignáltan, és a padlót bámultam, mintha olyan érdekes lenne.
— Basszus, Ren! - döbbent le Ricsi, majd leverten suttogott. — Te mész el...
— Persze - dünnyögtem, és kisiettem a könyvtárból, egyenesen az udvarra.
— Mi történt? - érdeklődött Arnold, miközben felültem mellé a padra.
— Üvöltő szelek. Szó szerint - motyogtam, és vállat vontam. Arnold nem kérdezett semmit, amiért hálás is voltam, mert semmi kedvem nem volt magyarázkodni. Az árkádok alatt Ricsi és Cortez felrevonult, és diskuráltak valamit, majd egyszercsak mindketten felémpillantottak. Azonnal elvörösödtam, majd inkább vártam a csengetést. Amikor megtörtént, felmentem az utolsó órára (ofői).
— Tehát, az osztályok versenye - kezdett bele Haller, miután szó esett arról, hogy nem tud- e valaki arról, hogy mi történt a poszterekkel (valakik kicserélték Mádáy illetve Gondos fényképeire), illetve a szokásos panaszáradatról...— Hétfő, irodalomverseny. Három fős csoportokat kérek!
Ösztönösen feltettem a kezem.
— Köszönöm, Reni - bólintott Haller. — Arnold és.. - már Jaques jelentkezett volna, amikoris meglett a harmadik fő. — Cortez! Nagyszerű.
— Mi van? - fordultam hátra döbbenten. Cortez hülye??? Megbukott irodalomból. Mit akar egy versenyen?
— Na, neeem! Cortez, a rajzosokkal menj, meg kell nyernünk! - csattant fel Kinga idegesen, Cortez pedig vigyorogva nézett rá, miközben rágózott.
— Bocs, már felírtak - biccentett, én pedig próbáltam nem mosolyogni rajta. Inkább előrefordultam, és tovább hallgattam a csevegést. Mosolyogva. Ijjjj. Na mindegy. Tehát. Kedden Andris, Robi, és Dave megy infóra. A csütörtöki rajra Virág, Ricsi (Dórián is megy a rajzversenyre) és Gábor iratkozott fel, pénteken pedig Kinga, Zsolti, és az abszólut nem odaillő Zsák megy félmaratonra, mivelhogy Cortez kitúrta irodalomról. Hát ez... Érdekes lesz. Haller még utánunk szólt, hogy sok sikert, illetve reméli eredményesek leszünk, de mivel már mindenki egymással ordibált, így inkább idegesen sóhajtott egyet. Megértem. Rendesen kicsináltuk idén. Is.
Hazaérve ledobtam a cuccom, és lecke hiányában önként hamarabb elmentem karatéra. Hű. Na ez engem is meglepett. De az méginkább, hogy Kingát is ott találtam.
— Te? - fordultam felé érdeklődve, miközben egy bokszzsákot ütögetett és rugdosott. Követtem a példáját.
— Ideges vagyok, ki kell adnom magamból - fújtatott dühösen, én pedig bólintottam.
Tehát mire elkezdődött a karate, addigra lefáradtam (Kinga nem vallotta be, de szerintem ő is), és már épp mentem volna ki az ajtón, amikor valaki megálított.
— Tibi bácsi! - köszöntöttem, és zavartan ácsorogtam. Tibi bácsi az edzőm, 27 körül lehet.
— Reni, figyelj - kezdte, én meg kérdőn fürkésztem. — Áprilisban kezdted a karatét, most van június. Ez idő alatt annyit fejlődtél, hogy az figyelemre méltó, ráadásul nem lett volna kötelező, de minden nap itt voltál edzésen, ami mondjuk megterhelő... erős vagy, igazi zorall, ezért szeretném megkérdezni, hogy lennél-e profi sportoló? Természetesen nem muszáj most válaszolni, hagyok időt, és amikor átgondoltad, szólj - bólintott, és elbúcsúzott. Még mindig döbbenten néztem magam elé, amikor Kinga rámförmedt, hogy induljak már.
— Mi történt veled? Felhívtak, hogy megnyerted a lúzerek versenyét, és meglepdődtél? - kérdezte Kinga a saját stílusán, én meg megráztam a fejem.
— Az edző felkért profi sportolónak - nyögtem ki pár másodperc múlva, ő meg elkerekedett szemekkel nézett rám.
— Hogy micsoda???? - üvöltötte el magát, és visszament. Valószínűleg számonkérni az edzőt, hogy őt miért nem kérték fel. És engem? Hűű. Zorall vagyok!
Mikor hazaértem anyunak elpanaszoltam a dolgokat, hogy Cortez irodalomversenyre jön de fogalmam sincs miért, a fiúk amúgy még mindig nem állnak velem szóba, Cortez azt hiszi, hogy én megyek el, a többiek azt hiszik, hogy Gábor, Virág és Kinga pedig tudja, hogy nem, de Virág tudja csak, hogy Arnold. Ugyanakkor az edző felkért profi sportolónak, és elfelejtettem megkérdezni pontosan az mit takar, de mindegy, és ideges vagyok, elfogyott a dezodorom, péntek délután van és nem tudom mit csináljak magammal, illetve, hogy Tomi sokat bámult ma edzésen, idegesít. Anyu pislogás nélkül meredt rám, látszólag emésztette a hallottakat. Megértem. Elvette a vizét az asztalról, beleivott, és azt hiszem gondolkozott. Olyan töprengő fejet vágott...
— Örülök, hogy jön a nyár.. lesz időd felejteni - szólt végül.
— Micsoda? - kérdeztem vissza értetlenül, mivel nem tudtam mire gondol.
— Leginkább Cortezt - sóhajtott, én pedig megráztam a fejem. Én is gondoltam már rá egyébként, de el akarom én felejteni? Nem hiszem. Vagyis nem tudom. Na mindegy.
Tehát unalmamban felmentem a netre, ahol Dave kért fel videóhívásra, én pedig miután hosszasan átgondoltam (jó, igazából úgy hat másodperc volt a nagy döntés meghozása) fogadtam a hívást. A kép egyből betöltött, Dave fejhallgatóval és mikrofonnal nézett vissza rám a képernyőről.
— Szia - szólt félénken, én pedig biccentettem.
— Mit akarsz? - érdeklődtem, mire feltartotta a kezét, hogy "várjak". Beindult a Please Forgive Me... reméltem, hogy nem karaoke lesz. Hát. Reménykedhettem volna jobban, merthogy az volt. Karaoke. Meg amúgy nem vagyok nem angolos, de ezt azért megértettem...
— Úristen - temettem az arcomat a tenyerembe nevetve, Dave pedig elkomolyodott.
— Bocs. Ne haragudj, nem akartalak megbántani.
— Te se haragudj, nem akartalak ennyire leüvölteni - sóhajtottam, mire elmosolyodott. — Felejtsük el.
— Oké. Leszedem a képeket, amiken még rajta vagy.
— Tessék?
— Átküldöm - bólintott. Négy képet küldött át a kirándulásról. Az egyiken Kingával és Virággal ülök a parton, a másodikon Kingát nézem, ahogy sikálja a fürdőt (szórakoztató volt, amíg le nem üvöltötte a fejem), a harmadikon... Cortez karján fekszem, a többiek pedig körülöttünk röhögnek. Dave nem szerepelt a fényképen, szóval gondolom, ő csinálta. A negyediken pedig már a vonaton vagyunk, és én Cortez vállára hajtva alszok, Cortez pedig az arcomra hajtotta az arcát. Juuuuj. A képeket látva ösztönösen elvörösödtem, a pillangók életre keltek a gyomromban, és úgy éreztem, mindjárt elájulok.
— Megvárom, hogy az utolsó kettőt lementsd azért - szólt közbe, mire zavartan kérdezgetni kezdtem, hogy miről beszél. Hááát. Ez kínos.

Patrik: 5/4 - unatkoztam, felhívtam, és elmentünk bevásárolni a Tescoba. Egy élmény volt.
Cortez: 5/1 - ma újra beleestem. Megőrülök. Hiányzik. ☹︎
Arnold: 5/5 - őt is hívtam este, honfoglalóztunk. ☺︎︎
Dave: 5/5 - nagyon örülök, mert hiányzott. Ő is. Mindenki.
Tibi bácsi: 5/5* - hatalmas OMG és NO COMMENT!!! Tényleg fejlődtem, igaz, de ennyit? Wow.