Szjg Másképp

Szeptember 23., csütörtök

A mai napot úgy jellemezném, hogy Reni vs Kinga.
Reggel kicsit elaludtam (hehe), de nem mertem késni Vladár órájáról. Ezért fogmosás közben fésűlködtem (érdekes volt), ezután gyorsan felkaptam az egyik edzős leggingsem egy fekete rövid pólóval, rá az ingkabátom, végül felkaptam a táskám és leszaladtam a lépcsőn. Sikerült esés nélkül érkeznem, ez nálam kiemelkedő teljesítmény.
Anyu és apu már nem volt otthon, szóval sietős léptekkel közeledtem az iskola felé.
A suli előtt álldogáltak még a többiek szerencsére, de úgy gondoltam, inkább nem állok meg cseverészni, hanem csak köszönök egyet, és felkészülten fogom várni Vladárt, hogy megtartsa az etikát.
- Ren, még ráérsz. Tíz percünk van még. Most nem fogunk késni - próbált meg marasztalni Ricsi, mire végül átgondoltam, és ottmaradtam velük.
- Hoztál palackokat, ugye? - támadott le Kinga, mire bólintottam.
- Aha. Vagy 50-et. Tessék - adtam oda neki a két szatyrot, amit pluszba cipeltem.
- Remek - forgatta a szemét. - Mégvalaki?
Cortez kiitta a maradék innivalót a kólás palackjából, és Kinga felé nyújtotta.
- Ezt nem is hoztad, hanem most vetted! Argh - rázta meg a fejét idegesen. A következő pillanatban Dave és apukája kipattant a mellettünk leparkolt autóból, és kirángattak legalább 1000 db palackot belőle.
- Mi a... - kereste a szavakat Zsolti, aki épp puffasztott rizst rágcsált.
- Jó reggelt! - üdvözölt minket Dave, mintha egy mindennapos reggeli esemény történne. - Kinga, hoztam palackokat. Remélem mostmár elégedett vagy - mosolygott, Kinga pedig felvont szemöldökkel meredt rá.
- Ő Kinga. Soha sem elégedett - közölte Cortez, mire elröhögtük magunkat.
- Honnan szereztél ennyi palackot? - rázta meg a fejét, leplezve a döbbentségét és a haláját.
- Az mindegy - legyintett, és elröhögte magát. Mint kiderült, rendelte a netről... Dave nem normális.
Így elég jól behoztuk a lemaradást.
Bementünk a suliba, és én felkészülten, mint egy angyal, úgy vártam a mai etika órát, amire Vladár természetesen pontosan ért oda. Szerintem az a taktikája, hogy megvárja amíg 7:59-re vált az óra, aztán magába elkezd visszaszámolni, és amikor 7:59:59-hez ér, benyit az ajtón.
- Jó reggelt! - sétált be mosolyogva, személyesen maga az ördög. A tekintetével körbepásztázta a termet, majd megpillantott. - Rentai, a táblához, számonkérés az előző 2 órai tananyagból.
Mindenki döbbenten kapkodta a fejét, amiért realizálták, hogy etikából is kell jegyet szerezni. Én számítottam rá, az előző órai anyagot elkértem, és bemagoltam. Meg persze az azelőttit. Hah.
Természetesen az összes keresztkérdésre is tudtam választ adni, semmivel nem fogott ki rajtam, ezért Vladár húzkodta a száját, de kénytelen volt beírni az ötöst. Mosolyogva mentem a helyemre, leültem, és inkább egész órán csendben ülve hallgattam az órát. Jobb volt ez így.
Szünetben lementem büfébe, ahova Cortez velem tartott. Jaj, nekem.
- Ma este mit csinálsz? - érdeklődött, mire vállat vontam.
- Próbálom túlélni anyu főztjét - feleltem, mire elmosolyodott.
- Nagyi ma megy kórházba - kezdett bele, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. - Nincs kedved velem lenni? - kérdezte halkan.
- De - szorítottam meg a kezét bátorítóan.
Hajajj, előre félek. Már megint idiótát csinálok magamból...
Pár unalmas tanóra után jött a tesi óra. Na, hát ez egy csodás óra volt. A fiúk szokás szerint fociztak, mi, lányok pedig...
- Álljatok párba! - szólt ránk Korponay. Egyből odafordultam Virághoz, Edinának Kinga jutott, és maradt a két a-s lány. - Na, nem, így nem lesz jó. Reni, Kinga - mutatott ránk. - Ti ketten, csere - biccentett. Ezért Virág ment Edinához, én Kingához, a harmadik páros pedig maradt.
- Tehát, ma önvédelmet fogunk tanulni. Birkózni fogtok - vigyorodott el, mire az arcszínem olyan lett, mint a falé. Hulla fehér. Kingával birkózni? Jaj, ne. Oké, nyertem egy országos bajnokságot. Na, de Kinga? Szerintem tőle még egy oroszlán is megijedne.
Kis tatamin kellett gyakorolunk először is. Vagyis kellett volna.
- Ti nem - mondta Korponay. - Reni, te nyertél egy országos verseny, azt hiszem, nincs mit gyakorolnod. Kinga, te pedig szintén sportoló vagy. Nektek futás van bemelegítésként, utána pedig majd mutatom, hogy ti mit gyakoroltok, óra végén pedig egymás ellen mentek. Aki nyer,  jutalomban részesül. Kezdhetitek - fújt bele a sípjába.
- Na, Renáta! Készülj, mert már most készenállok! - fordult velem szembe, mire se kép, se hang, elkezdtem rohanni. - Várj már meg!
- Nem! Még ebbe is lefoglak győzni! - mondtam, mire felvonta a szemöldökét. Halál nyugodtan elversenyeztünk még a futásban is.
- Hova sietsz? - röhögött Zsolti mikor elhaladtam mellette.
- Hagyjál már - szenvedtem. Kinga pedig beért.
- Miért vágsz ilyen nyomorúságos fejet? - nézett lesajnálóan.
- Jaj, Kinga. Van egy kis baj. - kezdtem bele, és lassítottam a tempón, majd megálltam vele szembe.  - Ma Corteznél alszom.
- NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED? - üvöltött rám. A pók a sarokban is odafordult, hirtelen csend lett az egész teremben, de Kingát ez egyáltalán nem hatotta meg. - Én most komolyan megverlek.
Halál nyugodtan közölte, de sajnos én tudtam, hogy nem viccel.
- ÁÁÁ!!! - sikítottam, és ismét elkezdtem rohanni. Ő pedig rohant utánam. - Neee!! Hagyjál! - kiabáltam, és a teremben tartozkodó összes személy megdöbbenve figyelte az eseményeket. Nos, én ezt teljesen megértem. Még azt is éreztem, hogy a pókica a sarokban értetlenül forgolódik. (Vajon van egyáltalán a valóságban pók a sarokban? Hm. És én miért gondolkozok ilyeneken? Hova fajul ez a világ...)
- Nem! Szétvágom a fejedet!! - jött a hang hátulról. A fiúk felé kezdtem el futni, hátha onnan kapok segítséget.
- Segítség - álltam meg Zsolti mögött.
- Na, nem. Menj arrébb! Nem bújkálhatsz azért, mert degenerált vagy! - mondta, mire a fiúk felröhögtek.
- Lányok! Elég! Gyertek ide - elégelte meg Korponay a műsort. Félénken, de megindultunk felé, Cortez pedig visszarántott a csuklómnál fogva.
- Miért akar megverni? - kérdezte irtó édes mosollyal.
- Izé. Barátnős dolog, ne foglalkozz vele - legyintettem zavartan, mire röhögve megrázta a fejét.
- Szeretnétek gyakorolni, vagy úgy érzitek, hogy az alap dolgok mennek? - tette fel a kérdést. Kinga rávágta, hogy megy, kezdjük is. Ajaj.
- Renáta? - nézett rám.
- Hát - nyögtem ki zavartan.
- Na, akkor jó - tapsolt. - Pár perc pihenő, és mehet.
Köszönöm, hogy így számít a véleményem. Mindegy, hozzászoktam már.
Mindenki helyet foglalt, készült arra, hogy végignézzék a küzdelmünket. Legnagyobb örömömre és szerencsémre még a fiúk is abbahagyták a focit, és ők is leültek. Hát ez haláli.
- Na, csak úgy mondom - állt meg velem szemben Kinga. - Most nincs barátkártya.
- Hah! Barátkártya! - vigyorodtam el, mire lemondóan legyintett.
- Ez csak egy kifejezés.
- Aha - bólogattam. Korponay belefújt a sîpjába, ezért kezdődhetett a dolog. Még szólt pár szót, hogy jól figyeljenek, mert következő órán jegyre megy. Szuper!
Fel se eszméltem, de már lekerültem a földre. Ajaj. Reflex szerűen gyorsan javítottam a helyzetemen, és fölé kerekedtem. Macska - egér játék volt, és egyszer sem lett győztes. Egyszerűen nem tudtuk legyőzni egymást.
- Ren, te bajnok vagy! Szedd már össze magad! - üvöltött oda Ricsi.
- Jó, igen, amikor ütni kell! De most nem ütlegelünk! - kiáltottam vissza idegesen. Ez a birkózás egyszerűen valami haláli volt. A végefelé viszont.. talán kezdett átmenni személyesbe, ezért Korponay ismét belefújt a sípjába ami fülsüketítő zajnak hatott. Kinga kipurcanva legurult rólam, hiába volt szoros copfja szétjött, és kipirosodott arccal néztünk egymásra.
- Hogy nézek ki? - ez volt az első kérdésem, mire megforgatta a szemét.
- Úgy, mint aki vezetett. Áramot - tette hozzá, mire hangosan felvisítottam a nevetéstől. Hozzátettem, hogy te is, és együtt szórakoztunk saját magunkon.
A pólóm a sok mozgolódástól felcsúszott a bordámig, a hajam valóban úgy állt, mint akit épp... na mindegy, tehát úgy festettem, mint egy elmebeteg. Kinga felpattant, és a többiekkel együtt megindult öltözni, de én úgy döntöttem több pihenésre van még szükségem, hogy kiheverjem az eseményeket. Virág vihogva nézte a szenvedésem, majd Cortez hirtelen leguggolt mellém, és mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Ennek nem kéne így lennie - közölte, de értetlenül néztem rá. Felém nyúlt, és lejjebb húzta a pólómat, lassacskán végigsimítva az oldalamon, amitől még a hideg is kirázott.
- Oh - nyögtem ki. Felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsen. Tudtam, hogy közelebb fog húzni magához, ezért már reflex szerűen átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekam köre fonta a kezét, és nyomott a homlokomra egy puszit. Hogy mire van szükségem? Egy mentőre. De most.
Hihetetlen boldogsággal az arcomon indultam el az öltöző felé Cortez mellett, és azt kívántam, bár minden olyan lenne, mint régen. Bárcsak.
Na, és akkor mehettünk kukázni. Nagyon kitettünk magunkért, szenvedtünk, és koszosan, büdösen tértünk vissza a sulihoz. Jöhetett az eredmény. Legelőször úgy volt, hogy a 12/A nyert, de Kinga megóvta, ezért újraszámolták. Az új eredmény: Holtverseny, velünk együtt. Szóval holnap megyünk az állatkertbe. Ezután Virággal elindultam haza (Cortezzel megbeszéltem, hogy majd később megyek, ha összeszedtem magam), és lányosan átbeszéltük az eseményeket.
- Oan ari volt - vigyorgott ezerrel, miután jól kibeszéltük magunkat. Én mit mondjak??
Miután elváltak útjaink elkezdtem készülődni. Tanultam, elpakoltam holnapra, elmosogattam, fürödtem, átöltöztem (leggings, és egy fekete hosszú ujjú, ami a köldököm felettig ért), de úgy éreztem, hogy valakitől tanácsot kell még kérnem.
- Nagyon félek a ma estétől - szóltam bele köszönés nélkül.
- Renáta, te szerencsétlen.
- Jó, na. Nagyon sokszor voltam már ott, de nem úgy, hogy egyedül!!!! - pánikoltam be teljesen.
- Történt már bármi...
- Nem - szakítottam félbe. - Nem tudom. Féltem. Vagyis úgy éreztem, még nincs itt az ideje. Sokszor volt olyan helyzet de.. megértő volt mindig.
- Nagyon helyes. Ex-ex kapcsolatban igazából.. mivel rólatok van szó, ha úgy érzed, akkor történjen meg. De ne izgulj, ő Cortez.
- Jó, igazad van - fújtam ki a régóta bent tartott levegőt.
- Na, szedd össze magad, engem meg hagyjál békén - búcsúzott el Kinga, mire nevetve leraktam.
Sms-em jött.
Cortez üzenete: Hazaértem.
Reni üzenete: Megyek.
Úgyhogy bár kicsit még félve, de elindultam. Aztán rájöttem, hogy semmi okom a félelemre. Ő Cortez. Ő a boldogságom, és akivel biztonságban érzem magam bárhol. Ő az, akit nagyon szeretek, mindennél jobban. Ezekkel a gondolatokkal álltam meg a kapu előtt, és csengettem be. Miután beengedett, kinyitottam az ajtót, ahol már várt. Elmosolyodtam, és egyenesen a nyakába borultam.
- Szia - köszöntem, mire nyomott egy puszit a nyakamra.
- Szia. - köszönt vissza, és mégszorosabban karolta át a derekam.
- Hogy van a nagymamád? - kérdeztem egyből, a szemébe nézve.
- Jól, holnap haza is jöhet, csak pár vizsgálat maradt még, hogy biztos legyen.
- Akkor jó - könnyebbültem meg. Megkínált kajával és üdítővel, de nem kívántam semmit, szóval tartózkodtam a lehetőségtől. Felmentünk a szobájába, ahol kényelmesen helyetfoglaltunk (ő a falnak támaszkodva ült az ágyon, én az ölébe feküdtem). Órákig csak beszélgettünk, mindenről, ami szóba jött, és ő végig vagy a hajam, vagy az arcom, vagy a hasam simogatta, amitől folyamatosan pillangók repkedtek a hasamban, és ezerrel vert a szívem. Jut eszembe, elég régóta a fürdőszobában dekkolok. Hm. Lehet azt hiszi, hogy már lehúztam magam a wc-n. Ó, kopog. Na, megyek, majd sztorizok...

__________________

A mai napom 5/5***: mi lenne velem, ha Cortez nem lenne az életemben?