Szjg Másképp

Szeptember 20., hétfő

Szemétgyűjtés első nap.

Ma reggel, mikor nagy nehezen megébredtem, belenéztem a tükörbe. Karikás, táskás szemek, sőt ez nem táska volt, bőrönd. Égnek álló haj (sokat forgolódtam), értetlen tekintet. Aha, a szokásos.
Hulla fáradt voltam, de megfogadva Mádáy tanácsát igyekszem nem úgy kinézni, mint egy csöves. Khm. Felvettem egy fekete kockás szoknyát (Virágtól kaptam még nyáron, tök aranyos, feszül), hozza felvettem egy fekete garbós pulovert ( sajnos a nyakam pont nem takarta el), egy nájlonharisnyát (egyre hűvösebb van) mellé pedig a fekete Conversem. Tettem fel szempillaspirált, egy kis korrektort. Nos, a monoklim kicsit halványabb... A nyakam viszont sehogy sem tűnt el. Mármint nem a nyakam, a folt. Fura lenne, ha a nyakam tűnne el. Ezután pedig kész voltam. Ó, nem, azért gondoltam nem árt megfésűlködni. Ezután pedig, tényleg készen lementem a nappaliba.
- Szép jó reggelt! - köszöntem anyuéknak.
- Milyen csinos vagy - bólintott elismerően.
- Tudom - mosolyodtam el magabiztosan. Ma tetszettem magamnak.
- Reni, ez a tiéd - nyújtott apu felém egy órát, bontott csomagolásban. De hogy minek, azt nem tudom.
- Van nekem is, de köszönöm.
- Na na, ez okos. Méri a pulzusod, meg a stresszszinted - felelte, mire egyből elkezdett érdekelni a dolog. Szegény órámat lecseréltem. Miután elraktam az uzsim (borzasztó, szavakba nem tudom foglalni..) elköszöntem anyuéktól, és kiléptem a kapun. Elraktam pár üres üveget (Kinga bombázott tegnap az sms-ekkel mindenkit, palackgyűjtés van), szóval még azt is lóbáltam a kezembe.
Mikor oldara fordultam, kissé ledöbbentem. És még 8 óra sincs.
- Te mit keresel itt? - néztem furán Cortezre, aki elröhögte magát. - Vagyis, jó reggelt. Hogy hogy itt? - korrigáltam magam, elővéve a kedvesebb énem.
- El voltál tűnve - vont vállat, mire kidűllettek a szemeim.
- Én? - néztem rá furán, miközben elindultunk a suli felé. - Azt mondtad, írsz.
- Kíváncsi voltam, írsz-e. De ahogy láttam, elvoltál - mondta gúnyosan. Elengedtem a fülem mellett, mert tudom, hogy ebből egy újabb vita alakult volna ki, és inkább a nagymamája felől érdeklődtem. Közben ránéztem az órámra. Végülis, csak 92 volt a stresszszintem. :)))
- Jól van, refluxos. Egyéb nincs - felelte, mire bólintottam.
- Szerencse, hogy csak annyi - néztem rá, és halványan rámosolyogtam. Ezután mindketten csendben haladtunk tovább, majd nem bírtam tovább, és mielőtt odaértünk volna a sulihoz megtörtem a csendet.
- Nézd meg, hogy néz ki a nyakam. Mit fognak gondolni? - néztem rá kissé idegesen, de olyan édesen mosolyogva nézett rám, hogy ez hamar átment klinikai halál érzetbe, mivel úgy felment a pulzusom, hogy majdnem összeestem.
- Mit? Hogy volt egy jó estéd. Ahogy nekem is - vont vállat, és megálltunk a többiek előtt.
- Jó reggelt - köszöntem Ricsinek, Virágnak, Kingának és Zsoltinak (ők ketten épp veszekedtek. Furán néztek ránk, de nem kérdeztek semmit. Kinga tekintete is rámsiklott. Kidüllettek a szemei, majd végül legyintett. Na, ja. ) Dave kiszállt az apukája kocsijából, és Macu is éppen akkor ért oda, így már majdnem teljes volt a csapat.
- Szóval, a terembe voltam - folytatta Zsolti, amit valószínű félbeszakítottam. - És megláttam életem szerelmét.
Ránéztem Kingára, aki lesajnálóan figyelte a mellette levő fiút.
- És? - érdeklődtem, mire megrázta a fejét.
- Nem érted, ugye? Tükörbe néztem, de majdnem el is ájultam - közölte, mire mindenki felröhögött.
- Mi van a bokáddal, Ren? - érdeklődött Ricsi kedvesen, mire sóhajtottam.
- Ne is mondd. Tegnap majdnem 4 órát ültem a sürgősségin. Porcpuhulásom van, ez meg ficam. Nem sportolhatok, és ugrott az EB - húztam el a szám, mire mindenki elszomorodott kicsit.
- Szomorú vagy, mi? Gyere, kapsz minyont - ajánlotta fel Dave, fél karral átölelve.
- Hogyne, depressziós vagyok, végigsírtam az estét. Kit érdekel? Nem az én világom. Meg amúgy is - vontam vállat, mire meglepődtek. A csendet pedig a telefonom csörgése zavarta meg.  - Jaj, Istenem - forgattam meg a szemeim. - Szia anya! - köszöntem nyávogva, a többiek pedig visszatartott nevetéssel figyeltek.
- HA HAZAÉRSZ, AGYONVERLEK! - kiáltotta el magát, mire fintorogva arrébb emeltem a telefont a fülemtől, és kihangosítottam, különben jobban fájt volna a továbbiakban a halló szerveimnek.
- Mi bajod van? - kérdeztem értetlenül.
- Hogy képzelted??? - akadt ki mégjobban, mire még értetlenebbül néztem.
- De mit?? - emeltem meg én is a hangomat.
- Istenem, csak érj haza, agyonverlek klopfolóval - ismételte meg, a többieknek pedig már- már vörösödött a feje.
- Jó, de elmondanád mi bajod van? - sóhajtottam, majd megláttam Karcsit. - Szia Karcsi!
Az elesett fiú zavartan köszönt vissza, majd bement a suliba.
- Mi jogon eszed meg a dinós Haribo-t, amit magamnak vettem, ha ott van neked a savanyú cukros? - kérdezte idegesen.
- Ó, te Mária. Hazafele veszek. Na.
- Ajánlom is - felelte, mire nevetve megráztam a fejem, és kinyomta. Kedves barátaim meg szakadtak a nevetéstől.
- Vicces? - néztem körbe, de választ nem kaptam, csak vihogást.
- Feldobtad a reggelem - veregette meg Ricsi a vállam.
- Hát ennek aztán nagyon tudok örülni - néztem furán, mondjuk kicsit parasztos hangsúllyal sikerült beszélnem, de az mindegy. Ezt a belső tanyasi énem mondatta velem így, aki kiskorában még az alföldön lakott. Jó, na, nem tanyán, hanem egy kis faluba.
- Mi ez a parasztos tájszólás? - kérdezte Dave mosolyogva, mire vállat vontam.
- Nem tudom, előjöttek a régi emlékek. Máma így keltem.
- "Máma" - idézett vissza nevetve, mire végül én is már mosolyogva legyintettem.
- Hagyjatok. Alig aludtam - védekeztem nevetve, és reflexből a fülem mögé tűrtem a hajam.
- Miért, csak nem megtámadott egy vámpír? - érdeklődött Zsolti, mire hirtelen felment a vérnyomásom, és inkább ránéztem az órámra.
- Aha, az történt. Kösz, mert a stresszszintem felment 62-ről hirtelen 95-re - néztem rá csúnyán, mire a többiek furán néztek rám. Jó kis téma elterelés...
- Miről beszélsz? - kérdezett vissza értetlenül Kinga. - Vagyis, igazából nem érdekel. Már hozzászoktam az idióta és fura dolgaidhoz - legyintett. Köszönöm az őszinteséget.
- Hé, ne terelj! - szólt rám Dave. Hát hogyne, az az ember, akinek mindig mindenről tudnia kell, és belehal ha lemarad valamiről. De jó.
- Ah - sóhajtottam. - Majd elmesélem, ha lesz hozza elegendő idegzetem. Addig is ne rajtam keressétek a választ - pillantottam Cortez felé, aki szó nélkül tartotta velem a szemkontaktust addig, amíg én meg nem fordultam, és be nem mentem a suliba. Pár pillanattal később Virág és Kinga loholt utánam.
- Mit válaszolt?? - förmedtem rájuk, miközben a terem felé haladtunk.
- Izéé, hogy ez a ti dolgotok. És ezzel őt békén lehet hagyni - felelte kissé lihegve.
- Aha - bólintottam. - Milyen kedves.
- Mint mindig - tette hozzá Kinga, amire helyeseltem.
- Hagyjuk is - legyintettem hanyagul, amikor is egy kéz ragadta meg a vállamat, és hirtelen szembekerültem Cortezzel. Leállt a szívem.
- Jézus - kaptam a szívemhez, mivel majdnem kiugrott a helyéről. Elmosolyodott, és ekkor már azon gondolkoztam, hogy hívok egy mentőt, tajkártyát előkészítem, és mehetünk is az intenzívre.
- Gyorsan leléptél - csúsztatta le a kezét a derekamra. Azt a leborult szivarvígít. Jaj, bocsánat, a paraszt énem szólt belőlem. - De ne foglalkozz velük, meg azzal sem, hogy ki mit gondol. Mi tudjuk, amit kell, másnak meg semmi köze hozzá. Oké?
Szóval utánam jött azért, mert tudta, hogy mit érzek. Nem akarom elveszíteni!!! Brühühü.
- Köszönöm - mosolyodtam el megkönnyebülten, és a folyosón, úgy a terem előtt szorosan átkarolta a kicsi derekam, én pedig átkaroltam a nyakát, és magamba szívtam az illatát. Hallottam egy elég hangos ricsajt, üvöltözés (Mádáy, majd a fiúk hangja), és hatalmas röhögéseket, úgyhogy elengedtem Cortezt, és fáradtan rámosolyogtam. Bementem a terembe, bekuckóztam a helyemre, előkészítettem az irodalomcuccomat, aztán.. aztán leesett a fejem. Ennek következtében megfejeltem a padot, a fáradságtól annyi erőm se volt, hogy megtartsam a fejem. Na, gondoltam mindegy, akkor így várom Kardost.
- Ren, jól vagy? - röhögött ki Ricsi.
- Aha - motyogtam. Eközben a rockerek tomboltak egy számra ami a tévéből szólt (vagy 200 decibellel), Kinga és Zsolti épp egymással üvöltözött (valami kondi dolog, aztan Bénoît. Vagy Jerome. Valamelyik), Cortez zenét hallgatott (nem fülhallgatóval), Virág és Ricsi sorozatot nézett természetesen nem halkan, Gábor és Zsák csak voltak mint hal a szatyorba, Dave meg elveszett az internet világában. Szóval így vártuk Kardost, helyette viszont Mr O'realy lépett be a terembe.
Hirtelen csend lett, és mondott valami érthetetlen halandzsát, mire egyből Cortezhez fordultunk.
- Szabad foglalkozás, mert nincs Kardos. - fordította le. -Duplamagyar Kardos nélkül? Ez egy álom - könnyebült meg.
- Ezt is ő mondta? - kérdezte Zsolti, mire felröhögtünk.
- Na, jó éjt - integettem körbe, majd szépen keresztbetett lábakkal lehajtottam a fejem a padra, és pár percen belül el is nyomott az álom. Valamikor, felnéztem, és körbefordultam.
- Mennyit aludtam? - kérdeztem ásítva Ricsit, vagy úgy bárkit.
- Hogy nézel ki? - röhögött ki Zsolti elsőként. Na, persze most is sikerült nevetség tárgya lenni. Sebaj.
- Amúgy kb. 50 percet sem - saccolt Ricsi, miután abbahagyták a röhögést. Csatlakoztam Virághoz, illetve Kingához. Virág magazinokat töltött ki, Kinga pedig kritizálta, én meg ezt hallgattam, utána kitöltöttem egy tesztet, hogy "mennyire vagy népszerű". Az eredmény 11%-os lett. Király vagyok!! És ez azért vígasztal, mert tavaly 3% jött ki.
- 11%-ban népszerű vagyok - fordultam körbe elismerést várva. Azt nem kaptam, csak egy adag kiröhögést. Haló, elég lesz.
Duplairodalom után következett egy igen hosszadalmas és bonyolult matek. A felelők: Virág, Andris, Zsolti. A jegyek: 2, 1, 1. Az eredmény: Gazdag kiborulása, 2 oldal házi feladat. Ahogyan mi neveztük ezt a 45 perces tömény fájdalmat az nem más, mint; "fájó, de vicces szenvedés" akció.
Virágnak úgy ahogy tudtam, súgtam, ezért lett neki kettes. Andris pedig az első tíz másodpercében tett a jegyéért.
- Bernáth nem játszik, és irány a táblához - nézett fel a naplóból Gazdag.
- Mindjárt. Ezt a meccset még lejátszom - legyintett, oda sem nézve a tanárnőre.
- Tessék? - kerekedett el Gazdag szeme.
- Bocs, 29 másodperc maradt belőle, ez eddig a legjobb köröm, Tanárnő - mesélte, mi pedig visszafogott nevetéssel hallgattuk ezt az igen izgalmas kommunikációt.
- Bocsánat - javította ki döbbenten Gazdag, és már nyitotta a száját újra, amikor is Andris válaszolt.
- Nem probléma - felelte, mire kész, nem bírtuk tovább. Tehát beírta az egyest, egy sor üvöltözés után.
- Nagy Zsolt - szólitotta a következőt. - Ez egy egyszerű szöveges feladat algebrával. Menni fog?
- Tajkártyákat elő. Most aztán kiadjuk az érzelmeket - szólt közbe Dave, mire mindenki értetlenül fordult hozzá hátra.
- Elnézést, tartsa egy pillanatra - mondta, majd kivette a füléből a headsetet. - Bocs, ez most egy fontos hívás - intett, és abban a pillanatban visszadugta. Na, én ezen már nem lepődök meg. De tajkártyák? Bocs, de mi van.
Gazdagnál ekkor betelt a pohár. Zsolti a tábláig sem jutott el, de egyest kapott, Dave szaktanári figyelmeztetésben részesült, és jött a rettegett mondat.
- Mindenki elővesz egy lapot - nézett körbe higgadtan. Amíg ő nyugodt volt, addig nagyjából 9 embert levert a halál vize.
- Elnézést, egy pillanat - szólalt meg ismét Dave. - Tanárnő, ne haragudjon meg, de mondtam már, hogy fontos hívást intézek. Nem érne rá ez a dolgozat? Mondjuk, tehetnénk holnapra. Na mit tetszik szólni a javaslatomhoz?
Na, itt tényleg nem bírtam tovább. A többiek sem. Ó, illetve Gazdag sem. Davenak is bevágott egy egyest, majd kiviharzott a teremből. Volt az órából még három perc. Kinga felpattant, és szúrósan nézett körbe.
- Remélem azzal tisztában vagytok, hogy ma utolsó 2 órába palackokat gyűjtünk - figyelmeztetett. Sajnos nem kapott egyértelmű reakciókat.
- Te idióta, tegnap írtam. Nyeremény is van - közölte, az első mondatot Zsoltinak célozva.
- Pénz? - csillant fel a szemem egyből a nyeremény szó hallatán.
- Hülye - csúszott ki a száján, és még ő is elkezdett nevetni. Azta. Vicces vagyok!! - Állatkertbe megyünk pénteken.
- Zsolti, végre megtalálod az elveszett testvéreidet a majmok közt - szólt közbe Dave, mire felröhögtünk.
- Na, te meg ott beilleszkedhetsz a verebek közé - oltotta vissza. Szakadás.
- Ha ez motivál, igazolt hiányzás - tette hozzá hangosan Kinga. Na, persze, hogy többen érdeklődtek.

Szóval Kinga elintézte, hogy tesiről és franciáról eljöjjünk. Kezdődhetett az akció.
Zsolti, Dave, Ricsi, Cortez és Macu egy csoportban álltak. Zsolti és Macu hülyéskedtek, Ricsi és Cortez valami amerikai film dologról beszélgettek, Dave pedig meghökkenve nézte ahogy a legjobb haverja mással foglalkozik. Én Virággal, és a két rockerrel szórakoztam, Gábor és Zsák pedig.. nem tudom. Csak álltak.
- Na, ezt így biztos nem - törte meg a hangzavart Kinga. - Szépen most különválunk, úgy, ahogy én mondom. Andris, Robi és Virág velem jön - közölte, mire Virág lebiggyesztett szájjal nézett Ricsire. - Zsolti, Macu, Ricsi - terelte össze őket. - Jaj, ez így nem jó. Cortez és Renáta nem mehetnek együtt.
- Miért? - röhögte el magát Cortez, és én is értetlenül néztem rá.
- A nyakatokból kiindulva, lehet, hogy ruha nélkül jönnétek vissza, vagy vissza sem jönnétek. Szóval nem - indokolta, mire leesett az állam, Cortez mosolygott, és mindenki más "huuuu"-zott. - Renáta, mars Zsoltiékhoz. Te vagy a főnök. Ha nem hallgatnak rád, engedélyt adok az erőszakra - bólintott, mire még mindig zavartan odamentem hozzájuk. Cortez Daveval, Gáborral és Zsákkal indult végül útnak.
- Na, mi legyen? - kérdezte Ricsi, mire rájöttem, hogy én vagyok a főnök. Ahaa.
- Hát - vontam vállat. - Szerintem csengessünk be pár házhoz. Hátha. A többi osztály úgyis megnézte már a szemetest - gondolkoztam, és útnak is indultunk.
- Ren, nem gondolod, hogy majd a szemétbe kotrászok - röhögött ki Ricsi.
- Nem? Majd ha fejberúglak, fogsz - válaszoltam reflexből, mire mindhárom fiú kiröhögött.
- Még egy sikátorban sem ijednék meg tőled. Ha sötét lenne sem - nevetett továbbra is Ricsi.
- Most miért? Ijesztő vagyok - bizonygattam, de hát leginkább csak magamnak.
- Ezzel a magassággal biztos le is rúgnál - oltott le, mire eltátottam a számat.
- Hé! 161 centi vagyok - húztam ki magam.
- Wao - röhögött ki. - Te, figyelj már.
- Igen? - komolyodtam el, amikor láttam, hogy tényleg komolyat szeretne kérdezni. Eközben Zsolti és Macu elvoltak foglalva egymás hülyeségével.
- Ki ez a Marci gyerek? - kérdezte, mire elvigyorodtam. Cortez rámküldte a spiont. Kár, hogy már ismerem.
- Á, semmi. Alakul. Talán. De talán mégsem - válaszoltam. Azért mondtam ezt, mert tudtam, hogy kellőképpen összezavarodik. Mert bár Ricsit nem is tudom átvágni annyira, de Cortezt egy ilyen válasszal még az élettől is lehet elveszem a kedvét. Na, jó, azért nem. De megérdemli, mert ő is állandóan összezavar. És ettől Ricsi is összezavarodott, mert értetlen fejet vágott.

A nap végére kicsit büdösen, de összesen 211 palackot sikerült gyűjtenünk. Mi hozzájárultunk 46-al, ami miatt kaptuk is az ívet, de sebaj. Van még három napunk, hogy megnyerjük a kirándulást.
- Na, most mi legyen? - nézett körbe Zsolti.
- Most? Hazamegyek, megfürdök és alszok - soroltam fel, mire felröhögött.
- Álmodban. Jöttök a garázsba - jelentette ki, mire felszaladt a szemöldököm.
- Igeeeen? - kérdeztem vissza. - Várj meg, ott leszek. Addig kellemes időtöltést - feleltem vigyorogva, mire mindenki felnevetett.
- Valaki nem tudja, hogy holnap írunk-e valamiből? - kérdezte Cortez, mire furán néztem rá. Meg hát más is.
- Leszarom és nem tudom. Pont ebben a sorrendben - válaszolta Ricsi sajátosan.
- Akkor ezt megbeszéltük - bólintott Zsolti.
- Szerintem nem - feleltem, normálisan.
Én elköszöntem, mert Arnolddal skype-oltunk, utána pedig, ahogy már felsoroltam, fürödtem, és aludtam. Persze kicsit készültem holnapra. Az soha nem maradhat el.

______________________
Cortez 5/? -: kezdem azt hinni, hogy fogyatékos. Mit akar? De tényleg.
Anyu 5/5 -: kicsit kattos, de amúgy nem baj. Karaokeztunk a muzsika tv-re alvás előtt. Nagy party volt.
Szemétgyűjtés 5/3-: ha nem lennék tőle büdös...