Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Huszadik fejezet

Szilveszter

–  Oliver, alszol? – suttogta a félhomályban Cer.

–  Már nem. – sóhajtotta a fiú. – Valami baj van?

–  Csak gondolkodtam. – mondta csendesen a kisfiú. – Lehet nekem testvérem?
A kérdésre Oliver elvörösödött. Örült a jótékony homálynak.

–  Biztosan. – felelte halkan.

–  Szerinted kérhetek jövő karácsonyra? – kérdezte félve a fekete.

–  Cer, ezt bízd rájuk! Ha ők akarnak még gyereket, lesz testvéred, ha nem, azt is el kell fogadnod. Szerette volna a témát befejezni, mert frusztrálta. Ha belegondolt, hogy a két férfi nagyjából azt csinálja, amit a videón látott, még jobban égni kezdett az arca.

–  De ha egy család vagyunk, megkérdezhetem, nem? – érdeklődött bizonytalanul Cer.

–  Meg, csak adj nekik időt! – sóhajtotta Oli.
Tudta, hogy barátját ettől nem tántoríthatja el. Örült neki, hogy a szülei egymásra találtak. Bár neki is lettek volna, főleg most. Nem szerette az év utolsó napját, és az elsőt sem. Senki nem emlékezett, hogy ő akkor született. Az árvaházban ünnepelték a szülinapokat. Mindenki kapott valami olcsó apróságot, meg egy igen íztelen tortát. Ő azt sem, mert január elsején senki nem foglalkozott azzal, hogy neki aznap van a szülinapja. A nevelők sokszor csak beestek dolgozni fáradtan, morcosan. Hat évesen már nem is említette azon a napon, mert csak azt kapta, ne nyafogjon miatta. Soha egy tortát nem kapott, pedig annak a fura ízűnek is örült volna, amit a többieknek sütöttek, valószínűleg avas csokiból. Társai sem emlékeztek, mert nem nagyon emlegette. Minden évben rajzolt egy tortát magának egyre több gyertyával. Idén az sem lesz. Keserűen elmosolyodott.

–  Szerinted felkelhetünk már? – kérdezte bizonytalanul Cer, kirángatva gondolataiból társát.

–  Korán van még. Hagyd őket! – kérte Oli.

–  Szerinted szerelmeskednek? – bukott ki a griffendélesből, mire Oliver megint elvörösödött.

–  Biztosan. – adott választ csendben.

–  Akkor lehet testvérem! – vigyorgott Cervus.

–  Lehet, csak aludjunk! – kérte Oli, és úgy tett, mint aki visszaaludt.

Nem sokkal később hallotta társa egyenletes szuszogását, de ő csak feküdt, és nyitott szemmel nézte a falat. Soha nem érzett még irigységet, hisz körülötte senkinek nem volt semmije. Azonban most mardosta szívét az érzés, még ha tudta is, hogy nem kellene. Így merült álomtalan álomba.

  ***

–  Cer, elárulnád, hogy Oli miért menekül előlünk reggel óta? – szegezte Harry fiának a kérdést. Már reggel is feltűnt a fiú szótlansága, és az, hogy mereven a zabkásájára figyel. Aztán a délelőtt folyamán, ha meglátta őket, elfordult.
Fia arcán pír jelent meg.

–  Mi a beszédtéma? – lépett be a konyhába Draco is.

Az arca ragyogott. Olyan boldog volt, mint még soha.

–  Az, hogy Oliver miért menekül előlünk.

–  Igen, én is észrevettem, hogy fura volt ma. De ugye nem a holnaphoz van köze, mert azt elrendezted, nem? – nézett kérdőn párjára, aki csak bólintott.

–  Én kérdeztem butaságot tőle ma hajnalban. – vallotta be töredelmesen Cer.

–  Éspedig? – lépett immár elé Draco is.
A két felnőtt kérdőn nézett rá, de ő a papucsát bámulta. Ha belekezd, el kell mondania, csak azt nem tudta, hogy mindent elmondjon-e. Végül úgy döntött, hogy a testvérkérdést napolja, és inkább arról faggatja a szüleit, hogy mi történik két felnőtt között, akik szeretik egymást. Vett egy mély levegőt, és elmesélte, miről beszélgettek  azután, hogy kiderült, Harry az apja. A két férfit kicsit sokkolta a dolog. Nem voltak még erre készen.

–  Valóban érdekel a téma? – szedte össze magát előbb Malfoy.

Cer enyhe pírral az arcán ránézett, és bólintott.

–  Ez esetben beszélgetünk róla. – mosolygott rá apja. – De nem most, mert hosszú. – Cer bólintott ismét. – Öltözz át!
A kisfiú azonnal a szobájába szaladt.

–  Tök jól kezelted! – szólalt meg Harry. – Én kicsit lefagytam. – sóhajtotta szomorúan.

–  Kíváncsi természet. Nem is tudom, honnan örökölte! – vigyorgott a szöszi, mire Harry is megeresztett egy mosolyt. – Most tanulod az apaságot, ne vedd magadra!

–  Ijesztő egy kiskamaszt kapni! – vallotta be Harry. – Eszembe sem jutott, hogy ilyen felvetődhet.

–  Hát én sem gondoltam, hogy a tizenjettedik születésnapja előtt előkerül a szex téma. – bólogatott Draco. – De valahol a mi hibánk is. Eléggé elszigetelten éltünk. Azt szokta meg, hogy nincs mellettem senki. Hirtelen kiderül, hogy ki az apja, és családként kezdünk funkcionálni. Persze, hogy felvetődik a hogyan lesz a kisbaba-kérdés.

–  Végülis  jobb most, mint az első merevedése után. – vonta meg a vállát Harry, majd közelebb lépett kedveséhez. – Neked mikor volt az első? – súgta a fülébe a fekete.

–  Tizenhárom voltam, azt hiszem. – vallotta be Draco kiszáradt szájjal.

–  Hmm, annyi, mint én. – csókolta meg Harry a füle tövét, amibe a másik beleremegett.

–  De nem kamaszkoromban volt ez gyakori. – bújt közelebb a szerelméhez. – Mostanában non- stop merevedést kapok, ha csak rád nézek.

–  Ha lehetne, most lepasszolnám a gyerekeket egy órára. – nyögte Harry.

–  És mit csinálnál? – érdeklődött ártatlan tekintettel Draco.

Harry azonban már tudta, hogy egyáltalán nem az. Éveken át elfojtotta a vágyait, amelyek most felszínre törtek, és őrült tombolásba kezdtek.

–  Van ötletem. – húzódott hozzá közelebb, hogy a merevedését egyértelművé tegye.

–  A konyhaasztalig jutnál csak, hidd el! – dörmögte a szöszi.

–  Nem baj. Utána jönne a kanapé, majd a fürdő, és az ágyban a kedvenc pózod, ahol csak élvezned kell a mozgásomat…

–   Fiúk! – lépett el mellőle Draco, és a fia szobája felé indult. – Van kedvetek átugrani Teddyhez indulás előtt?

–  Igen! – jött kórusban a visítás.
Harry vigyorogva húzta fel köpenyét, és várta meg a két fiút, akik percek alatt készen voltak. Először Olival hoppanált. Andromeda meglepődött a korai érkezésen, de ahogy a férfi arcára nézett elmosolyodott, és örömmel fogadta a fiúkat.

Meglehetősen mozgalmas délutánja volt a két férfinek.

                                                                              ***

–  Nem jó ötlet! – súgta Harry fülébe a szőke.

Már belekapaszkodott a hófedte réten kedvesébe.

–  Nem lesz gond! – biztatta Harry.

–  Ezt mondd majd, miután megátkozott. – dünnyögte Draco.

–  Nem fog! Biztos, hogy Hermione elvette tőle a pálcáját. – mosolygott huncutul Harry.

Draco szájának széle is megrezzent.

–  Kapaszkodj, Édes! – puszilta szájon Harry, majd megperdült a tengelye körül, hogy egy sikátorba érkezzenek.

Ujjait belekulcsolta a másikéba, és elindult vele barátai háza felé. Draco izgult, de nem vallotta volna ezt be semmi pénzért. Mikor az ajtó kitárult, a lélegzete is bennszakadt. Ron állt előttük. Arca leírhatatlan fintorba torzult. Emelt fővel állva kivárta, míg a másik végigméri. Tekintete megakadt összekulcsolt kezükön. Az álla megfeszült.

–   Gyertek be! – lépett el az ajtóból, ami jó jel volt, így Malfoy végre levegőt mert venni.

Bementek és levetkőztek. A nappaliból vidám zsibongás hallatszott ki. Elindultak a hang irányába, de mielőtt Harry belépett volna a helyiségbe, Ron visszahúzta az előszobába.

–  Lehengerlő fiad van! – mosolygott  Ron. – Fél perc alatt levette a lábáról Hermionét. El sem hiszem, hogy ő nevelte! – bökött Draco irányába.

–  Pedig elhiheted. Egyes-egyedül nevelte azzá, aki Cer most. Kamaszkorunkban mindannyian csináltunk hülyeségeket, ki kisebbet, ki nagyobbat. Adj egy esélyt nekünk! – kérte Harry.

Ron csak nézett rá. Az agya ezerrel dolgozott, de bólintott.

–  De ha megbánt… – mondta vészjóslóan Ron.

–  Nem fogom! – hallatszott az ajtó felől. – Szeretem Harryt! – lépett a nevezett mellé Draco, és megfogta a kezét. – Kaptam tőle egy nagyszerű fiút. Amit tettem, azért bűnhődök a mai napig. Sajnálom, ami történt! – nyújtotta felé a kezét a férfi.
Ron csak meredt rá. A másik tényleg nem volt már az a kamaszfiú, akit ismert. Megváltoztatta a fia, és talán a barátja. Sokat beszélgettek erről a feleségével. Dühös volt hetekig, de ahogy a barátjára nézett, és látta az életet a tekintetében, valahogy már mindegy volt, hogy kinek az oldalán nyílt ki. Elfogadta a felé nyújtott kezet, és ezzel elindult egy békülési folyamat is.

                                                                              ***

Az este vidáman telt. Ron és Cer sakkozni kezdtek. Kiderült, hogy az ifjú Malfoy van olyan jó a játékban, mint a vörös férfi. Teddy és Oliver a két kicsivel játszott. Rose és Hugo pillanatok alatt megkedvelte Olit, és követték mindenhová. Oliver dübörgő szívvel nézett a két kisgyerekre. Az árvaházban is velük jött ki jobban, a kicsikkel. Azon gondolkodott, ha élnének a szülei, vajon lennének-e testvérei? Megértette Cer kívánságát ezzel kapcsolatban. Ő is szeretett volna, de neki még szülők sem jutottak. Elkomorodott kicsit, így kiment a konyhába, hogy elbújjon. Ott a csészék, tányérok, poharak még mosatlanul álltak. Gondolt egyet, és nekiállt elmosni őket, hogy elterelje a figyelmét. Az árvaházban is sokat segített a konyhán.

–  Nem kell ezt csinálnod! – szólalt meg mögötte Hermione.

–   Eltereli a figyelmemet. – motyogta Oli. – Pálcával nem mertem. Nem is varázsolhatok, meg félek, hogy eltörök valamit.

–  Megmutassam a bűbájt? – kérdezte a nő.
Oli mosolyogva bólogatott. Herm mellé lépett, és határozott pálcamozdulattal mondta ki a varázsigét. A tányérok életre keltek, és mosni kezdték magukat.

–  Wow! – lelkendezett Oli.

–  Megpróbálod?

–  De hisz nem szabad! – fakadt ki Oli.

–  Most igen, mert itt vagyok. – súgta neki Hermione.

Oliver megörült. Elővette a pálcáját. Vendéglátója segített meglendíteni azt. Nem volt tökéletes, mert csörömpölni kezdtek az edények. Nevetni kezdtek.

–  Ügyes varázsló vagy! – intett a pálcájával Hermione, így az edények mosni kezdték magukat.

–  Teddy azt mesélte, hogy Mrs. Weasley is mugli születésű.

A nő bólintott.

–  Tizenegy éves koromban eljött egy minisztériumi varázsló, és elmondta mi vagyok.

–  És elsőre elhitte? – faggatta tovább a fiú.

–  Igen. Sok fura dolgom volt. Örültem neki. Tudod, néha azt éreztem, hogy bolond vagyok. – vallotta be Hermione.

–  Én is. – értett egyet Oli. – A nagynéném ezért hagyott az árvaházban. – komorodott el a kisfiú. Hermione szíve fájdalmasan dobbant. Olyan magányos lehetett, mint ő volt első év elején. Mindenki csúfolta egészen a trollos esetig, ahol a két fiúval életre szóló barátságot kötött. A mellette álló fiúnak azonban rosszabb volt, mert szülei sem voltak. Bár ő maga is árva volt 17 éves kora óta. Akkor törölte magát az életükből, hogy ne kelljen gyászolniuk, mert komoly esély volt rá, hogy nem élik túl. Azóta is Ausztráliában élnek boldogan. Hat éve született egy fiuk. Mindenki más úgy tudja, hogy egy balesetben meghaltak. Így viszont a nagynénjével még tud levelezni.

–  A muglik néha nem értenek meg dolgokat. – ölelte át a fiút.

Oliver megdermedt, de végül boldog mosollyal simult a nő karjaiba.

                                                                             ***

Vidáman folyt tovább az este. Cer legyőzte sakkban Ront, aki húzta az orrát emiatt. Ő és Draco nem beszéltek, de hogy nem szegeztek pálcát egymásra, már az is valami volt. A szöszi egész este Harry mellett ült, vagy Hermioneval beszélgetett. Rose és Hugo tovább követte Olit, majd az ölébe kucorodva aludtak el. Hermione lágy mosollyal nézte őket, mikor férje hátulról átölelte.

–  Megszerették Olivert. Aranyos fiú. – mondta Ron

–  Igen, és nagyon magányos. – válaszolta fura hangon a nő.

Férje szemöldök-ráncolva fordította maga felé. A barna szemekbe nézett, amelyek gyönyörűen ragyogtak már nagyon régóta. Szerette őt, talán az első perctől kezdve. Első csókjukat, ott a csata közepén, soha nem felejtette el. Akkor nagy volt rá az esély, hogy nem lesz több alkalma rá.

–   Szeretnéd örökbe fogadni? – mondta ki, amire felesége gondolt.

Hermione vörösödni kezdett, ezzel beismerve, mi jutott eszébe.

–   Mindig is hármat szerettem volna, – vallotta be – de Hugo után kizártnak tartom, hogy még egyet kihordjak. Nem vagyok hajlandó még egy mágikus császármetszést bevállalni, hátha rosszul sül el valami.
Ron ezt meg tudta érteni. Ő terepen volt, így nem volt ott. A barátja tartotta a feleségében a lelket, és követte végig a műtét borzalmait. A varázserő jelenléte miatt ilyenkor nem hatnak a fájdalomcsillapító varázslatok. A bájitalok is csak csökkentetten hatnak, de az alany mindent érez, és a sebforrasztásnál már egyáltalán nem működnek. A bájital, amit kapott rá, három napig kínozta, mire a szövetek regenerálódtak.

–  Megértem. Nem egy gyalog galopp! – értett egyet nejével.

Nem kívánta azt a fájdalmat neki, ami ezzel jár. A szeme sarkában látta megmozdulni Malfoyt. „Ő nem is tudta volna másképp!” - szaladt át az agyán. Egy hangyányit nőtt a szemében a férfi.

–  De ezt akkor is meg kell beszélnünk!

–  Tudom. – bólintott a nő. – Vigyük fel a gyerekeket! Mindjárt éjfél.

Ron bólintott, majd a kanapé fele fordult, ahol a bóbiskoló Oli még mindig ölelte a két gyermekét. Megmozdult benne is valami.
Felvitték a gyerekeket, és ágyba fektették őket. Mire leértek már csak pár perc volt éjfélig. A három gyerek már kicsit bóbiskolt egymásnak dőlve. Mikor megkondult a toronyóra, boldogan köszöntötték az újesztendőt. Ki csókkal, ki öleléssel. Még Draco és Ron is kezet fogtak, míg Hermione kioldalgott a konyhába.

Hirtelen sötét lett a lakásban, majd felgyulladt egy mágikus tűzijáték, ami egy szülinapi dalt sistergett. Mikor a fáklya kifogyott a varázsból, Ron felkapcsolta a világítást. Oliver a kanapén ült, és sírt. Mióta az eszét tudta, nem kapott egy szelet süteményt sem ezen a napon, most meg tizenkét szál gyertyával egy hatalmas csokitorta csak neki fénylett.

–  Boldog születésnapot! – ölelte át Cer, mire a szőke kisfiú még jobban sírni kezdett.
Gratulált neki mindenki. Ajándékokat is kapott. Boldog volt, igazán az!

–  Ne sírj már! – törölte le a könnyeit Cervus.

–  Boldog vagyok! – vetette magát a barátja nyakába, aki eldőlt a kanapén.
A rajta fekvő test nyomán kellemes bizsergés szaladt át rajta. Ahol a másik puszit hintett arcára, vörösödni kezdett.

–  Lehet, nem is olyan korai az a beszélgetés! – ölelte át Harry Draco derekát.

–  Megeshet. Az első szerelem bimbózása. – mosolygott Malfoy.

–  Mondja csak, Mr. Malfoy, hogy hívták az első szerelmét? – évődött Harry kedvesével.

A szöszi felé fordult, és elmosolyodott. Közelebb hajolt a füléhez, hogy belesúgja:

–  Harry Potternek.