Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Tizenegyedik fejezet 18+

 Elfeledett vágyak

Harry behunyta a szemét, és csak akkor nyitotta ki, mikor már szilárd talajt érzett a lába alatt. Rengeteg emléket megjárt már, nem szerette a kavargó színeket, émelygett tőlük. Így mindig behunyta a szemét, míg minden a helyére nem ugrott.

Mikor kinyitotta a zöldjeit, azonnal tudta, hogy hol van. A tornyokban álló könyvek, törött pálcák, fura lények csontvázai egyértelműsítették, hogy a szükség szobájában áll. Körbefordult. Nem kellett sokáig keresnie Dracot. A szőke kamaszfiú a padlón ült. Talárja gyűrötten lógott rajta, haja kócos volt. Úgy nézett ki, mint akibe ezerszer beletúrtak. Felnézett, egyenesen egy szekrényre. Harry gyomra görcsbe ugrott. A volt-nincs szekrény mellett állt. A szürke szemek kavarogtak. Ijedség, félelem, magány egyvelege örvénylett a mélyében. Felállt és odasétált a bútordarabhoz. Arca sápadt volt, beesett, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Csak nézte a szekrényt, miközben karját kezdte vakarni.

– Rohadjatok meg mind! – csapta be az ajtaját, majd püfölni kezdte. – Basszátok meg! – üvöltötte magából kikelve.
Ahogy Harry körülnézett, és látta a sok törött, zúzott tárgyat, a horpadásokat a szekrény fáján, tudta, hogy nem először kiabálhatta a csöndbe ezeket.

– Légy átkozott! – csuklott el a hangja. – Dögölj már meg! Takarodj a világból! – mélyesztette ujjait a karjába. – Hagyd őt békén! – csúszott le a padlóra a kamaszgyerek.

Homlokát a szekrénynek döntötte. Vállai remegtek.

– Hagyd békén! – sírta csendesen, ki tudja hányadszor már.

Harry nem tudta, hogy ki miatt remegett így a fiú, hisz Cert csak nyáron tudja meg, hogy érkezik. Csak állt, és nézte az összetört fiút. Egyedül volt, félt, így tette, amit kértek tőle. Megtört már, nem volt az, aki az év elején a vonaton betörte az orrát, és a sorsára hagyta. Szíve vadul remegett, torkában gombóc nőtt. Ha tehette volna, magához öleli a reszkető testet. Odasétált hozzá, és letérdelt. Látta a pergő könnyeket a sírástól vörösre színeződött arcán. Felnézett a mardekáros, így Harry láthatta szemében a magány  gyötrő mélységeit. Magára hagyták, kényszerítették, majd meghurcolták. Nem szabadott volna, hogy ez történjen vele! A férfi érezte, hogy arcán végiggördül egy forró könnycsepp. Percek teltek el némán, míg Draco megnyugodott. Órájára nézett: délután négy volt. Megacélozta magát. Megigazította a haját, és egy pálcamozdulattal eltüntette a könny nyomait az arcáról. Elindult kifelé. Ahogy a folyosóra lépett, az ajtó eltűnt mögötte. Mikor elfordult a faltól, megdermedt. Harry is követte, és ekkor szembetalálta magát kamasz énjével. Egy félfolyosónyi távolságban állt tőlük a kócos gyerek. Malfoy a talárja alá nyúlt, ahol a pálcája rejtőzhetett. A másik gyerek, fittyet hányva a veszélyre, felé lépett. Ahogy közeledett, látta meg a furcsán csillogó, zöld szemeket, amelyek csak a szőkére koncentráltak. Draco megremegett, de ezt csak az idősebb Potter látta. Alig egy lépésre állt meg emlékmása a szürkeszeműtől.

– Mit akarsz Potter? – kérdezte halkan a mardekáros.

A fekete fiú nem válaszolt. Mire a másik mondhatott is volna bármit, a férfi döbbenetére, tinédzser önmaga a másik szájának esett. Malfoy lefagyott, a szeme tágra nyílt, akárcsak az idősebb varázslónak. Harry csak csókolta, simogatta a nyakát, amire Draco megtántorodott, neki a falnak.

–  Potter! – tolta el rekedten. – Mit...

–  Rettenetesen akarlak! – súgta a griffendéles, miközben ajkai végigsiklottak a hófehér nyakon. Draco megremegett, miközben egy apró sóhaj csúszott ki a száján.

–  Ne játssz velem! – súgta.

–  Soha nem tenném! – néztek egymás szemébe.

Ahogy a jövőbeli Harry vizsgálta saját magát, rá kellett jönnie, hogy a fiú igazat mond. Tiszta vágyakozás ült a tekintetében, aminek tárgya a vele szemben álló alak volt.

–  Kívánlak! – simított végig a fekete Draco hasán, majd ágyékán. – És te is engem!

–  Harry! – nyögött fel a szőke.
Ebben a pillanatban egy ajtó jelent meg mögötte. Hezitálás nélkül nyitotta ki, és húzta maga után a feketét. Harry egy percig tétovázott, hogy nem kellene, de rájött, hogy ez az ő emléke is, bármilyen bizarr is végignézni.

Belépett az egymást vadul csókoló páros után, akik arcpirító módon úgy cibálták egymásról a ruhát, amit az idősebb férfi soha nem csinált. Legalább is, eddig azt hitte.

A terem, ahol álltak, egy picike szoba volt, aminek nagy részét a középen álló ágy töltötte ki. Célratörő kívánság volt, állapította meg égő tarkóval az auror. A két fiú hihetetlen gyorsan ruha nélkül maradt. Harry el se tudta dönteni, hogy hol kezdődik ő, és hol a másik. A fiatalos vehemencia, a meggondolatlan, vágytól izzó mozdulatok hatással voltak rá. Már kamasz kora óta nem érezte azt a jellegzetes feszülést a hasa alján. Olyan erővel tört rá a vágy, hogy szíve szerint ott hagyja az emléket, megkeresi Dracot, és ugyanazt teszi vele, mint a fiatalabb énje. Élesen vette a levegőt, próbált lenyugodni, de ezen vajmi keveset segített az ölelkező párocska az ágy közepén. Megállt benne az ütő, és kerek szemekkel meredt saját magára, mikor az a szöszi merevedése fölé hajolt. El sem hitte, amit lát! A levegője is benn akadt! Szája elé kapta a kezét, de a jelenet a retinájába égett. Ő, amint a torkára ereszti a másikat, aki szégyenérzet nélkül tárta szét a lábait. Egész testében remegett, háta ívbe feszült, lehunyt pillái mögül folytak a könnyek.

– Draco! – suttogta a fiú Harry, mikor felkönyökölt.

Amint meglátta a másik könnyeit, felhúzta és magához ölelte.

– Csináld, kérlek! – szipogta a szőke. – Akarom, légy szíves! – kérte fuldokolva. – Nem baj, ha csak most az egyszer!

– Nem egyszer akarom! – csókolta meg a fehér vállakat Harry.

Az idősebb el sem hitte, amit hall és lát! És ő erre nem emlékszik? Hogy tudta elvenni tőle ezt a dolgot? Minden mozdulat, minden érintés, amit fiatalkori önmagától lát, valódi! Épp elég színjátékban volt része. Épp elégszer érintett olyat, akit talán önszántából soha el sem vesz. Erre itt van egy csodás dolog, ami megtörtént vele! Sőt! A világ legcsodálatosabb lényét kapták meg ráadásnak és ő nem emlékszik! Ahogy nézte magukat, rájött, ő is érezni akarja azt az emésztő vágyat, ami lángra lobbantotta a két fiatalt is. Látni akarja a szürke szemeket csillogni, hallani akarja az ajkain kicsusszanó halk sóhajokat. Csak nézte a múltját. Figyelte magát, milyen gyengéden érinti a valószínűleg szilánkokra hullott szőkét. Minden egyes mozdulata sikított arról, hogy nem tudna ártani a másiknak. Még ő is felnyögött, mikor fiatalkori énje a másikba csúszott. Nézte az egymást figyelő párost, az elnyílt ajkakat.

– Lassan! – kérte halkan Malfoy.

Ujjait a fekete tincseibe fúrta, hogy magához húzhassa. Csókolták egymást, miközben lassan ringtak egy olyan zenére, amit csak ők ismertek. A férfi újra át akarta ezt élni! Az, ami hiányzott neki, most itt van előtte! A lélegzete is elakadt, és a nadrágjába akkora merevedés költözött, amire nem emlékszik, hogy valaha is lett volna. Szaporán vette a levegőt, igyekezett normálisan gondolkodni, de vajmi kevés esély volt erre, mert fülébe hatoltak az észveszejtő nyögések. Hiába takarta el a szemét, attól még hallott. A levegő magával hozta a suttogásokat.

– Szeretlek! – hatolt a fülébe saját hangja. – Észveszejtő módon szeretlek!

– Szeress, légy szíves! – jött a válasz erre.
Harry leengedte a kezét a szeme elől, és a szájára csúsztatta. Tudta, hogy nem hallják, de nem érezte helyénvalónak a csuklást, amit hallatott. Az egész jelenet gyönyörű volt, és mégis fájdalmas. Két ember egymásra lelt, de abban a pillanatban el is vesztették a másikat. A két fiú nem, de Harry észrevette, hogy a legvégén a gyertyafény táncolni kezdett, az ablakok, falak pedig beleremegtek a mindent elsöprő csúcsba.

Percek teltek el, míg a fekete kamasz legördült a másikról, és mellé feküdt. Draco a mellkasára helyezte a fejét, így az idősebb pont láthatta a lassan pergő könnyeket a szeméből. Némák voltak. Látta önmagát, amint a szőke tincseket cirógatja fültől-fülig mosollyal.

– Komolyan mondtad, amit mondtál? – törte meg a csendet Malfoy.

– Igen. – jött a válasz a másiktól.

– De miért? – fakadt ki Draco.

– Számít ez? Nem teszek meg olyat, amire nem vágyok! – simított végig a másik a fehér háton.

–  De miért ma? Miért most? – záporoztak a kétségbeesett kérdések.

–  Megláttalak, és muszáj volt! Kellett! Nem tudom jobban megmagyarázni. Ahogy teltek a hetek, egyre inkább késztetést éreztem erre. – vallotta be Harry.

–  De mindig is rémesen viselkedtem veled. – jött a válasz.

–  Lehet, hogy valamilyen fétis. – nevette el a zöldszemű. Erre még Draco is elmosolyodott. – Nem érdekel, mit csinálsz itt naphosszat. És ez sem. – simította végig ujjait a sötét jegyen. – Tudtam már év elején, a vonaton.

–  Én nem akartam. – suttogta a mardekáros.

–  Ezt is tudom. – könnyített Harry a másik lelkiismeretén.

–  De te a Weasley lánnyal jársz. – mondta szomorúan a szöszi. – Most csaltad meg velem őt.

–  Vagy fordítva: vele csaltalak meg mindig téged. – nevetett Harry.

Draco felemelkedett, és ránézett komoly arccal.

–  Ne szívd fel magad, nem feküdtem le vele.

–  Most csináltad először? – fúlt el a hangja Malfoynak.

–  Igen. – simított végig a másik az arcán. – Mondd azt, hogy neked is én voltam az első!

–  Te voltál az első! – súgta Draco, és a másik szájára hajolt.

Hosszan, mélyen csókolták meg egymást.

–  Remélem, az utolsó is! – nyögte Harry.
Újra csókba forrtak össze. Ott simogatták a másikat, ahol érték, így rövid időn belül ismét lángra lobbant bennük a vágy, és hagyták, hogy az felemésszen mindent.
Az idősebb Potter csak ült a falnak támaszkodva, lehunyt szemmel. Ez történt hát, de nem emlékezett rá. Hogy szeretett belé akkor? És hogy nem tűnt el az érzés soha? Mennyi kínt kellett a másiknak kiállni ezért a délutánért? Miért hordta a nyakában? Miért ez a legszebb emléke? Talán őt magát kellene megkérdeznie róla. Megszűnt körülötte minden, már magukat sem hallotta, csak a gondolatok cikáztak eszeveszett tempóval az agyában.
Arra eszmélt fel, hogy a két fiú már fel volt öltözve, ennek ellenére egymás száját kóstolgatták.

–  Menni kellene vacsorázni. – szólalt meg Draco. – A barátaid már várnak.

–  A tieid is.

–  Nekem nincsenek. – vonta meg a vállát a mardekáros. – Alig várják, hogy egy átokkal a hátam közepébe találjanak.

–  Azt nem hagynám! – rázta a fejét Harry.

–  Nem kell megvédened! – mondott ellen Draco. – Igazából… – elhallgatott.

–  Igazából? – kérdezett vissza a griffendéles, de Draco hallgatott. – Valld be, hogy vágysz a védelmemre! – nevetett fel.

–  Kapd be, Potter! – gúnyolódott Malfoy.

–  Oh, szíves örömest, bármikor! Előttünk az élet! – incselkedett Harry, de Draco nem felelt erre.

Az arca elsötétedett.

–  Igen. – bólintott, majd az ajtóhoz lépett.
Az idősebb Harry is kilépett utánuk.

–  Ne vágj már ilyen arcot! – simogatta meg Harry iskolatársa arcát. – Szeretlek, és ezen nem változtat semmi!

–  Gondolod? – sóhajtotta csendesen Draco.
Az idősebb férfi ekkor jött rá, hogy ez volt az a pillanat, amikor Draco döntött.

–  Szeretlek, Harry James Potter! – suttogta, miközben a szemében megcsillant néhány könnycsepp.

–  Jól hallottam? – mosolyodott el a zöldszemű. –  Életem legszebb napja a mai!
Draco bólintott.

–  Egy életre megjegyeztem! – vidult fel.
Egy csókot nyomott a másik remegő ajkaira, majd hátat fordított neki. Draco elővette a pálcáját, ami remegett a kezében.

–   Nem hinném, édesem! – csuklotta.
A fekete felé fordult.

– Exmemoriam!

A másik fiú szeme kikerekedett, majd a korábbi csillogás eltűnt belőle. Mikor feleszmélt, dühösen nézett Dracora.

–  Mit bámulsz Malfoy? – sziszegte.

–  Te jöttél ide, senki nem hívott, Potter! – vágott vissza gúnyosan Draco.

A griffendéles azonnal pálcát rántott.

–  Nem tudom, miben sántikálsz, de ha jót akarsz, befejezed! – fenyegette meg.

–  Nagyon félek Pottertől, a nagy varázslótól! – nyekeregte régi stílusában Draco.

Harry hirtelen mozdult. Draco csak úgy nyekkent a falon. Igen, erre már az idősebb is emlékezett. Pálcát szegezett a torkának.

–  Mire vársz, Potter? Megpróbálsz kifilézni megint? – nyögte a szőke.

–  Legközelebb jobban célzok, hogy biztosra menjek! – köpte fiatalkori önmaga. – Ha bármi is történik az iskolában, téged teszlek felelőssé! Megértetted?

–  Meg. – nyögte Draco.

A másik fiú leengedte a pálcáját, majd elhátrált a szőkétől. Nem fordított hátat neki. Mikor a fiatal Harry elfordult a sarkon, Malfoy egész testében megremegett.

– Így lesz a legjobb! – győzködte magát.
Tett egy lépést, de a lábai nem engedelmeskedtek. Egy újabb ajtó jelent meg a háta mögött. Draco bebotorkált rajta. Újra a szükség szobájában volt.

– Dögölj meg! – ordította el magát, miközben felrúgott egy jókora kupac könyvet. – Nem vettél már el mindent? A szabad akaratomat, a családomat, és most őt is? Remélem, megtalál, és elpusztít végre! – kezdett féktelen rombolásba a szőke.
Felrúgott, összetört mindent, miközben szitkozódott, káromkodott. A falat ütötte, rugdalta, míg csak ki nem fulladt, és zokogni nem kezdett. Lecsúszott a fal mentén. Átölelte a térdét, és remegve hintáztatta magát.

– Miért? – sírt fel. – Miért kellett őt is adnom, az egyetlent, aki talán tényleg szeretett?
Öklendezni kezdett. Hasára szorította a kezét, hogy ne hányjon.

Szörnyű látvány volt. Az idősebb Harry letérdelt elé, és csak nézte az összetört kamaszt. Talán most változott meg minden, de a másik drága árat fizetett érte. Magához akarta szorítani, ringatni, hogy nem lesz baj! Eltűnik az a mocsok a föld színéről, és kettőjüknek egy gyönyörű gyermeke fog születni! El akarta mondani neki, hogy a legnagyobb hős, akit csak ismert! A legcsodálatosabb apa, akit csak kaphatott Cervus! A legcsodálatosabb férfi, akiért a szíve ennyi év után is igazán dobog!