Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Tizenkettedik fejezet

Fiúnak lenni…

– Hogy tessék? – kiáltott fel döbbenetében Teddy.

Még az ágyról is leesett. Épp megpróbált feltápászkodni a padlóról.

– Jól hallottad, – mosolygott Cer – Harry Potter az apukám! – mondta a kisfiú büszkén mosolyogva. – De ez titok.

– Mégis hogyan? – jött a cincogás Cer ágyáról, ahol törökülésben, fejtetőig vörösödve ült Oliver. Sikerült rávenni Miss Nesbittet, hogy engedje be a hugrabugos fiút. A griffendélesek meg inkább nem szóltak. Örültek, hogy nyertek kviddicsben, és titkon remélték, hogy Cer marad a csapatban.

– Hát... ö… – gondolkodott Cer, de maga sem tudta rá a választ. – Apu azt mondta, hogy ritkán, de megesik.

– Akkor ők szerelmeskedtek? – bukott ki a szösziből, mire még vörösebb lett.

– Azt nem mondta. – felelte tágra nyílt szemekkel a zöldszemű. – Kellett? – kérdezte bizonytalanul.

– Feltételezem. – bólintott Oli. – Máskülönben hogyan kerültél volna apukád hasába?

A szürkeszemű fiú zavarban érezte magát, főleg, hogy a másik kettő értetlenül nézett rá.

– Te most miről beszélsz? – törte meg a csendet Teddy.

– Ti nem tudjátok? – bukott ki a hugrabugosból az ijedt kérdés, mire a másik kettő megrázta a fejét. A szőkeség halványan bólintott.

–  Nyár elején összetrombitáltak az árvaházban minden tíz év felettit. Később kelt szárnyra, hogy az egyik pár évvel idősebb lánynak gyereke lesz. És akkor elmondták, – mondta csendesen Oli – hogy... muszáj ezt most elmondanom? – nézett fel kétségbeesetten.

–  A lényeget? – kérdezte bizonytalanul Cer.

–  Apukád szerelmeskedett apukáddal. – válaszolta halkan.
A másik két fiú szempontjából nem kerültek közelebb a lényeghez. Ő meg nem hitte volna, hogy ezt egyszer kimondja.
–  Ha két ember, nekünk nőnek meg férfinak mondták, de a most hallottak után már értelmet veszti... szóval, ha két ember szereti egymást, olyankor szerelmeskednek, és olyan helyen érintik egymást, ahol nem szoktuk a másikat. – dadogta Oli most már vérvörös arccal.

–  Például csókolóznak? – vonta fel a szemöldökét Teddy.

– Azt is. – jött a motyogó válasz.
Ennél azért konkrétabban mondták el nekik, aztán a nagyobbaknak sikerült szerezniük filmet... Oli életében nem akar még egy olyat látni. Már a gondolattól rosszul volt, hogy neki egyszer azt csinálnia kell.

– És lesz belőle gyerek. – magyarázta az ágytakarónak a fiú. – Gondolom, ebben az esetben is így volt.

Csak a kérdés az volt, hogy úgy hogyan? Az idősebbektől hallotta, hogy nő nővel és férfi férfivel is szerelmeskedhet, de a technikát elképzelni nem tudta. Azt meg, hogy így is lehet gyerek, abszolút nem gondolta volna, de Cer ott állt előtte teljes valójában. Eljön majd az idő, mikor a varázsvilág nem döbbenti meg.

– Akkor ők szerelmesek? – kérdezte bizonytalanul Cer.
Oli megvonta a vállát, hogy nem tudja.
– De én itt vagyok, – fakadt ki Cer – és mind a kettőjüket akarom!

– Nem rajtad múlik! – sóhajtotta Teddy.

– Majd megmondom nekik, hogy akarom! – dacoskodott Cer.

Kizártnak tartotta, hogy Harry Potter nem akarja őt.

– Mi melletted vagyunk. – szólalt meg Oliver, amiért egy kedves mosolyt kapott a feketétől.


***

Harry Potter idegesen téblábolt a lakrészében. Az első órája a griffendél- mardekár csapattal lesz. Ezerszer végiggondolta a látottakat, és mindig ugyanoda lyukadt ki: vágyik a szöszire! Nem is akármennyire! Az agyában egyfolytában az emlékképeket látta, de már felnőttek voltak. Annyira felizgult, hogy kamaszkora óta először fordult elő, hogy többször is segítenie kellett magán. Azonban ez több volt, mint vágy, nem csak a másik testére áhítozott. Az emlékeit elvette, de az érzéseit nem tudta. Ahogy látta magát szerelmet vallani, úgy lett egyre tisztább a kép is. Most már megengedhette magának, hogy bevallja. Éveken át táncolt úgy, ahogy mások fütyültek, miközben a vágy ott szunnyadt benne, hogy feltörjön, ha készen áll rá. Nem emlékszik, akkor hogyan esett bele a flegma fiúba, de lehet emlékmásának volt igaza, ez amolyan fétis lehetett. A mardekáros fiú soha nem kezelte különlegesnek, ott tört borsot az orra alá, ahol lehetett. A kicsinyes dolgok, a kiskamaszos csipkelődések az évek alatt komolyabbá váltak, és oda-visszaműködött köztük a gyerekes hajtépkedés. Nem emlékszik, hogy mi vitte rá, hogy akkor délután rávesse magát, de abban biztos volt, hogy életében nem akart még annyira senkit és semmit. Akárcsak most. Valamit muszáj lesz kezdenie a helyzettel, mert nem bírta. Boldog akar végre lenni, és ezt csak Draco mellett érheti el! Csak vele és a kisfiukkal!

Leroskadt a fotelbe. A fia... Mennyit áhítozott egy gyermek után, most pedig meg van ijedve. Másnak kilenc hónapja van felkészülni rá, neki egy napja volt. Biztosra vette, hogy Malfoy elmondta Cernek az igazat. Most rajta a sor, hogy lépjen. De vajon a fiú akarja-e? Szeretné-e, hogy az élete része legyen? Eddig jól kijöttek, de ez más, ez egy életre szól már!

Csak ült, és nem mozdult. Régen fejjel rohant a falnak, most meg remeg egy tizenegy éves fiútól... A saját fiától! Teljesen nyugodtan sétált Voldemort elé meghalni, most viszont reszket a varázsvilág hőse. Vett egy mély levegőt. Felállt, és elindult órára. A terem előtt megtorpant. Próbált egyenletesen lélegezni, majd benyitott.

– Jó reggelt! – köszönt hangosan.

– Jó reggelt, Potter professzor! – hangzott a válasz.

Nem nézett oldalra. Úgy sétált előre, az asztalhoz. Így nem is látta fia széles mosolyát, majd elkomorodását. Nekitámaszkodott az asztalnak, és beszélni kezdett a rontásokról.

– Ki tudja megmondani, milyen típusai vannak a rontásnak?

Egyetlen kéz emelkedett a magasba. Harry remegő gyomorral nézett kicsinyített mására, és csak állt csendesen. Nem tudott megszólalni. A kisfiú arca elkomorodott. Torkában gombóc gyűlt, majd leengedte a kezét.

– Hehe, Malfoy, senki nem kíváncsi az okoskodásodra! – szúrta meg szóval az egyik mardekáros.

– Öt pont a mardekártól! – szólalt meg Harry. – Elmondtam az első órán, hogy nincs gúnyolódás! A következő engedély nélküli megszólaló két oldalas beszámolót fog írni a rontásokról!

Senki nem mert megszólalni, így folytatta az órát. Kérdést már nem tett fel, mert tudta, hogy az egyetlen kéz, amely a magasba emelkedne, a Ceré lenne.

Mikor lett ő ennyire félős? Miért remeg tőle? Ezer dolgot átélt, mégis a víz kiveri a fiától. Akarja őt, csak azt nem tudja, hogyan kezdjen neki. Mire agya hátsó része ezen gondolkodott, az óra is lassan véget ért. Mielőtt Harry bármit is mondhatott volna, Cer felugrott és kiviharzott a teremből. Harry gyomra elszorult. Muszáj lesz ezt rendeznie! El is határozta, hogy ebédkor megkeresi fiát. Aztán eljött az ebéd, de ő nem mert bemenni a nagyterembe. Csak ült egyedül egy folyosóval arrébb az ablak előtt, és bámult ki rajta a szakadó esőbe.

– Harry, ne csináld ezt! – hallotta meg Hagrid hangját.

Az óriás odasétált hozzá.

– Járt nálad? – fordult felé a férfi. A félóriás bólintott. – Elmondta?

– Az túlzás. Ki kellett belőle szednem. – sóhajtott Hagrid.

– Nem akartam megbántani, csak…

– Túl hirtelen volt. Nem voltál készen egy ilyen horderejű dologra. – ült le vele szembe Rubeus. – Láttam. Már az első percben láttam, hogy különleges kapcsolat van köztetek. Először nem értettem, hisz ő egy Malfoy, de a hetek alatt rájöttem, hogy ő nem az apja, és pláne nem a nagyapja. Te most nem tudod, mit kezdj vele. Neked nincs apukád, soha nem tapasztalhattad meg, milyen szülővel élni, szeretni. Hamar elvesztettem apát, de nekem volt időm megtapasztalni milyen, ha van. Egy gyermek vágya az, hogy szeressék a szülei.

–  Draco jó apa. – motyogta Harry. – Én nem tudom, hogy tudok-e olyan jó lenni.

–  Nem is kell olyannak lenned, mint ő! – mosolygott jóindulatúan a vadőr. – Nem is arra vágyik az a gyerek. Ő téged akar, úgy ahogy vagy! Hagyd, hogy vezessenek az ösztöneid! – lapogatta meg Harry hátát, aki így kis híján leesett a párkányról. – Menjünk ebédelni!

A férfi bólintott, majd követte barátját a nagyterembe. Ahogy végignézett a griffendélesek asztalán, azonnal látta, hogy Cer nincs ott, Teddy meg szúrós tekintettel meredt rá. Elszégyellte magát a férfi saját viselkedése miatt. Gyorsan megebédelt. A következő órája lyukas lett volna, de Miss Nesbittnek hirtelen dolga akadt, így neki kellett helyettesítenie bájitaltanon. Ez az óra pont az elsősöké volt. Mikor bement órára, tekintetével azonnal a fiát kereste, de csak az egymás mellett ülő Teddy-Oliver párost látta. Az előző grimaszolt, mikor meglátta a keresztapját, utóbbi zavartan piszkálgatta az asztalt maga előtt. Kezdett aggódni. Gépiesen ledarálta az anyagot, egy pálcaintéssel felvarázsolta az elkészítési módot a táblára, majd kiadta, hogy kettesével dolgozzanak. Mikor már mindenki belemerült a munkába, odasétált a keresztfiához.

–  Hol van Cer? – kérdezte halkan a fiúkat.

–  Nem tudom. – felelte dacosan Teddy.

Nem titkolta, hogy most igen-igen haragszik keresztapjára.

–  Mikor utoljára láttam, azt motyogta, hogy nem akarod őt.

Harry szíve fájdalmasat dobbant. Ő nem ezt akarta! Bután viselkedett, és fájdalmat okozott a fiának. Megrémült, és nem foglalkozott mással, csak magával. Így egy szülő biztos, hogy nem viselkedik.

–  A Griffendél toronyban van. – szólalt meg cincogva Oliver.

Ő nem volt olyan bátor, mint Teddy. Nem ismerte a férfit, de sokat hallott róla. Ezért beszélt, ha félve is. –  Ebéd előtt Hagrid professzor kísérte oda vissza.

–  Muszáj volt elmondanod? – förmedt rá Teddy.

–  Én csak azt szeretném, hogy boldog legyen! Se neked, se nekem nincsenek szüleink, én csak… – elbizonytalanodott.

–  Köszönöm. – mosolygott a szőke kisfiúra Harry.

Oli felnézett, és elvörösödött, mikor rájött, hogy ez neki szólt. A köszönet is, és a mosoly is. Harry kedvelte a hugrabugos fiút. Okos volt, szerény, és sokszor zavarba lehetett hozni. Ezt meg tudta érteni. Tizenegy évig élt hozzá hasonlóan „tudatlanul”, majd egy napon betoppant hozzájuk valaki, aki közölte, hogy varázsló. Harry is furán érezte magát. Neki talán azért volt rosszabb, mert ő nem tudta ki, de mindenki más ismerte a nevét.

– Erről még beszélünk! – nézett komolyan Teddyre, akinek pír jelent meg az arcán.
Lehet, nem kellett volna undokul viselkednie, de Cer volt az egyik legjobb barátja, aki keresztapja miatt volt szomorú. Hiába szerette apjaként a férfit, most nem tetszett neki, hogy Cer miatta sírt.
Az óra további része csendesen telt. Még Teddy is jól boldogult. Be is zsebelt öt pontot a főzetéért. Rosszindulatú társai persze suttogtak, hogy persze, mert a keresztapja, de Teddyt nem érdekelte. Ismerte a férfit nagyon jól, nem osztogat pontokat csak azért, mert ismerik egymást. Kisebb korában is simán megbüntette, ha olyat csinált, amit többször is kért tőle, hogy ne tegye.

Harrynek még volt egy órája a hetedikesekkel, de alig bírt odafigyelni rá. Reflexből mesélt a védővarázslatok legmagasabb fokáról. Az agya hátsó részében viszont Cer mocorgott. Muszáj volt beszélnie vele, és helyrehoznia az egészet! Mikor vége lett az órának a nagyterembe ment. De azonnal látta, hogy fia nincs ott a szokott helyén Teddy és Oli között. Sóhajtott egyet, és elindult a Griffendél toronyba. A többség most vacsorázni volt lent, így nem keltett akkora feltűnést a kövér dáma portréja előtt. A nő örömmel fogadta a férfit, és a jelszó elhangzása után be is engedte. A klubhelyiségben csak néhány diák lézengett, de mikor meglátták Harryt megszeppentek.

– Mr. Malfoy melyik szobában lakik? – kérdezett meg három harmadikos fiút.

– A legutolsóban. – felelte az egyikük.
– Köszönöm. – biccentett Harry, majd felsétált a hálókhoz.

Elöntötték az emlékek. Szíve megtelt szeretettel, ahogy elhaladt az ajtók előtt. Az egyiknél megállt. Régen az volt Ron, Neville, Seamus, Dean és az ő szobája. Ez volt az otthona. Előtte neki olyanja soha nem volt, és most sincs. Talán a fiával együtt végre szerető családra is lelhet? Vajon akarja még őt a szőke? Szeretné, hogy család legyenek? A lelke belesajdult abba a gondolatba, hogy talán Draco már másképp gondolja!
Sóhajtott egyet, majd elindult. Régen az utolsó szobák nem voltak még. A háború után hirtelen sok diák érkezett, akkor bővítették ki a tornyot. A legszélső ajtónál megállt. Bekopogott. Nem jött válasz, így lenyomta a kilincset, ami beengedte. Elszorult a szíve, mikor meglátta az ágyon kuporgó kisfiút. Halkan tette be maga után az ajtót, hogy a fájón dübörgő csendet ne törje meg. Mikor visszafordult a fiához, ő könny áztatta szemekkel nézett rá.

–  Apa, miért nem akarsz engem? – tört fel a rekedt kérdés a fiúból.

Harryt szíven ütötte a hang, és a megnevezés is. Soha nem hitte volna, hogy egyszer valaki így fogja hívni! Csak állt, és nézett a fiára, miközben egy csomó költözött a torkába. Nem gondolkodott, csak mozdult. Pár lépéssel átszelte a kicsi szobát, leült az ágyra, és magához húzta a zaklatott fiút.

–  Mindennél jobban akarlak! – suttogta a fekete tincsekbe.

A szívét szeretet töltötte be, ahogy a kisfia az ölelésébe bújt.

–  Bocsáss meg nekem, kérlek!

–  Velem maradsz? – kérdezte halkan Cer.

–  Veled. Az életed része szeretnék lenni, ha te is akarod! – suttogta az újdonsült apuka.

–  Szeretném! – nézett fel Cer. – Azt hittem, hogy nem szeretsz. – biggyedt le a szája széle.

–  Tudod, kicsit gyorsan jött ez az egész. – kezdte csendesen Harry. – Nem tudtam, hogy te létezel. Vagy is de, tudtam, mert még csecsemőkorodban láttalak párszor, csak nem tudtam, hogy én vagyok az apukád. Ha adsz egy esélyt, szeretném bepótolni az elvesztegetett éveket!

–  Adok. – mosolyodott el őszintén Cervus. – Szeretném, ha büszke lennél rám, apa! – bújt vissza az ölelésébe Cer.

Harry magához szorította a kis testet, és életében először úgy érezte, hogy van valamije, ami csodálatosabb bárminél a világon! Érezte, ahogy egy könnycsepp kigördült a szeméből, de évek óta először a boldogságtól.