Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Huszonegyedik fejezet

Valentin nap

A hetek lassan tovagördültek. Minden a lehető legnagyobb rendben volt. Legalábbis, úgy nézett ki. A félév kezdetekor Harry visszatért a Roxfortba fiával, de a hétvégéket párjának szentelte. Nagyokat beszélgettek, és szeretkeztek a ház minden létező, vízszintes felületén. Úgy érezték, hogy ennél boldogabbak már nem is lehetnének! Ráadásul Ron is kezdett megbékélni. Januárban többször meghívta vacsorázni a kis családot.

A három jó barát élete is látszólag visszazökkent a rendes kerékvágásba. A januári holdtölte már nem kínozta úgy meg Teddyt. Sápadtan, de részt tudott venni az órákon. Összesúgtak a többiek mögötte, de őt nem érdekelte, mert jól érezte magát a barátaival.

Cer azonban nem érezte felhőtlenül boldognak magát. Tanult, edzett, de valami zavarta. Nem tudta megfogalmazni, hogy mi. Egészen a február kezdetéig. Felbolydult az iskola, mert közeledett a Valentin nap. Tudta, mi az, de csak a szemét forgatta miatta.

–  Csak azért fintorogsz, mert senkinek nem kellesz. – gúnyolódott az egyik háztársa. – Soha, senkinek nem is fogsz!

–  Fogd be! – szólt rá Cer, de a szíve fájdalmasan dobbant.

A jeges rémület, hogy a másiknak igaza van, dermesztő fájdalommal szorongatta.

–  Nézzétek, elvörösödött! – kiabálta el magát, mire a griffendél asztalánál többen is felé fordultak. –  Lupinnak több esélye van. – nevette ki, amihez többen is csatlakoztak.

Cer vörösödött, de emelt fővel tűrte a dolgot.

–  Vagy a hugrabugos fiú. Pár lány odavan érte, fene tudja miért.

Cervus fura fájdalmat érzett belül. Haragot talán? Kétségbeesést? Igazából nem tudta pontosan, mert ilyet még nem érzett. Rémült volt, és reszketett. El akart szaladni. Ha van rá egy mód, ki a kastélyból. Felállt. Nem érdekelte, hogy hozzá sem ért a vacsorához. Határozott léptekkel indult ki a teremből. A griffendélesek nevettek rajta. Az ajtóban futott bele két barátjába. Oliver mosolygott rá, mire a gyomra megrándult.

–  Baj van? – kérdezte Teddy vörös, foltos arcú barátját.

–  Nincs. – morogta az.

Ki akarta őket kerülni, de Oliverrel találta szembe magát. A szürkeségek kérdőn néztek rá.

–  Hagyj békén! – tolta el Cer, hogy végre elszaladhasson, és életében először elbújjon sírni.

Nem akarta, hogy bárki lássa a könnyeit. Mikor kiért a teremből, futásnak eredt. Lépteit visszhangozták a falak. Meg sem állt a bagolytoronyig. Mihelyt felért, Zera boldogan repült hozzá.

–  Szia, kislány! – szipogta a fiú.
Könnyei fátylán át alig látta a kis uhut.

–  Nem akarom elveszíteni! – folytak végig a cseppek az arcán. – Mi lesz, ha elmegy?

A bagoly nem válaszolt, de kedvesen megcsipkedte a kezét. Cer halkan sírt a szeles tetőn, nem is sejtette, hogy apja csendben, zakatoló szívvel figyelte az ajtóból.

                                                                               ***

Ahogy közeledett a február 14-e, úgy lettek egyre kergébbek a lányok. Cer igyekezett nem figyelni rájuk, és csak a barátaira koncentrálni, akik elhitték, hogy rossz napja volt legutóbb.

Harry aggódva nézte, de megbeszélték Dracoval, hogy nem szólnak bele, csak ha segítséget kér a fiuk. Ő azonban nem szólt, de a tekintetében mindig volt valami szomorúság.

Épp elgondolkodva sétált a könyvtár felé Teddy nélkül, aki ismét büntetőmunkát kapott. Rövidíteni akart, így egy kevésbé forgalmas folyosón találta magát.

–  Oliver, nem csináljuk meg együtt a leckét? – hallotta meg Cer egy lány hangját.
Megtorpant.

–  Megígértem Cernek, hogy együtt tanulunk. – volt a válasz.

Eddig reménykedett benne, hogy nem az ő Oliverje, de a hang összeroppantotta ezt benne. Látta maga előtt a vörös, copfos lányt, aki mindig furán méregette őket. Már tudta miért. Ökölbe szorult a keze, és életében először viszketett a keze a pálcájáért.

–  De biztos csatlakozhatsz hozzánk. – mondta kedvesen Oli.

–  De én veled akarok! Kettesben. – fakadt ki a lány.

Emilynek hívták. Legalábbis Cer így emlékezett. Csend állt be. Cer nem tudta mi történik, de nem is érdekelte már. Az ellentétes irányba fordult, és futni kezdett, fel a bagolyházba. Zera nem volt ott, mert levelet küldött apjának, de nem érdekelte. Csak állt a hidegben az ablak előtt. Könnyei megint folydogáltak. Nem érdekelte, hogy az arcára fagynak, és az sem, hogy a vékony talárban vacog. Semmi nem számított. A fájdalom átjárta a testét, mikor arra gondolt, Oli többet nem tanul vele. Miért is tenné? Ő csak egy Malfoy... csak egy áruló fia. Mire számított?

–  Sejtettem, hogy itt talállak. – tette vállára a kezét apja.

A fiú arcát nekisimította a férfi kézfejének. Úgy érezte, szüksége van most az apukájára, hogy segítsen megérteni a benne zajló dolgokat.

– Elmondod?

–  Mással fog tanulni! – suttogta Cer, de Harry tisztán hallotta a süvítő szélben. Talán a szíve visszhangozta. – De én nem akarom! – kiáltott fel, mire néhány bagoly haragosan huhogott.

–  Menjünk be a szobámba! – javasolta Harry, amire Cer bólintott.

Lesétáltak a toronyból. Egy szót sem szóltak, míg be nem értek Harryhez.

–  Ülj le, csinálok teát. – kérte.

Fia bekuporodott a fotelbe, és bámulni kezdte a tüzet. Nem volt most idő várni a kannára, így pálcával rásegített. Hamar zubogni kezdett a víz. A teafüvet beleszórta a csészékbe. A kedvence volt, még a felesége ismertette meg vele, de most valahogy furcsa volt. Ahogy a felszálló gőzbe szagolt, a gyomra bukfencet vetett. Elfordult, és vett néhány mély levegőt. Úgy döntött, neki elég lesz a víz. Odavitte fiának a teát, ő pedig a pohár vízzel leült

Cer belekortyolt az italába, és csak hallgatott.

–  Cer, el kell mondanod, hogy segíteni tudjak! – kérte Harry türelmesen, bár pár napja minden volt, csak az nem.

A hetedikes hollóhátasoknál remegett a keze a pálcájáért, hogy néhányat megátkozzon, mikor robbantósdit játszottak az óra elején.

–  Oliver mással akar tanulni. – súgta szomorú hangon a fiú.

Harry fájó szívvel nézett a fiára. Az arca mindent elárult, de valószínűleg Cer még nem értette, mit is érez.

–  Biztos csak félreértés. – próbálkozott a férfi.

–  Hallottam, mikor a lány megkérdezte. – számolt be erről is a kis griffendéles.

–  Oliver mit válaszolt? – érdeklődött Harry.

–  Nem tudom. – rázta meg Cer a fejét. – Eljöttem.

–  Akkor nem is biztos, hogy vele tanul. – állapította meg a férfi. – Biztosan keresett, csak nem talált meg. Menjünk, és nézzük meg a könyvtárban. Biztosan rád vár.

–  Gondolod? – kérdezte reménykedve a fia.
–  Tudom! – mosolygott rá édesapja.

Cer gyorsan felhörpintette a teát, és már kicsit nyugodtabban állt fel, hogy Oli keresésére menjenek. Cer izgult. Lehet, hogy tényleg ő komplikálta túl. Azonban ha arra gondolt, hogy a másik nem tanul vele többet, a szíve fájdalmasan verni kezdett. Nem, az nem lehet! Ők barátok. Nekik együtt kell csinálniuk mindent!

–  Megvárlak itt. – állt meg az ajtóban Harry.

Nem akart odabent feltűnést kelteni. Cer bólintott, majd elindult be. A szekrénysorok között sétálva reménykedett benne, hogy nincs mellette a lány. Az nem is volt, de egy harmadikos, hugrabugos fiú igen.

–  De nincs több pénzem. – hallotta meg Oli keserves hangját. – Megígérted, hogy elhozod ennyiért.

–  Meggondoltam magam. – jött a fekete hajú, gúnyos válasza.

–  Ennyim volt a pukkantós játékban. – magyarázta Oli keserves hangon. – Nem lesz pénzem nyárig. Majd veszek használtan sok dolgot, és odaadom.

–  Ennyire fontos ez a vacak? – emelte fel a fiú a kis tárgyat.

Egy celofánba csomagolt barna valami volt. Cer szemüveggel sem látta pontosan.

–  Nagyon kellhet neked ez a csokiszív! – nevetett, mire Cer gyomra ugrott egyet.
Mellkasa bal oldala fájni kezdett. Furcsán lüktető volt, aminek nyomán remegni kezdett.

–  Nagyon! – vallotta be fejét leszegve Oli.

–  Oké, legyen! Megcsinálod jövő hétre az összes leckémet!

Oli felnézett, és bólintott. Cernek ennyi elég volt. Hátat fordított, és kiszaladt a könyvtárból. El az apja mellett is. A férfi két emelettel feljebb érte utol a fürge fiút.

–  Cer, várj már! – ragadta meg a karját.
Mikor fia megfordult, peregtek a könnyei. Azt hitte, ő okozott fájdalmat, így elengedte. Fia azonban hirtelen átölelte, ami azzal a kellemetlen nyomásérzéssel járt a hasának, amivel pár napja küzdött. Hason szeretett aludni, de akárhogyan küszködött, 4-5 napja csak ez a furi feszítő, nyomó vagy igazából nem is tudta mihez hasonlítani érzés volt folyamatosan.

–  Nálad aludhatok? – nézett fel könnyáztatott szemmel az apjára, akinek szíve elszorult, és gombóc költözött a torkába.

Nem is értette, hogy miért kerülgeti a sírás ilyesmi miatt. Ő is megjárta az első gyomorremegtető, fura érzést Choval.

–  Igen. – egyezett bele, miközben elindultak Harry szobája felé.

Ismét a fotelbe kuporodott Cer, Harry pedig fáradtan leroskadt a kanapéra. Úgy érezte, mint akiből kiszívták az energiát.

–  Elmeséled? – kérdezte halkan.
Fia ránézett, majd lassan bólintott, és mesélni kezdett.

–  Miért haragudtam meg ennyire? – tört fel a végén a fiából.

Harry bajban volt. Érezte, hogy ide kellene most Draco, de most csak ő volt itt. Igyekezett megemberelni magát.

–  Azért, mert szereted őt. – mondta, mire a fia nagyra nyílt, zöld szemekkel nézett rá.
Rájött, hogy nem volt helyes a döntése.

–  Barátok vagytok, és nehezményezed, hogy mással akar lenni.

Cer elgondolkodott. „Igen, ez lehetett a gond.” - állapította meg.

–  Keveset lehetek vele, és még azt is el akarják venni, és ez dühít! – bólintott Cer.
Harry szelíd mosollyal nézett rá. Van még idő, hogy rájöjjön, mit érez. Lehet, hogy csupán fellángolás. Ha az, nem lenne jó egy barátságot tönkretenni vele. Lehet, hogy évekkel később majd másképp látják.

–  Ne feledd, hogy Oli szemszögét még nem ismered. – figyelmeztette apja.

–  Most vett egy csokiszívet, amiért egy hétig leckét fog írni. Egyértelmű.

–  Sok minden az, mégsem látod a valóságot. – jegyezte meg arra gondolva, hogy ő Cernél nem vette észre, hogy gyakorlatilag a klónja.

–  Adja annak azt a vackot, akinek akarja! Nem érdekel! – állt fel Cer.

Igenis nagyon érdekelte, ezt látta rajta apja is.

–  Lefekszek. – sétált el a kisebb hálófülke felé, amit neki alakított ki Harry.

A férfi sóhajtva állt fel, miközben a dereka megfeszült. Úgy érezte, mintha épp enyhén beletaposnának a medencéjébe. Beszélni akart Teddyvel, de nem volt ereje, így csak a patrónusával küldött neki egy üzenetet, hogy Cer nála van, és keresse meg Olit.
Fáradtan dőlt be az ágyba, de akárhogyan is helyezkedett, nem volt jó. Hiányzott neki Draco. Mellette szeretett volna lenni. Élvezni akarta a közelségét, leheletét, csókjait. A gondolatra is jóleső melegség futott át a testén. Végül az egyik párnával megtámasztotta magát hason fekve, így nem nyomódott az érzékeny rész. Hamar elaludt.

                                                                                ***

A hét további részében Cer kerülte Olit. Csak annyit volt a társaságában, amennyit muszáj volt. A szőke fiú nem értett semmit. Tanácstalanul, és fájdalmas gyomorrándulásokkal figyelte a másikat.

–  Cer, mi bajod? – ült le mellé Teddy az ágyába.

Szombat volt. Reggelizni sem ment le.

–  Semmi. – vonta meg a vállát Cer.

–  Akkor úgy kérdem: mi bajod Oliverrel?
A név hallatán Cer vére forrni kezdett a dühtől.

–  Semmi! – vonta meg a vállát a másikra sem nézve.

–  Napok óta kerülöd.

–  Hidd el, hogy jól elvan az új barátnőjével! – csattant fel Cer, mire Teddy kerekre nyílt szemmel bámult rá.

–  Milyen barátnő? – értetlenkedett Lupin.

–  A vörös, copfos, azt hiszem Emily. – durcázta Cer.

–  Te hülye vagy! – fakadt ki Teddy.
Cer meglepődve nézett rá.

–  Még csokit is vett neki! – fortyogott Cer

–  Napok óta duzzogsz! – fakadt ki Teddy. – Tájékoztatnálak, hogy igen, Emily próbálkozott egy fogadás miatt, amiről mindenki azt hiszi, hogy megnyerte. Igen, vett egy csokiszívet Oli, de nem annak a lánynak. Ha nem felhúzott orral járkálnál, észrevennéd, hogy az egész hugrabug rajta röhög. Azért szórakoznak vele, mert velünk barátkozik, és még te is nehezíted a dolgokat. – magyarázta dühösen Teddy. – Jó lenne, ha megbeszélnétek, mi jár a fejetekben!

Teddy felállt, és kirobogott a szobából. Cer elszégyellte magát. Egyedül hagyta a barátját egy ilyen helyzetben! Csak magára gondolt! Önzőn viselkedett! Felállt ő is, és elindult ki a körletükből. Remélte, hogy megtalálja Olivert. Azonban nem is kellett keresne, mert a fiú a portréjuk előtt sétálgatott. Mikor meglátta Cert, félve nézett rá.

–  Beszélnünk kell! – szólalt meg vörösödve Cer.

Ő rontotta el, tartozik annyival, hogy ő kezdeményezzen. Oli kicsit megkönnyebbülten bólintott. Napok óta érezte a feszültséget, ami kezdte kikészíteni.

–  Bemenjünk a szobába?
Oli megrázta, a fejét. Most nem kívánt a griffendélesek gúnyos mosolyával találkozni.

–  Rendben, – bólintott Cer – akkor gyere! – fogta kézen barátját, és húzni kezdte maga után. Dermesztő hideg volt a folyosókon, így siettek. Meg sem álltak az apja szobájáig.

–  Ide? – szólalt meg először Oli, mióta összetalálkoztak.

–  Apa apunál van. – felelte Cer, miközben bemondta a jelszót.

Az ajtó kitárult. Finom meleg fogadta őket, ami Olinak kifejezetten jólesett. Sokat várt a griffendél toronyban. Leültek a kanapéra.

–  Sajnálom! – szakadt fel Cerből.
Lerúgta a cipőjét, és törökülésben a másik felé fordult.

–  Én azt hittem...

–  Tudom, mit hittél. Emilyék év eleje óta rám vannak szállva. Egy percig nem hittem neki. – mesélte Oli.

–  De én igen, hogy vele akarsz tanulni. – vallotta be vörösödve Cer.
A hugrabugos sóhajtott egyet, majd ő is felhúzta a lábát a kanapéra. Így pont szemben ültek egymással.

–  Nekem ti vagytok a barátaim! – mondta halkan Oli.

–  De a szív...

–  Azt másnak szántam. – vágott közbe Oli.
Cer ránézett. Oli egész arca lángolt. Benyúlt a talárja zsebébe, és elővette az apró csokit. Picike volt, de annál nagyobb dolgot szimbolizált.

–  Neked! – fogta meg Cer kezét, és a tenyerébe rakta.

A fiú szíve nagyot dobbant. Csak nézni tudta pipacspiros barátját.

–   Nekem? – suttogta Cer.

–   Igen. – jött a válasz, majd nagy döbbenetére egy puszit kapott az arcára.