Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Második fejezet

  Harry Potter

Harry Potter új lakrészében ült, egy kényelmes fotelben. A tűz vidáman pattogott a kandallóban, amivel szemben helyet foglalt. Újra a Roxfortban volt, újra ott, ahol élete legszebb éveit töltötte. Most is nyugodtabbnak érezte magát, mint korábban, de tudta, hogy örökké nem bujkálhat. Az elmúlt fél éve nem volt egyszerű, ezért a miniszterelnök úgy gondolta, hogy vegyen ki szabadságot, úgy egy évet. Addig a kedélyek lecsillapodnak. McGalagony javasolta, hogy vegye át az SVK posztot, hisz ki tudna többet nála erről a témáról. Az asztalra pillantott, amin ott hevert a Reggeli próféta, öles szalagcímmel: HARRY POTTER ELTŰNT! A férfi elfintorodott, és újra a tűzbe bámult.

Fiatal volt még. Alig volt nagykorú, és a varázsvilág belehajszolta egy házasságba. Szerette Ginnyt, ezt bármikor büszkén vállalja, ha megkérdezik tőle, de túl fiatal volt még. Azonban a varázsvilág romokban hevert, kellett a minta. Így alig egy évvel a háború vége után feleségül vette Ginny Weasleyt. Nem is volt semmi gond. Szeretetben, békében éltek egymás mellett évekig. Míg egy nap felesége meg nem libbentette, hogy gyermeket szeretne. Harry örült ennek, hisz neki is minden vágya volt ez. Azonban az események nem alakultak túl jól. Az áhított gyermek nem érkezett. A média ismét pellengérre állította, és azt latolgatták, hogy a Kis Túlélő miért menekül a család kérdése elől. Gyűlölt így élni. Utálta, hogy minden lépését figyelik. Feleségével is egyre feszültebb lett a viszonya. Látta, hogyan veszíti el reményét az egykor boldog, mosolygós nő. Nagy családot szeretett volna, hisz ő is abban nőtt fel. Még mugli orvosokhoz is elmentek, de szerintük minden a legnagyobb rendben volt velük. Végül egy fiatal gyógyítóval találkoztak, aki kora ellenére hihetetlen nagy tudással rendelkezett. A világ több táján tanulta a gyógyítást. Ő a standard vizsgálatokon túl ráolvasásokat, újabb diagnosztikai bűbájokat végzett el. A végeredmény szerint Harry nemzőképtelen. Nem akarták elhinni, hisz mindenki szerint szervileg teljesen rendben volt. A gyógyító vetette fel, hogy szerinte a két halálos átoknak van köze a dologhoz, mert azt őelőtte még senki nem élte túl. Egy évig kutatta, és a végeredmények őt igazolták, de azt ő sem tudta megmondani, hogy melyik átok okozta. Harry ott állt összetörve, selejtesnek érezte magát. A hős, aki megmentette a világot, egy gyermeket képtelen nemzeni. Ekkorra már a házasságuk zilált volt. Veszekedtek mindig. Harry felvetette az örökbefogadás kérdését, de Ginny hallani sem akart róla. Harry pedig arról, hogy más legyen a gyereke apja. Végül fél évvel a tanári poszt elfogadása előtt elváltak. Hatalmas port kavart a dolog, és mindenhol cikkeztek róla. Sokáig beszélgettek a válásról, mielőtt meglépték. Végiggondolták, és rájöttek, hogy ami összeköti őket, az már kevés. Nyoma sincs a kamaszkori lángnak, szeretetté szelídült. Tíz év házasság után, barátként váltak el. Harry remélte, hogy Ginny megkapja azt, amire vágyik.

Ha a nőre gondolt, még mindig melegség töltötte el, hisz szerette, de régóta már úgy, mint a testvérét. Gyerekek voltak, mikor megismerték egymást. Mindig védelmezte a lányt, hisz még a titkok kamrájába is utána ment. Ő volt Ron húga. Az egész Weasley családot szerette, és ők is Harryt. Így elvette a lányt, hiába sikított benne egy hang, hogy ne tegye. Ha végiggondolta a dolgot, nem sokáig érzett iránta lángolóan. Hatodikban, mikor összejöttek, úgy érezte, hogy szíve kiugrik a helyéről.., aztán történt valami. Dumbledore meghalt, és azután kezdte érezni, hogy nem olyan az egész, mint előtte volt. Valami hiányzott, csak nem tudta megfogalmazni, hogy micsoda.

Sóhajtva nyújtózkodott egyet. Már későre járt, ideje volt lefeküdnie, hogy az elsős griffendél-mardekár bagázst túlélje első órának. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott Cervus. A kisfiú igen bátran viseli, hogy nem szívlelik a többiek. Fájt ettől a szíve, hisz az a kisfiú nem tehetett semmiről, hisz nem mi választjuk meg, hová születünk. Dracora gondolt, a fiúra, aki utálattal fordult felé már az első perctől kezdve. Mi lett volna, ha akkor kezet fog vele?... Ez már soha nem derül ki. Ott rúgott belé az idegesítő srác éveken át, ahol csak tudott, és mégis ilyen fia lett... Egyáltalán mikor? Túl fiatal volt még, és bevállalt egy gyermeket, ráadásul egy zűrzavaros időszakban. Emlékezett a tárgyalására, ahol a szőke fiú igen fáradtan, de emelt fővel vett részt. Kisfia (akkor még nem tudta, hogy fiú), békésen aludt a mellkasára kötve. Később hallotta a pletykát arról, hogy a kisfiú anyja eltűnt a gyermek születése után. Hihetetlennek tűnt számára, hogy mindezek ellenére, a beképzelt kamaszfiú magához vette a csecsemőt, és a szóbeszéd szerint nem is engedte senkinek, hogy gondozza. Maga csinált mindent. Egy kicsit keserűen gondolt arra, hogy még neki is jutott gyermek, csak ő ilyen selejt, hogy nem lehet neki.

Nem akarta marcangolni magát, így inkább az ágya felé vette az irányt, ami ugyanolyan kényelmes volt, mint annak idején a Griffendél toronyban. Hamar álomba merült. Bár agya visszavitte ahhoz, amire nem szeretett volna gondolni. Újra a toronyban állt. Újra végignézte, ahogy meghal egy kedves ismerőse. Ám ezúttal látott egy szürke szempárt, amiből potyogtak a könnyek, ahogy visszanéztek rá a félig nyitott ajtóból.

***

Cervus és Teddy úgy rohantak a folyosón, ahogy csak bírtak. Pár perc, és kezdődnek az órák, nekik viszont fogalmuk sincs, hogy merre kell menniük. Pedig ez az óra fontos volt mind a kettőjüknek. Teddy nem akart elkésni keresztapja első órájáról. Cer pedig, maga sem tudta miért, de szívből meg akart felelni a férfinak, aki származása ellenére boldog mosollyal fogadta.

– Most merre? – fékezett le Teddy.
Cer zihálva állt meg mellette, de ahogy körbenézett a folyosón, rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs.

– Nem tudom. – rázta meg a fejét.

– Szuper! – grimaszolt a barnaszemű. – Nagyi ki fog nyírni, ha megtudja elkéstem Harry órájáról.

– Apu sem fog örömtáncot lejteni. – sopánkodott Cer.

– Erre gyertek! – hallottak meg maguk mögött egy ismerős hangot.

Mind a ketten a másik irányba fordultak. A folyosó végén kócos fejjel, de mosolyogva maga Harry állt.

– Nem könnyű eligazodni az épületben, de majd megtanuljátok. – magyarázta nyugodtan.

– Nagyinak el ne mondd, hogy eltévedtem! – nyűglődött Teddy, miközben megindult keresztapja felé.

– Nem fogom. – borzolta meg a haját, mire a kisfiú fújtatni kezdett.

– A te hajad egy szénakazal, de én szeretem, ha jól fésült vagyok. – tolta el a kezét. – Piszkáld Cer haját, az úgyis ugyanolyan kócos, mint a tied.

– Jó reggelt, tanár úr! – köszönt illedelmesen Cer, mikor közelebb ért hozzájuk.

– Valaki legalább jólnevelt, és tud köszönni. – feddte meg keresztgyermekét Harry. – Neked is jó reggelt, Cervus! Indulás a terembe! – mutatta az irányt a férfi.
A két gyerek elindult. Pár folyosón mentek végig, míg megérkeztek a kijelölt helyiségig. Benyitottak. Ahogy beléptek, a fejek feléjük fordultak.

– A vérfarkas és az áruló. – nyikkant meg egy fekete szemű és hajú fiú, akinek arcára undor ült ki.

– Öt pont a mardekártól, gusztustalan viselkedésért! – lépett be a fiúk után Harry is. Az előbbi fiú elsápadt. – Üljetek le! – utasította a két ácsorgó fiút, akik azonnal elslisszoltak egy hátsó, üres padhoz. Harry a tábla elé sétált. – Jó reggelt kívánok mindenkinek! Úgy látom, hogy a legelején tisztázni kell néhány dolgot. – váltott komoly hangra. Nem fogja végignézni, hogyan gúnyolnak ki két gyereket a származása miatt. – Az órámon nem tűrök semmilyen goromba megnyilvánulást, ami sérti valamelyik társukat! Aki ezt nem tartja be, hamarabb repül az órámról, mint kimondja, hogy átok! Világos voltam? – kérdezte határozottan, mire kelletlenül, de bólintottak a gyerekek. – Ez esetben kezdjük is az órát!

Az asztal szélére ült, és nekikezdett az elméleti oktatásnak. A gyerekek pergament és pennát vettek elő, hogy jegyzetelni tudjanak. A hátsó padban Teddy csak félig figyelt keresztapjára, ellenben Cerrel, aki minden egyes szaván csüngött.

– Ki tudja megmondani, mi is az az átok? – tette fel hirtelen a kérdést.

A gyerekek ijedten néztek rá. A hátsó padban azonban egy kéz repült a magasba.

– Igen, Mr. Malfoy? – kérdezte halvány mosollyal.

– Minden rontó varázslatot átoknak hívunk. – felelte kicsit idegesen a fiú. – Vannak úgynevezett legális átkok, és vannak a főbenjáró átkok.

– Te már csak tudod, Malfoy vagy! – hallatszott a terem jobb sarkából a megnyilvánulás, majd a kuncogás.
Cer vörösödni kezdett, de nem sütötte le a tekintetét.

– Öt pont a griffendéltől! – szólalt meg Harry, mire a nevetés alábbhagyott. – Az óra elején elhangzottak mindenkire vonatkoznak! – nyomatékosította. – Köszönöm, Mr. Malfoy, és öt pont a helyes válaszért.

A többiek morgolódtak még egy kicsit, de szólni nem mertek. Az óra békésen telt a továbbiakban. Akárhány kérdést tett fel Harry, az első, aki jelentkezett Cer volt. Elmosolyodott arra gondolva, hogy olyan, mint Hermione, lenyelte a tankönyvet.
Miután véget ért az első óra, az elsősök gyors léptekkel indultak le a pincébe bájitaltanra. A két barát ezt már hamarabb megtalálta, de évfolyamtársaik továbbra sem voltak hajlandóak velük szóba állni. A bájitaltan sem telt másképp, mint az előző óra. Miss Nesbitt igen hamar a tudtukra adta, hogy háztól függetlenül bünteti a gyerekeket, ha nem olyan viselkedést mutatnak, ami illik. A griffendélesek undora egyre csak nőtt, mikor kiderült, hogy ebből a tárgyból is remekel a Malfoy fiú. Sőt! A nap végére már a tanárok között is ment a sutyorgás, hogy az ifjú Cervus igen tehetséges varázsló, és tudása sokszorosa egy hasonló korabelinek. Nem tudhatták, hogy órákat töltöttek el apukájával a könyvek felett, mert sok-sok éven át nem szívesen látták őket sehol. Mihelyt meg tanult olvasni, maga szedegette le Perselus könyveit a polcról, és olvasott órákon át. Lassan már szemüvegre volt szüksége, de igyekezett még tolni ezt a dolgot egy darabig. Harry, maga sem tudta miért, de nagyon örült ennek. A szíve mélyén remélte, hogy az, amit a gyermek mutat, kihatással volt az apjára is.