Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Tizenötödik fejezet

Szeretni és szeretve lenni

Draco Malfoy mosolyogva ült az asztala felett. Kezében penna volt, az asztalon pergamen. Írni készült, csak azt nem tudta eldönteni, hogy hogyan is kezdjen bele. Sóhajtva hátradőlt, és lehunyta a szemét. Szíve hevesebben vert, ahogy visszagondolt csókjukra ott a réten, a süvítő szélben. Azóta már eltelt egy kis idő, és túl voltak már pár csókon, de ami ott történt, az egy életre megváltoztatott mindent. Akarta őt a másik, és ez boldogsággal töltötte el.

Az elmúlt összes hétvégén találkoztak. Jól érezte magát Harryvel. Igyekeztek olyan helyen találkozni, ahol nem keltenek feltűnést, így rábízta magát a másikra. Az első hely, amit Harry kitalált, kicsit szomorkás véget ért. El akarta vinni Párizsba, de Draco nem mehetett, mert még kilenc évig kiutazási tilalom alatt állt. Azt hitte akkor, hogy a másik ott hagyja, hisz nagyon korlátozva van, de nem így történt. Harry a háza mellé hoppanált vele, mugli ruhába öltöztette, és elmentek a londoni állatkertbe. Nagyon jól szórakoztak. Draco a hasát fogta a nevetéstől, mikor a hüllőházban Harry elmesélte, hogyan szabadított ki egy kígyót. Akkor még nem tudta, hogy varázsló. Ebédeltek, sétáltak, majd este a szőke kanapéján csókolóztak. Nem mentek tovább. Volt idejük. Nem akarták az első alkalmat – amire tényleg emlékezni fognak mind a ketten – elkapkodni. Pedig a másik minden rezdülésén érezték, hogy vágynak egymásra.

Azt a randevút több is követte. Hol a szőkénél, hol egy muglik által látogatott területen. Nem voltak készen még a nyilvánosság elé állni, hisz még ők sem tudták mi lesz velük ezután.
Malfoy sóhajtott egyet, és visszahajolt a papír fölé. Hevesen dobogó szívvel kezdett írni:

Kedves Harry,

Köszönöm a vasárnapi várlátogatást. Hihetetlen, milyen vakok a muglik! Az a skót kastély hemzsegett a kísértetektől és a varázslatoktól.
Azonban nem ezért írtam elsődlegesen, hanem, hogy meghívjalak karácsonyra hozzánk. Szeretném, ha velünk töltenéd azt a pár napot!

Várom válaszod.

Üdvözlettel:
Draco


Mikor végzett ezzel a pár sorral, újraolvasta. Nem akarta túlbonyolítani a meghívást. Az volt a vágya, hogy családként töltsék el az ünnepeket, és reménykedett, hogy a másik igent mond.

Összehajtogatta a levelet, majd az épp nála tartózkodó Zera lábára kötözte, hogy vigye el Harry Potternek. A bagoly bólintott, majd a nyitott ablakon át elrepült. A szőke vadul dobogó szívvel nézett utána.


***


Harry Potter nagyon meglepődött másnap reggel, mikor fia baglya előtte landolt, és felé nyújtotta lábát. Az értetlen férfi leoldotta az üzenetet, miközben egy pirítóssal kínálta a baglyot, aki ezt örömmel fogadta. Izgatottan bontotta ki a levelet. A szíve akkorát dobbant a másik soraitól, hogy azt hitte az egész terem hallotta.

–  Gondolom, jó hír, ha ilyen szélesen vigyorogsz. – jegyezte meg Hagrid felé sandítva.

–  Az. – tolta elé a levelet.
A félóriás a szemöldökét ráncolva olvasta el.

–  Nézd, én nem szólok bele, de ez elég komoly lépés. – Harry közbe akart vágni, de Hagrid nem hagyta. – Boldogabb vagy, mint eddig bármikor. Kölyök korod óta ismerlek, és ennyire felszabadult soha nem voltál még. Valami teher mindig nyomta a válladat, és a háború után sem volt jobb. Mindig azt tetted, amit elvártak tőled, de most először azt teszed, amit a szíved tényleg diktál. Fura választás, de ismerve a múltatokat, – bökött halványan a griffendél asztala felé – lehet, erre van szükséged. Rájuk van szükséged! Olyan boldognak akarlak látni, mint az elmúlt hetekben! A két Malfoy elvette az eszedet, és ez így van jól! Azonban ez, – bökött a papírra – már komoly lépés. Ha belemész ebbe, már nem tudsz kihátrálni olyan könnyen. Két embert bántanál meg, akik nem érdemelnek ilyet. Még az apja sem, az elmondottak alapján.

–  Akarom őket! – suttogta Harry, de Hagrid értette. – Jobban, mint bármit az életemben! Hagrid, szerelmes vagyok úgy igazából, mint még soha! – vallotta be vörösödve a fiatalabb varázsló.

–  Tudom. – lapogatta meg a hátát Rubeus, mire Harry majdnem belefejelt a zabkásába. – Én elengedem a nálam karácsonyozást, de Ron lehet nem lesz ilyen engedékeny. – figyelmeztette barátját, aki elkomorodott, de nem akart meghátrálni.

Lassan húsz éve barátok Ronnal. Végigasszisztálta a leánykérést, az esküvői előkészületeket. Még Hermione mellett is ott volt, míg a férje be nem ért a kórházba. A nő majdnem kitépte a karját vajúdás közben. Ron után ő kapta kézbe először Roset. Hugoval ő vitte a nőt a kórházba, és élete legsokkolóbb látványa volt a mágikus császármetszés, majd hirtelen a karjai között találta az aprócska fiút. Sok mindenen vannak már túl, nem lehet, hogy ezzel ne barátkozzanak meg! Hermionétól nem félt, de Ron aggasztotta.

–  Igyekszem kíméletes lenni. – felelte kicsit kérkedve saját szavaival.
Még aznap válaszolt, hogy ott lesz, de ne mondják meg Cernek.


***


Ahogy közeledett a Karácsony, a gyerekek egyre izgatottabbak lettek. Mindenki arról beszélt, hogy mit kértek a fa alá, és hogy mit fognak a szünetben csinálni. Ahogy teltek a napok, Oliver úgy lett egyre szomorúbb. Az elsők között iratkozott fel a Roxfortban maradók listájára.

–  Nagyi megint egy hadseregre fog főzni, – jegyezte meg Teddy – és addig töm, míg ki nem pukkadok.

–  Vajon apát is meglátogathatom? – tette fel a hirtelen kérdést Cer.

A könyvtárban ültek, és a leckét írták.

–  Szerintetek megkérdezzem aput, hogy apa nem jöhetne-e el hozzánk?

Teddy megvonta a vállát, jelezve, hogy nem tudja. Oli meg csak ült, és nézte a könyvet maga előtt. –   Azt szeretném, ha együtt lennének!

–   Sok mindent szeretnénk, de nem biztos, hogy megkapjuk. – motyogta a hugrabugos fiú csendesen, de a barátai hallották.
Pár napja már szótlan volt a szöszi. Cer kezdett ideges lenni. Fura érzés dobolt benne, ha arra gondolt, hogy valami bántja barátját.

–  Valami baj van? – kérdezte Cer, de Oli megrázta a fejét. – Valaki bántott?

–   Nem. – felelte rekedten a kisfiú. – Één csak... – felnézett. Szürke szeme könnyektől csillogott. – Megyek, lefekszek. – pattant fel.

Ölébe vette a pergamenjeit, és elszaladt. Cer gondolkodás nélkül iramodott utána, de két sarok után elvesztette. Értetlenül ácsorgott a folyosón, mikor Teddy beérte.

–  Mi történhetett? – kérdezte zihálva Teddy. – Miért sírt?

–  Nem tudom. – vallotta be aggódva Cer. – Pár napja ilyen.

Cer elindult a Hugrabug klubhelyisége felé, de a jelszót nem ismerte, így csak ott tébláboltak, míg ki nem jött két évfolyamtársuk.

–  Oliver? – támadta le őket azonnal.
A két fiú fintorogva nézett rá, de őt ez nem érdekelte.

–  Alszik. – felelték kurtán, majd elsétáltak vacsorázni.

–  Most mi lesz? – kérdezte Teddy is aggódva.

–  Nem tudom. – dőlt neki a falnak Cer szomorúan. – Nem értem és... – elhallgatott. – Mi lenne, ha megkérdeznénk apát?

–  Jó ötlet! – bólintott Teddy, és már futottak is Harry lakrésze felé.

Bekopogtattak, de válasz nem jött. Tudták a jelszót, így beléptek. Harryt nem találták ott. De ahogy az órára néztek látták, hogy vacsoraidő van. Visszaszaladtak a könyvtárba, bepakoltak a táskájukba, és a nagyterem felé futottak. Harry ott ült a tanárok között. A két fiú leült a megszokott helyre. Teddy enni kezdett, de Cernek egy falat sem ment le a torkán. Lopva folyamatosan az apját nézte, hogy eszik-e még. Egy idő után a férfi észrevette a rá szegeződő tekintetet. Elég volt fia zöldjeibe néznie, hogy tudja, nagyon akar tőle valamit. Kicsit gyorsított az evésen. Mikor felállt, Cer is felpattant, és a még csámcsogó Teddyt maga után vonszolta. Két folyosóval arrébb találkoztak össze tanárukkal.

–  Ki vele! – állt meg mosolyogva előttük a férfi.

–  Oliverrel van valami. Sírt. – remegett a hangja.

Harry elkomorodott.

–  Menjünk a szobámba! – intett a fiúknak.
Addig nem is szóltak egymáshoz, míg oda nem értek. Már a kanapén ültek, és Cer nagyban mesélte, hogy mi történt. A Kis Túlélő érezte, hogy megszakad a szíve a szőke kisfiúért.

–  Tudsz segíteni? – kérdezte ijedten a fia.

–  Tudjátok, a karácsony egy árva gyereknek nem ugyanazt jelenti, mint akinek van családja. – kezdte Harry halkan. – Engem minden évben bezártak a lépcső alatti gardróbba Szentestére, és nem engedtek ki másnap délig. – A két kisfiú elszörnyedt, mikor ezt meghallotta. – A Roxfortban éreztem először az ünnep varázsát. Az első évben egyedül maradtam volna, de végül Ron barátom is maradt, így életemben először nem kellett egy szűk helyen töltenem a 24-ét, és kaptam ajándékot is tizenegy év után először. Onnantól nem volt többé egyedül töltött karácsonyom. Oliver itt marad, egyedül, mert három végzős hugrabugoson kívül mindenki hazamegy. Ti is.

A két kisfiú elszégyellte magát. Mind a kettejüket várja haza valaki. Ráadásul itt van nekik Harry, aki szintén meglátogatja őket. Eszükbe sem jutott, hogy a társuk mit érezhet.

–  Megkérem aput, hogy jöhessen hozzánk karácsonyra! – pattant fel Cer.
Harry kulturáltan, de beleprüszkölt a teájába. Nem így tervezték, de azt az árva fiút nem hagyhatják egyedül! Ő nagyon is tudta, mit érezhet. Elhatározta, hogy beszél Dracoval ez ügyben.

–  Ez jó ötlet! – villanyozódott fel Teddy is. – Aztán átjöhetnétek hozzánk! Nagyi azt mondta, hogy szívesen lát téged, mint barátomat, és mint rokont is. Csak még nem volt időm elmondani.

Harry nagyon örült annak, hogy a családi ellentétek is kezdenek elsimulni. Bár sajnálta, hogy az ő első családi karácsonyát épp most csáklyázzák meg, de azt szerette volna, hogy mind a három gyerek boldog legyen. El is határozta, hogy mihelyt a gyerekek elmentek, elmegy Dracohoz, és vázolja a helyzetet. Remélte, hogy néhány potyacsók is bekacsint majd.

Cer és Teddy egy óra múlva mentek el. Harry azonnal elindult Malfoyhoz. A férfi kikerekedett szemmel nézett rá, mikor meglátta az ajtajában a másikat. Azonnal berántotta a házba, és vadul csókolni kezdte. Végül aztán megbeszélték, hogy engednek a fiúknak.

Cer másnap hajnalban már talpon volt, és lecövekelt a hugrabug körlete előtt. Türelmesen várt, míg ki nem lépett az ajtón zilált hajú, sápadt barátja. A szőkének eszmélni nem volt ideje, mert Cer kézen fogta, és maga után húzta egy üres folyosóra.

–  Annyira sajnálom! – fordult felé. – Csak magamra gondoltam, arra hogy mit szeretnék, és elfeledkeztem rólad. – fakadt ki a sírás küszöbén, mert egész éjjel nem tudott aludni a lelkiismeret-furdalástól. – Nem akarom, hogy egyedül töltsd a karácsonyt!

–  Cer, nincs semmi baj! – szólalt meg halványan Oliver. – Nem szabadott volna emiatt kiborulnom.

–  De igen! – erősködött Cer. – Bocsáss meg! – ölelte át Olivert hirtelen.

A hugrabugos fiú megilletődött, de jó érzéssel töltötte el a másik ölelő karja. Szíve kicsit hevesebben kezdett verni. Felemelte a karját, hogy ő is megölelhesse a másikat. Melegség száguldott végig a testén. Úgy érezte, hogy békére talált.

–  Nem haragszom. – suttogta Oli a másik fülébe, és Cer kicsit megborzongott tőle. – Örülök, hogy vagytok, és nem baj, ha nem lesztek itt! – mondta.

–  Nem! – tolta el kicsit magától Cer, hogy a szürke, könnyáztatta szemekbe nézhessen. A gombóc neki is feszítette a torkát. – Szeretném, ha velünk lennél karácsonykor!

Oli ezt mindennél jobban szerette volna, de nem tehette meg.

–  Neked itt vannak apukádék, velük kell lenned! Visszakaphatod őket! – mondta határozottan, de tovább sírt.

–  De mit ér, ha te szomorú vagy? – bukott ki Cerből a könnyeivel együtt. – Nem akarlak szomorúnak látni soha többet! – motyogta eldugult orral. – Mindent megteszek, hogy boldog legyél!

–  Átölelsz megint? – kérdezte csendesen Oli.

Cer gondolkodás nélkül zárta karjaiba barátját. Földöntúli békesség szállt mind a kettőjükre. Úgy érezték, hogy ennél tökéletesebb pillanat nem létezik. Ha lehet, így maradtak volna örökre.

Még aznap megérkezett Draco válasza, hogy szívesen látja Olivert a szünetben, és beleegyezett abba is, hogy Cer Teddy nagymamájához mehessen. Titkon remélte, hátha anyja és nagynénje annyi év után újra egymásra találnak. Narcissának már csak a fia és Cer maradt. Andromédának is csak Teddy volt. Itt volt a lehetőség elfelejteni végre a régi sérelmeket. Harry egy eldugott sarokból, mosolyogva nézte a három vidám fiút. A szíve örült. Minden jó úton haladt, de neki még volt egy feladata, amibe a gyomra is beleremegett.