Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Első fejezet

A Teszlek süveg

A vonatút vidáman telt el. A két fiú, mire megérkeztek a roxforti állomásra, jó barátok lett. Harry boldogan nézte keresztfiát és nagyon örült, hogy végre sikerült elfogadásra találnia. Azt sem bánta, hogy a másik fiú egy Malfoy, hisz sok év eltelt már. Mindenki megváltozott. Felnőttek lettek. Apáik bűneiért, ne a gyerekek feleljenek. Igaz, kicsit furcsa volt számára az aprócska srác a szénfekete hajával és a zöld szemével, és mégis azzal a névvel. De ahogy figyelte őt, rá kellett jönnie, hogy nem sok Malfoy van benne. Ő valaki más. Talán jobb is így.

– Szia, Harry! – köszöntek a férfinek a magasból.

A zöld szemű felnézett a himbálózó lámpásra, és lelkét elöntötték az emlékek. Eszébe jutott, mikor ő érkezett ide elsősként.

– Szia, Hagrid! – mosolyodott el szélesen.
A félóriás nem sokat változott. Vakondbőr kabátja szinte teljesen eltakarta, ahogy arcát is bozontos haja és szakálla.

– Jó sok éve volt már! – sóhajtotta Rubeus. – Örülök, hogy itt vagy!

– Hagrid! – ölelte át Teddy a térdét, mihelyt meglátta. – Régen láttalak! – nézett fel az óriásra.

– Sokat nőttél. – lapogatta meg a fiú vállát, aki majd beleroskadt. – Hát te ki vagy? – kérdezte meg hirtelen Cert, aki egy lépéssel megállt Harry mögött, de még jól látható volt a lámpa fényénél.

– Cervus. – felelte határozottan a fiú.

– Mint szarvas? – kérdezett vissza a vadőr.

– Igen. – bólintott a srác.

– Üdvözöllek Roxfortban! – mosolygott rá őszinte örömmel Hagrid, ami jólesett kisfiúnak. – Harry, te tudod az utat, a fiúkat meg elviszem. – fordult el az óriás, és maga előtt lökdöste a srácokat. Teddy valamiről magyarázni kezdett, Cer viszont a válla fölött visszanézett a még mindig peronon álldogáló Harry Potterre. A férfi halványan elmosolyodott és intett neki, amit hálás szívvel fogadott a kis varázsló. Boldogabb szívvel fordult vissza, és futott az óriás után. Az összes kis elsős a tó partján verődött össze. Cer eltátotta a száját, ahogy meglátta a száztornyú épületet. Az apukája sokat mesélt róla, de az meg sem közelítette a valóságot. Ahogy az éppen növő Hold felkelt, mögötte a látvány – egy életre belé ivódott.

A gyerekek bekászálódtak a hajókba, amelyek megindultak a túlpart felé. Besiklottak egy kis lyukon át, majd koppanva megálltak a kis öbölben, ami a Roxfort alatt volt. Mikor mindenki kiszállt, Hagrid megindult velük fel a nagyterem irányába, ahonnan már melegség és gyerekzsivaj hallatszott ki. Őket azonban nem oda vitték, hanem egy kisebb terembe zsúfolódtak be a gólyák.

– Maradjatok itt! – intette őket Hagrid, majd lehajolva elhagyta a termet.

Izgatott zsivaj kerekedett azonnal, hisz végre ott voltak a nagy Roxfortban, ami megannyi varázslót oktatott ki az évszázadok alatt.

– Jó estét kívánok! – lépett be a terembe egy negyvenes éveiben járó, rövid barna hajú nő.

Állát büszkén felszegte, fekete szeme végigpásztázta a gyerekeket, akik kicsit feszengeni kezdtek ettől.

– A nevem Anna Nesbitt. A beosztási ceremónia után az adott ház lesz az új családjuk. Bármit is tesznek, az kihatással lesz az egész házukra. Példamutató magatartásukkal, szorgalmukkal öregbíthetik hírnevét pontok formájában. Amennyiben helytelen dolgot követnek el, büntetéssel sújtják házukat, ami pontlevonással jár. Most pedig kövessenek! – fordult az ajtó felé a nő.

A gyerekek párosával követték őket. Cer Teddy mellé állt, és egy szót sem szólva vonultak át a nagyterembe. Ahogy beléptek, mindenki elhallgatott. Az elvarázsolt mennyezet ezernyi gyertyával szórta a fényt. Az ifjú Malfoy megbabonázva figyelte a remegő lángocskákat. Előrevezették őket a tanári asztalhoz, ahol azonnal két ismerős alakot is észrevett. Hagrid biztatóan mosolygott, ahogy a mellette ülő férfi is, aki kicsit a homályba húzódott vissza, hogy kevésbé legyen feltűnő. A tanári asztal előtt már ott állt a háromlábú szék, rajta a Teszlek süveggel. Cer nagyot nyelt. Fülébe csengtek még apja szavai. Ökölbe szorította a kezét, hogy elfedje remegését. A boszorkány, aki bekísérte őket, elővett egy pergament, és elkezdte olvasni a neveket.

– Adams, Olívia! – harsant a hangja, mire egy fekete hajú, kapafogú lány sétált a székhez, és ült le rá.

A süveg a fejébe csúszott.

– Mardekár! – kiáltott fel a süveg, mire a jobb szélső asztalnál üdvrivalgás támadt, és a kislány gyorsan társaihoz szaladt.

– Austin, Norman! – jött a következő név.
A kék szemű fiú a Hugrabugba került. Egymás után ültek a székre a gyerekek, és mikor, melyik asztal kezdett éljenezni.

– Lupin, Edward! – hangzott el a név, amitől azonnal csend lett az egész teremben.
A fiú olyan ideges lett, hogy a haja narancssárgává változott, amin kuncogni kezdtek többen is. A fejébe húzta a süveget. Jó ideig tanakodott, mielőtt elkiáltotta magát:

– Griffendél!

Ezúttal szórványos taps fogadta az új háztársat, de ő nem törődött senkivel. Mosolyogva szaladt, és ült le az asztal széléhez. A beosztás folyt tovább. Cer már érezte, hogy ő jön. Egy pillanat, és minden kiderül.

– Malfoy, Cervus! – hallotta meg a nevét, amit innen-onnan egy-egy morgás követett.

A kisfiú malfoyi büszkeséggel indult a székhez, és ült fel rá. A süveg azonnal a szemébe csúszott.

– Már vártalak. – harsant a fejében egy hang. Ezt kicsit furcsállta Cer, de nem szólt.
– Nem vagy könnyű eset, ezt már látom. Éles az eszed, mint a borotva, és ravaszságért sem kell a szomszédba menned. Bátorságod pedig igen kivételes...  olyan kivételes, mint… – A süveg elhallgatott.

– Nem szeretnék mardekáros lenni! – gondolta hirtelen a zöldszemű.

– Nem? Pedig sokra vinnéd ott. Oda járt a legtöbb felmenőd. – hümmögött a kalap.

– De én nem ők vagyok! – gondolta dacosan Cer.

– Biztos vagy benne? – kérdezett vissza a süveg.

– Igen. – adott választ magabiztosan Malfoy.

– Legyen! – egyezett bele. – GRIFFENDÉL! – kiáltotta el magát a süveg, amit nem fogadott kitörő örömmel az említett ház.
Cer levette a kalapot a fejéről, és elindult az asztala felé, de még visszanézett a tanárokéhoz. Harry Potter szélesen mosolygott rá. Nem is értette, hogy miért olyan fontos ez neki.

– Ne már, mind a kettőt hozzánk csapták! – morogtak a griffendélesek, miközben Cer helyet foglalt Teddy mellett.

Egyikük sem foglalkozott elégedetlenkedő társaikkal. Pont elég idejük volt ignorálni ezeket a dolgokat életük folyamán.
Közben lassan véget ért a beosztási ceremónia. A széket kivitték, majd felemelkedett egy palackzöld talárt viselő, szigorú tekintetű nő. Háromszög alakú szemüvege mögül élesen villant meg a szeme. Haja szoros kontyba volt kényszerítve. Ő volt Minerva McGalagony, a Roxfort igazgatója.

– Üdvözlök mindenkit ma este! Elkezdődik egy új tanév, de van néhány dolog, amiről beszélnem kell. Kiváltképp a gólyáink miatt, de néhány felsőévesnek sem árt elismételnem, hogy a birtok mellett lévő Tiltott rengetegbe a belépés továbbra is tilos! Frics Úr megkért, figyelmeztessek mindenkit, hogy a Weasley varázsvicc bolt termékeit ésszerűen használják a folyosókon! – egy kicsit megrándult a szája, akár még mosolynak is lehetett volna venni – Egy új taggal bővült a tanári karunk. Mivel az SVK tantárgyon továbbra sem szűnt meg az átok, így újabb oktató veszi át a posztot, aki nem kisebb személyiség, mint Harry Potter.

A név hallatán felbolydult az egész nagyterem. Mindenki a nyakát nyújtogatta, hogy lássák a Kis Túlélőt, akinek történetein nőttek fel. A férfi felállt, így mindenkinek rálátása nyílt a hősre, aki megmentette a brit varázslóvilágot.

– Üdvözöllek benneteket! Hamarosan mindenkit személyesen is igyekszek megismerni! – mosolyogott kicsit zavartan.
Hozzászokhatott volna az évek alatt a figyelemhez, de ehhez valahogy nem tudott. Leült, és igyekezett kizárni a tudatából, hogy figyelik.

– Kezdődjék a lakoma! – tapsolt McGalagony, mire az asztalok roskadásig tele lettek étellel.

– Ő a keresztapukád, ugye? – fordult Cer Teddyhez.

– Honnan tudod? – kérdezte megütközve az ifjú Lupin.

– Apu sokat mesélt Harry Potterről. – vallotta be a zöldszemű.

– Érdekes, figyelembe véve, hogy nem nagyon bírták egymást iskolás korukban. – vonta meg a vállát Teddy.

Cer egy pillanatra elgondolkodott a dolgon, és lopva Harryre nézett, aki mosolyogva beszélgetett Hagriddal. Az apja soha nem nyilatkozott a férfiről gorombán. Néha az volt az érzése, mintha apja is rajongana kissé érte, de ezt soha nem merte neki említeni. Bár, ki ne rajongana Harry Potterért? A fekete férfi megérezte, hogy nézik, így Cer felé fordult, aki vörösödni kezdett, ahogy rájött, lefülelték. Visszafordult a tányérjához, és inkább az evéssel kezdett foglalkozni.

Hamar teleette magát, és el is álmosodott a fiú elég hamar, így csak gépiesen lépdelt a prefektus után, aki csak fintorogva vette tudomásul, hogy őt is be kell engednie a Griffendél toronyba. Mire felértek a sok-sok lépcsőn, Cer már igen fáradt volt. Mikor a szobájukat keresték, már csak tántorogtak. Teddyvel került egy szobába, a legtávolabbiba és a leghűvösebbe. Nagyon szűk volt. A két ágy szinte egymás mellé volt préselve.

– Nem baj? – kérdezte meg halkan Teddy, mikor beléptek a helyiségbe.

– Mi? – értetlenkedett Cer.

– Hogy velem vagy egy szobában. – vallotta be vörösödve a másik.

– Nem. Velük ellentétben én tudom, hogyan öröklődik a vérfarkas vér. Azt azért majd meséld el, mire számíthatok holdtöltekor! – mosolygott biztatóan Cer.

– Migrénes fejfájásom lesz, időnként megeshet agresszivitás, de már nagyi beszélt Madame Pomfrey-vel, és kapok rá bájitalt. Életemben nem bántottam senkit, még akkor sem, mikor úgy fájt a fejem, hogy a falba vertem.

Teddy leült az egyik ágyra, és maga elé bámult.

– Minden jó lesz! – lépett mellé Cer. – Itt van a keresztapukád.

– És te is. – nézett fel hálásan a másik fiú. – Aludjunk! – indítványozta Teddy.

– Rendben, csak még írok pár sort apának. – lépett az ágyához.

Az éjjeliszekrényen egy kalitkában ott várta kicsi, barna baglya, Zera. Egy pergamendarabot vett elő, és pár sort ráfirkantott, majd útjára engedte a madarat. Álmosan vetkőzött le, majd esett be az ágyba. Boldogan merült álomba.

***

Draco Malfoy fáradtan ült az asztala mögött. Szőke tincsei már a vállára omlottak, mert a hajgumi rég feladta, hogy elviselje gazdája újabb és újabb tarkóvakarását. Zöld pennájával az állát piszkálta, és erősen gondolkodott egy pergamen fölött. Az idő már eléggé későre járt. Igyekezett nem a fiára gondolni, ezért ült neki a munkájának. Nem lett volna rá szüksége, de nem akart a házban lézengeni egész nap. Nehezen kapott munkát még manapság is, de kapóra jött, hogy a brit varázslók nem beszélnek semmilyen nyelven, ellenben ő már ötöt is megtanult, így fordításból éltek a fiával. Ahhoz, ami pedig a Gringottsban volt számára letétben, nem is nyúlt.

Nyújtózkodott egyet. Ahogy az órájára nézett, el is csodálkozott kicsit, mert éjfél is elmúlt már. A beosztás már rég véget ért, gondolta. Remélte, hogy minden jól ment. Imádta a fiát, amit kevesen néztek ki belőle, köztük a tulajdon apja sem. Születése percétől vigyázta minden lépését. Árgus szemekkel figyelte, hogyan növekszik. Erősnek nevelte, hisz szüksége volt rá. Elmúltak a régi idők, de a varázslók nem felejtettek.

Sóhajtva állt fel, hogy kinyújtóztassa elgémberedett izmait. A könyvtárszobát csak néhány gyertya világította meg. Ez az egy helyiség maradt olyan, amilyennek Perselus berendezte annak idején. Ő örökölte a házat utána, és egy szörnyű éjszakát követően ide menekült el fiával a családi kúriából. Elég régen nem beszélt már az apjával, de Cert mindig elvitte hozzájuk, mert csak a nagyszüleik, akik a maguk módján szerették is a fiút.
Átmozgatta a nyakát, és körzött párat a kezével. Ebben az ablak felől érkező kopogtatás zavarta meg. Az üveg felé fordult, majd elmosolyodott.

– Szia, Zera! – emelte be a baglyot, és tette le a kis asztalra.

Egy kis bagolycsemegét szórt elé, miközben leoldotta róla a levelet. Dobogó szívvel nyitotta ki.

Kedves Apu!

Szerencsésen megérkeztem a Roxfortba, és ha hiszed, ha nem, Griffendéles lettem! Papa meg fog pukkadni! – Elvigyorodott a képre a szőke férfi. Már várta a pillanatot, mikor ezt megtudja az apja. – Találkoztam egy fiúval. A neve Teddy Lupin. Az apukájáról meséltél párszor. Sok a buta ember, és csúfolják, de azt hiszem, kedvel engem. – Újra elmosolyodott, bár szívébe mart egy emlék. –  És a legjobb! Képzeld! Új SVK tanárt kaptunk, nem is akárkit, Harry Pottert! – A férfi elfehéredett, és megtántorodott. Még jó, hogy a fotel mellett állt, így lerogyhatott rá.

Majd írok. Ölel fiad,
Cervus

– Ez nem lehet! Ez csak valami vicc! – motyogta sápadtan Draco.