Elfeledett vágyak /Befejezett/ HP ff.

Huszonnyolcadik fejezet

 Az első érintés...

– Szóval így lettem – vonta fel a szemöldökét Cer. A szülei szemben ültek vele és reménykedtek benne, hogy ezzel elfelejthetik a témát.
– Igen – bólintott Draco.
– Bárkit választhatok? – kérdezte hirtelen. A két felnőtt bólintott. A fiú elgondolkodott. A fejében azok a dolgok jártak, amit pár perce hallott. Kicsit zavarban érezte magát, ha arra gondolt, hogy egy fiút valaha is olyan helyeken érint meg. Elvörösödött.
– Nem baj, ha nem szeretem a lányokat? – tette fel hirtelen a kérdést, de ahogy a szüleire nézett rájött, hogy butaságot kérdezett.
– Azzal szeretkezel, akivel akarsz – mosolygott rá Harry. – De még lehet, korai lenne ilyen következtetéseket levonni. – Arra gondolt, hogy konkrétan ő huszonkilenc éves koráig nem tudta, hogy egy férfi hiányzik neki. Soha nem jutott eszébe ez, de a szöszi jött, látott és győzött.

– Elgondolkodtam azon, amit meséltetek – magyarázta a szőnyegnek. – Úgy érzem, hogy alapértelmezett nálam a saját nemem – motyogta. A két férfi összenézett. Már Szilveszterkor érezték a két fiú között a vonzalmat, amit igazolt a Valentin nap. Remélték, hogy ezt jól átgondolják, és nem rohannak fejjel a falnak. Egyelőre elég még a kézen fogva járkálás.
– Azzal leszel boldog, akivel akarsz – szólalt meg Harry. – Apád és én utáltuk gyerekként egymást. Nem fogtam vele kezet, mikor nyújtotta. Pár év múlva változott a helyzet. Bármit is érzel most, előbb bogozd ki, jó? – kérdezte higgadtnak szánt hangon Harry, közben belül remegett.
– Nem tudom, mit érzek – motyogta a fiú és a tüzet nézte szülei helyett. – Csak néha nézni akarom csendben – folytatta halkan. – Nem szeretem, hogy egész nap keveset látom... én... nem is tudom igazán.
– Nem sokkal voltam idősebb, mikor fura gyomorideget éreztem, ha ránéztem egy Hollóhátasra – mesélte csendesen Harry. – Harmadikos voltam, de ötödikig semmi nem történt. – Remélte, hogy ez hatásos lesz, és nem csinálnak butaságot.

Cer nem szólt, csak nézte a pattogó tüzet. Nem értette az érzéseit. Ha Oliverre gondolt, boldogabb volt. Reggelente várta, hogy rámosolyogjon. Ha közös órájuk volt, az ajtót figyelte, mikor lép be. A szappannak, amit használt kellemes kamilla illata volt. Nem tudta, hogy ezzel ő most mit is kezdjen. Kis magányra vágyott. Így szemlesütve motyogott olyat, hogy még sötét varázslatokra házit kell írni.
– Nem adtam házit – dőlt hátra sóhajtva Harry. Draco is így tett. Kezével az inge alá óvatoskodott. Érezni akarta a domborodó hasat. Megcirógatta a kis dudort.
– Azt a... – pattantak fel Harry szemei. Draco értetlenül nézett rá. Harry nem szólt, csak figyelt. Nem akart hinni érzékeinek. Azt hitte, álmodik, de újra gyenge vibrálást, csikizést érzett, de ezúttal nem a köldöke alatt, hanem az oldalánál. – Érzem őket – suttogta könnyes szemmel. Draco is elérzékenyült, de nem mutatta. Egy életre belé vésődött az az éjszaka, mikor álmatlan álmából egy határozott rúgás ébresztette fel. Harryvel álmodott, erre fia megrúgta. Talán ő is az apját hívta. – Itt – tette párja kezét a köldöke alá.
– Harry, én még nem fogom érezni, mondta Mr. Morgen is – felelte, de megsimogatta a finom bőrt. Harry jólesően sóhajtott. A szöszi már jól ismerte ezeket a hangokat. Hetek óta így éltek. A hányós korszak után jött a borzasztóan kanos szakasz. Először meglepődött, hogy sürgős dologgal, egyik hétfőn, ebéd utánra az iskolába kérette. A sürgős dolog, az álló farka volt. A tanterem még biztos nem látott olyan pajzán dolgokat, amelyek másfél óra alatt történtek. Azóta hol Harry hoppanált hirtelen Dracohoz, vagy kérette Harry a párját. Az igazgató inkább már vissza sem húzta a védővarázst az iskola köré, mert már abba belevörösödött, ha csak meglátta Harryt.

– Draco – dörmögte érzékien Harry.
– Édesem, már zsibbad a farkam, a nyelvem és az ujjaim is – húzta fel az orrát a szöszi, de tudta, hogy úgyis belemegy a dologba.
– Nem kell megmozdulnod sem – cirógatta meg orrával a másik bőrét, aki végigremegett. Harrynek ez elég volt ahhoz, hogy a hátára döntse szerelmét. Vehemensen támadt rá szájára. Draco felnyikkant, ahogy megérezte párja ujjait a nadrágja gombjánál matatni.
– Kikészítesz – nyögte. Harry elmosolyodott, majd benyúlt a nadrágjába és rászorított merevedésére. – Harry – sikkantott fel a szöszi. A nevezett nem figyelt rá. Felnyüszített, mikor szerelme a szájába vette. Nyögve tapogatózott a pálcája után, hogy bezárja az ajtót és hangjaikat kizárja a folyosóról, mert tudta, hogy párja minden lesz, csak halk nem.

***

Cer a tóparton ült. Kellemes, áprilisi idő volt. Tanulnia kellett volna, de nem bírt koncentrálni. Pedig közeledtek a vizsgák. Hatalmas zűrzavart érzett magában. Átölelte a térdeit, úgy nézte a polipot, aki sütkérezett a víz felszínén. Nem értette magát. A szíve vadul dobogott, ha csak a szőke fiúra gondolt. Ha csak a mosolyát idézte fel, a gyomra furcsán mocorogni kezdett. Mintha fickándozott volna benn valami. Amikor visszagondolt a csoki szívre és a puszira, az arca égni kezdett. Azt szerette volna, ha csak rá mosolyog. Sóhajtva dőlt neki a fának. Arcát az ég felé fordította. A Nap sugarai lágyan simogatták bőrét. Jólesett neki.