𝙽𝚘𝚠 𝙸 𝚑𝚊𝚝𝚎 𝚢𝚘𝚞 𝚖𝚘𝚛𝚎, 𝚋𝚞𝚝 𝙸 𝚌𝚊𝚗'𝚝 𝚕𝚘𝚟𝚎 𝚢𝚘𝚞 𝚕𝚎𝚜𝚜

21. rész

-Audi!- bökött meg Liam, mire egy hatalmasat rándultam, de nem nyitottam ki a szemem.

-Nem Liam, ma nem megyek- nyőgtem fel és inkább belefúrtam a párnába az arcom

-Jól vagy?- változott meg Liam hangszíne és aggódalmat kezdett tükrözni. Enyhén megráztam a fejem. Kurvára nem voltam jól.

-Audrey, mi történt?- kérdezte aggódón és leűlt az ágyam szélére. Komolyan, ő az eltitkolt bátyám. Felnyőgtem a kérdés hallatán. Nyeltem egyet. Hogy kezdjek bele?

-Utálni fogsz!- nyitottam ki résnyire a szemem, hogy lássam őt, de csak annyira, hogy ki ne csordúljon a könnycseppem, ugyanis a torkom szorongatta a sírás.

-Lehetetlen. Sosem tudnálak utálni- rázta meg a fejét

-De igen- vékonyodott el a hangom miközbe már nem tudtam tartani magam, és az arcomon végigfutott az első könnycsepp, amit végűl több is követett
-Én is utálom magam- temettem az arcom a kezembe

-Audrey!- szólt rám a fiú, de nem néztem rá
-Audrey, nézz rám!- parancsolt rám, mire tétovázva rá emeltem a tekintetem. Égett a szemem. Liam a kezem után nyúlt és megfogta azt

-A legjobb barátom vagy, mindennél és mindenkinél jobban bízok benned és szeretlek. Bármit is csinálsz, ez nem változik. Szóval, most szépen elmondod, hogy mi a baj- nézett mélyen a szemembe. Minden egyes szava őszinte volt. Hogy érdemeltem ki egy ilyen barátot? Szipogva felemeltem a takaróm, jelezve, hogy feküdjön be mellém, amit teljesített is miután lerugta magáról a cipőjét. Mellkasába temettem az arcom és újra elkapott a sírhatnék. Elkezdte lágyan símogatni a hajam, miközbe belepuszílt. Annyira bensős volt ez, mi mégis természetesnek vettük. Nem úgy viszonyúltunk egymáshoz, mint egy fiú és egy lány, hanem mint két szerető testvér, és ez egy csodálatos dolog. Tudni, hogy van egy ember aki bármit is csinálsz, mindig ott lesz neked és szeretni fog.

-Na, ki vele- húzta kicsit hátrébb a fejét, hogy láthassa az arcom. Gyönyörű látvány lehettem a piros, feldúzzadt szememmel és rászáradt könnycseppekkel az arcomon. Utoljára behunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt, majd belekezdtem

-Tudod, Kyle mostanába teljesen összezavar. Egyik pillanatban közli velem, hogy utál és undorító vagyok, a másikba pedig aggódik értem és megment egy csomó pedofiltól. Néha kedves és vicces velem, aztán egyik pillanatról a másikra kezd el úgy kezeni, mintha egy szaros rongy lennék. Nem tudok kiigazódni rajta. Egyszer azt hiszem, hogy jók vagyunk, de aztán lekezelő és flegma lesz. Folyamatosan kétértelmű utalásokat tesz halkan, de közbe bunkózik. És tudod mi a legrosszabb?- tartottam szünetet, de nem vártam meg, hogy válaszoljon- Hogy kibaszottul beleszerettem- sírtam el magam újra. Liam szemei kétszeresére nőttek, az utolsó mondatom hallattán. Kellett egy kis idő, mire magához tér, majd ezután is sokkosan, de szorosan magához ölelt. Tudtam, hogy neki fel kell dolgoznia az előbb hallottakat, ugyanis ők köztudottan nincsenek jóba

-Ne utálj, kérlek!- könyörögtem neki sírva. Nem érdekelt, hogy mennyire vagyok szánalmas, szükségem van rá.

-Nyugodj meg, semmi baj nem lesz!- mosolygott rám nyugtatóan és letörölte a könnycseppeimet.
-Megoldjuk! Együtt- szorított teljes erőből a mellkasának

-Köszönöm!- szipogtam

-Erre valók a barátok. Na, de kezdj el készülődni, ugyanis ha nem megyünk suliba, nem tudod megmutatni, hogy milyen belevaló csaj vagy- boxolt a vállamba játékosan, mire mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára. Ő felűlt, majd kiszállt az ágyból és a szekrényemhez lépett, hogy kihalássza a mai ruhám. Nem volt okos dolog ráhagyni, mert utána órákig hajtogathattam, de akkor hálas voltam a fiúnak. Igazából egész jól fogadta, rosszabbra számítottam. Egyszer úgyis kiszedem belőle, hogy mi történt közte és Kyle között.