Vezess (Larry ff) /Befejezett/

11 fejezet

-El sem hiszem, hogy sikerült elhallgattatni. – mosolyog rám. Ilyen gyorsan túltette magát azon, hogy csókolóztunk?! Én még mindig nem tudom melyik bolygón vagyok ő meg, mintha mi se történt volna. -Még mindig áll az ajánlatom. Ha szeretnél alhatsz a szobámba. Nyugi én nem alszok veled. – mintha a mosoly az arcán most inkább keserűen hatna. Vajon megbánta a csókot? Ennyire rossz voltam?

-

Akkor te hol fogsz aludni? – a fejével a kanapé felé biccentett. -Tényleg sajnálom.

-Nem baj. – mondta majd bement a szobájába az ágyneműért.

-Megbántad igaz? – suttogtam, mintha nem mondhatnám hangosabban.

-Mi?

-A csókot. Megbántad? – letette a takarót és a szemembe nézett.

-Miért bántam volna meg? Ez nem egy házastársi eskü volt. Csak kíváncsi voltam, hogy ellöksz-e ennyi. – ment el mellettem közben pedig megveregette a vállam. Nem is tudom minek kérdeztem meg.. Harry tipikusan olyan ember, aki csak játszik másokkal. Olyan hülyén érzem magam. Most azt fogja hinni, hogy most már én is meleg vagyok és bármikor szexelhet velem. Ha legközelebb megpróbál megcsókolni biztos, hogy ellököm! Most is azt kellet volna...

A kanapéról átviszem a cuccaim majd beviszem a szobájába. Az normális, hogy egy picit megsértve érzem magam? Miért velem szórakozik? Keressen mást! Csak ráfekszem a takaróra, de nem tudok aludni. Miért nem érti meg, hogy én nem vagyok meleg, se biszex! Idegesen túrok a hajamba és felülök az ágyon. Kimegyek egy bögre teát inni, hátha hamarabb elalszok és nem a szexualitásomon gondolkodok egy idióta miatt. Az ajtót a lehető leghalkabban próbálom kinyitni, hogy ne ébredjen fel rá, de Harry nincs a kanapén. Hol van? Ha a bejárati ajtó nyílt volna azt csak meghallottam volna, nem? Átsétálok az én szobámhoz, bár ez nem sikerült valami halkan. A talpam alatt a deszkák úgy nyikorognak mintha lennék vagy 100 kg. Harry a nyitott kis kocka ablak előtt ül és csak bámul kifelé. Térdei egészen a mellkasáig felvannak húzva.

-Nem tudsz aludni? – kérdezem tőle, de ő még csak felém sem fordul.

-Te sem. – hiába várok, hogy mondjon bármi mást csak ennyi.

-A pisztoly, amit a fejemhez tartottál az valódi? – öntelt, nagyképű, de nem hiszem hogy bántott volna. A kérdésem lehet hírtelen érte, mert furcsán nézet rám majd vissza a város felé.

-Igen. Az inasod adta, hogy megtudjuk védeni magunkat. – akkor miért rám fogtad?! -Miért nem alszol?

-Nem tudok. És még akartam neked mondani, hogy nem vagyok a játékszered. – sóhajt egyet majd az ágyamra ül.

-Rendben – ennyi? Rendben?! Most sem vitte túlzásba a magyarázatot. Bele törődtem, hogy nem fog semmi mást mondani így leültem mellé. Innen pont látni a csillagokat. Az épületek ablakából kiszűrődő fénytől pedig még gyönyörűbb. -Menj aludni Louis. – se szépfiú, se szépségem? Furán cseng a szájából a nevem. -Gyerünk! – miért kell parancsolgatni? Eddig se tudtam aludni. Most miért tudnék?

-Nem tudok aludni.

-És én ezzel mit kezdjek? – már kezdet fura lenni, hogy nem bunkó...  – Akkor csak menj ki.

-Gyakorlatilag ez itt az én szobám. – tetszik, hogy fáradtan nem tud olyan gyorsan vissza vágni. Most egy kicsit előnybe érzem magam. -A csók miatt nem tudok aludni...

-Miért? Buzinak érzed magad és lelkiismeret furdalásod van? – most már érdeklődve fordult felém. A hátát neki döntötte a falnak, lábai pedig törökülésbe helyezte.

-Csak aggaszt, hogy életem első csókját gyakorlatilag egy idegentől kaptam. – rántok vállat. Nem tudok rá nézni. Azt sem tudom miért mondtam ezt el neki.

-Komolyan? Mármint első csókhoz képest jól csináltad. – bökte meg a vállam mire elmosolyodtam. -Tényleg most vagy valahol először egyedül? Sebastian azt mondta, hogy nagyon ritkán jársz ki. – jól esik, hogy egy kicsit érdeklődik az életem iránt. Eddig nem igazán volt semmi tartalmas beszélgetésnek nevezhető kettőnk között.

-Sehol nem voltam még egyedül. Csak akkor járok ki a házból, ha a család valamilyen fogadásra vagy partira hivatalos. Nyaralni se voltunk lassan már két éve. Itt vagyok először a család nélkül. – Harry csendben hallgat, de legalább nem szakított félbe és ezt most nagyon tudom értékelni. Majd egy perc csend után szólal meg.

-Iskola? Magántanuló vagy? – se a hangja, se pedig az arca nem tükröz gúnyt vagy megvetést.

-Igen. Az egyetlen barátom az Zayn. Vele, ha havonta beszélek egyszer akkor már sokat mondok. Mindegy is... nem akarom hallgatni a gúnyolódást, hogy életképtelen vagyok meg hasonlók.

-Nem vagy az. Eljöttél egy másik kontinensre egy idegen sráccal, hogy megmentsd a családod. Szóval nem vagy életképtelen. – talán ez az egyik legkedvesebb dolog, amit mondott nekem.

-Köszönöm. Te is mesélsz kicsit magadról? – próbáltam ösztönözni, de annyira nem volt elragadtatva az ötletemtől.

-Azon kívül, hogy meleg vagyok teljesen átlagos az életem. – tudom nem fog örülni neki, de húzom még egy kicsit, mert én is kíváncsi vagyok rá. Legalábbis egy kicsit...

-Vannak testvéreid?

-Van egy nővérem. 12 évvel idősebb, szóval megelőzőm a kérdésed. Nem, nem vagyunk valami jóban. De ez teljesen lényegtelen. – mosolyog rám, de látom, hogy nem őszinte. Nem lyukadt be az arca... Mondjuk már az is fejlődés, hogy magától mondott magáról infót. Igaz, hogy csak egyet. -Délben találkoznunk kell Greggel. Menj aludni. – ahogy ezt kimondta már kelt is fel és a szobája felé vette az irányt. Én csak ülök a szobámba, ami még mindig mínusz fokos. Annyi gondolat kavarog a fejembe, hogy én ma már biztos nem fogok tudni aludni. Végig fekszek az ágyon és csak a plafont bámulom. Oldalra nyúlok majd kihúzom a telefon töltőjét a falból. Felkapcsoltam a telefont, de senki nem keresett vagy írt. Komolyan ennyire nem számítok nekik? Sebastian vajon még itt van? Igazából azt sem tudom miért volt vagy van itt... Azt hittem fontos vagyok a családomnak! Azt hittem legalább az érdekelni fogja őket, hogy élek e még vagy, hogy idegösszeroppanást kaptam e! Miért nem foglalkozik velem senki?! Miért nem vagyok elég jó senkinek?! Az első könnycsepp most végig folyik az arcomon. Majd a második és a harmadik... A zokogás kezd erőt venni rajtam és úgy érzem, hogy még ahhoz is gyenge vagyok, hogy megállításam. Mindenhez kevés vagyok! Letörlöm a könnyeim majd a fürdőbe a tükör előtt kötöttem ki.

-Hogy vagy ilyen szánalmas?! Miért nincs szüksége soha senkinek rám? – kérdeztem magamtól. A hideg falnak neki dőltem majd lecsúsztam a földig. A fejemet a térdeimre hajtottam és vártam, hogy csendesedjen a sírásom. Vajon szeretnek engem egyáltalán? Csak nekem hiányoznak, de én nekik nem... Már vagy 10 perce a hideg kövön ülök, amikor a telefonom csippanása rántott vissza a valóságba. Erőt vettem magamon és kimentem a fürdőből. Megkerestem a telefonom majd feloldottam a képernyőt. Nem azt az üzenetet kaptam, amire vártam, de mégis kimondhatatlanul jól esett. Egy halvány mosollyal nyitottam meg.

Styles: Nekem szükségem lesz rád ma. Aludj jól szépfiú ;) ...

Sziasztok💚💙
Ti is sajnáljátok egy kicsit Louist? Elég nehéz lehet neki, hiszen minden új neki, de.. Jövő héten folytatjuk a mesét. Legyen nagyon szép napotok 🥰🥰