ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

t i z e n k e t t ő

[Péntek]

Johnnyval rögtön hozzáláttunk a Brockovich ügyhöz, de sokkal nehezebben ment, mint gondoltuk. Megoszló véleménnyel voltunk szinte mindenben, ezért a közös munka kész káosznak ígérkezett. Leginkább azzal szeretett csipkelődni, hogy az ügyfelünk milyen közvetlen hozzám, annak ellenére, hogy tudta hogy érzek a fószerrel kapcsolatban. Mégha tudná, hogy szerda óta már háromszor is elhívott kávézni...

Elérkezett a diákszövetségis buli ideje. A héten kiderült, hogy beöltözős partit szerveztek, aminek a témája a 40-50-es és 60-as évek ikonjai voltak. Nem kellett sokat gondolkodjak a karakter választást illetően, Marilyn Monroe mellett döntöttem. Nagy inspiráció számomra, amióta az eszemet tudom.

A lányokhoz hasonlóan nekem is több kedvem lett az estéhez, végül nem bántam meg, hogy beleegyeztem.
Nálunk készülődtünk, Heather, Audrey Hepburnt, Scarlett pedig Mary Jacksont személyesítette meg.
Ray jókat nevetett a külsőnkön, bár azt ő is elismerte, hogy nagyon meggyőzőre sikeredett a jelmezünk.

A görögbetűs házhoz érve már a javában zajló parti várt minket. Enyhén ittas srácok sörpongoztak a feljárón, a tornác végén pedig egy pár hevesen veszekedett. Tipikus egyetemi buli.

A házba lépve a szemem jobbra-balra cikázott az előttem elhaladókon. Valaki Elvis Presley-nek, vagy Freddie Mercurynek öltözött, de találkoztam Coco Chanellel is. Jó volt látni, hogy a résztvevők megértették az eléjük tárt témát és senki sem rontotta el a vibe-ot.

A lányokkal utat törtünk magunknak a konyhapulthoz, ahol az italokat adták. Egy kezet éreztem letelepedni a derekamon, hátra néztem a vállam felett, Ronnie állt mögöttem. Az arcán az a jellegzetes ördögi mosoly, amit szívesen öltött fel, amikor elakart érni valamit. Vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, így szemtől szembe álltunk, a kezét pedig lelöktem magamról.

— Marilyn nincs jó kedvében. — piszkálódott.

— Csak zavar a jelenléted, Armstrong. — grimaszoltam végig tekintve a jelmezét. Űrhajós hacukába öltözött, a választása egész testhezálló, viszonylag még hasonlít is a fiatal Neil Armstrongra.

— Pedig ezt neked kértem. A kedvenced. — nyújtotta felém a poharat, amit tartogatott.

A pohár fölé hajoltam és enyhén szippantottam egyet. Az illata kellemes volt, egyből kiszúrtam az epres aromát.

— Mi van benne?

— Bacardi, eper dzsúsz, jég. — sorolta a tartalmát. A szemét tényleg a kedvencemet hozta.

Nem bírtam ellenállni, ezért beleszürcsöltem, ő pedig győzedelmesen kuncogott rajtam.
Miután a lányok is csatlakoztak hozzánk megtelt poharaikkal, habozás nélkül elsomfordáltam Ronnie mellől.
Tudtam, hogy mit akar elérni, de eszem ágában sem volt megadni neki, amit kíván.

[Pár órával később]

A buli egész jól haladt, mindhárman jól éreztük magunkat. Ronnie néhol bepróbálkozott, de mindig sikerült elkerülnöm. Maxet meglepő módon egész este nem láttam, talán el sem jön. Bár érdekes, mivel ő is javasolta, hogy részt vegyek a partin.

Scarlettel épp a tornácon cigiztünk és beszélgettünk, amikor felfigyeltem két közeledő alakra. Raymond és Johnny haladt a ház felé, beöltözve akár mindenki más. Ideáig nem tudtam, hogy a füstöt is félre lehet nyelni, de nekem abban a pillanatban sikerült.

Ray, Arthur Millernek öltözött, ő egy drámaíró volt, Marilyn utolsó férje. Johnny, J.F Kennedy, az USA elnökének szerepébe bújt. Nem sokan, de akadnak, akik tudják, hogy miféle pletyka keringett akkoriban Monroe-ról és Kennedyről. Johnny is pontosan jól tudta, erről az arcán elterülő mosoly árulkodott.

— Mi szél hozott? — kérdeztem türelmetlenül Rayt, amint hozzánk értek.

— Tudod, hogy imádom az ilyen bulikat. — válaszolt vidáman, egy puszit hagyva az arcomon.

— Beszélhetnénk? — tettem fel egy újabb kérdést, de ingerültebb hangnemben. Éreztem, hogy Johnny engem néz és ez teljesen megőrjített. Nem tetszett a tény, hogy a főnököm lazán szórakozgat a férfivel, akivel általában elalszok esténként. Mondjátok, hogy nincs igazam!

— Persze, csak gyorsan beköszönök. Tudod, én is ebben a házban laktam egykor.

És azzal be is ment. Hogy is felejthetném el, amikor szinte mindig az egyetemi éveiről áradozik.

Scarlett tanácstalanul nézett rám, és félszemmel a főnökömre. Nem hibáztattam, engem is összezavart a helyzet, de nekem kellett tisztázzam a dolgokat, ezért biccentettem felé, hogy menjen csak be.

— És téged mi szél hozott? — Scarlett távozását követően John felé fordultam karba tett kézzel.

— Gondoltam megtekintem a generációtok szórakozási módját.

A generációnk? Miért beszél úgy, mintha a nagyapám lenne?

— Úgy csinálsz, mintha most tértél volna vissza a seregből. — nevettem.

— Arra is sor került már. — jegyezte meg komoly hangvételben.

A mosoly rögtön az arcomra fagyott. Azzal tisztában voltam eddig is, hogy nem az én korosztályomból való, de sosem töprengtem el rajta különösebben, hogy hány éves lehet igazából. Itt volt rá az alkalom, hogy megtudjam.

— Mennyi idős is vagy?

— Harminckilenc.

Ó, igen. Az állam pedig a földön hevert.