ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

n é g y

Amilyen ramatyul kezdődött, szintúgy zárult a napom. Semmihez sem volt kedvem csak hazaérni, venni egy meleg zuhanyt, befészkelni magamat az ágyba és nasival tömve az arcom filmeket nézni. Elgondolkodtam Scarlett szavain is, párszor neki rugaszkodtam, hogy felhívom anyát, de túl sok édességet ettem, nem akartam, hogy a magas cukortartalom az agyamban meggondolatlan döntésekre késztessen.

Folytattam a Vámpírnaplók maratonom, mialatt Scar megdobott egy üzivel, hogy ne várjam, csak későn jön haza. Amióta alakulóban van egy sráccal szinte sosem látom, csak az egyetemen. Azzal próbálja védeni magát, hogy nyaggatni kezd a szerelmi életemmel. Engem nem zavar, hogy nincs, őt viszont annál inkább. Folyton azt hajtogatja, hogy nem akar nyolc macskával élni. Nagyon humoros lány.

Pár részt követően eszméltem csak fel, hogy besötétedett. Ránéztem az órámra, már fél kilenc volt, teljesen elzónáztam. Rengeteg dolgom lett volna, de a nehezedő szempilláim jelezték, hogy ma már nem lesz alkalmam elvégezni őket. Ásítva feltápászkodtam a tv elől és a szobámba vettem az irányt. Félúton jártam már, amikor megszólalt a csengő.

Döbbenten torpantam meg, az agyam egyből kalkulálni kezdett, hogy ki lehet az. Nagyon reméltem, hogy nem Peters, mert fikarcnyi kedvem sem volt hozzá. Abban a hittben lépkedtem az ajtóhoz, hogy Scarlett atom részeg és nem találja a kulcsát. Ahogy a kukucskálóba tekintettem, teljesen más látvány fogadott. Mr. Blake állt a túloldalon, türelmetlenül várva, hogy ajtót nyissak.

A szemeim kitágultak, két nagy lépéssel elhátráltam az ajtótól. Tanácstalanul a körmömet rágcsáltam, egyáltalán nem voltam olyan állapotban, hogy így lásson. A hajam kócosan kontyba fogva, a meztelen testemet a lehető legnagyobb oversized pólóm, és bő mackónadrágom rejtette. Mozdulatlanul vártam, hogy elmenjen végre, de nem adta fel egykönnyen, ismét becsengetett.

Még mielőtt felzargatta volna a szomszédokat, kénytelen voltam ajtót nyitni.
Már épp elindulni készült, de rögtön felém kapta a tekintetét. Mielőtt bármit is mondott volna, végigmért tetőtől-talpig. Amikor ismét a szemeimbe nézett egy gúnyos mosoly rajzolódott az arcára. Szívesen előrukkoltam volna valami epés megjegyzéssel, de megelőzött.

— Látom takarodóhoz készül.

— Jól látja. — mondtam kevésbé szórakozottan, mint ő.

— Csak elnézést szerettem volna kérni a reggel történtért. Mentségemre szóljon, hogy nem értesítettek az érkezéséről. — védte magát. El sem hiszem, hogy képes erre fogni a felettébb arrogáns stílusát.

— Nem kell aggódjon, már kérvényeztem az áthelyezésem. — közöltem vele egyszerűen. Nem tűnt meglepettnek.

— Láttam. Feltételezem maga viszont nem látta az e-mailjeit, különben tudná, hogy elutasították a kérvényét. Holnap délután kettőkor várom az irodámban, jó éjszakát Miss Palmer.

A szavai pofonként értek. Csak nagyokat pislogva néztem végig ahogy elsétál. Azonnal a laptopomhoz siettem, hogy a saját szemmel lássam, amit állít. Ha nem lettem volna alapból felettébb bosszús, még a wi-fi is roppant lassan töltötte be a leveleimet.
Ahogy felbukkant a válasz, nyugtalanul nyitottam meg és vetettem magam a sorok közé.

Szembesülnöm kellett vele, hogy Mr. Seggfej nem blöffölt és valóban elutasításra került a kérvényem, azaz holnap az egész délutánom szenvedésre van ítélve. Ha még csak a holnap lenne hagyján, de az egész gyakornoki periódusomat megbélyegezte.

Őrjöngve vetődtem el az ágyban, a párnámba kiabálva, az álom is kiment a szememből. Ahogy kidühöngtem magam, járkálva Scarlettet tárcsáztam. Persze nem vette fel, ami méginkább felbőszített. Az esélytelen próbálkozások után Heatherre esett a sor, de ő sem válaszolt. Az utolsó ember, akit szívesen hívtam Harley volt, szerencsére ő nem hagyott cserben.

—📞—
Gyere át!

Maya, kilenc óra múlt...
Dünnyögte fáradt hangon.

Nem érdekel, sürgős!

Jesszus, ki húzott fel ennyire?

Ha itt vagy megtudod!

Indulok.

[Húsz perc múlva]

Amint Harley megérkezett felvázoltam neki a történteket. Még mindig nagyon zabos voltam, és az sem javított a helyzetemen, hogy akárhányszor rá néztem a feltörekvő nevetéssel küszködött. A bizonyos halott vagy tekintettel meredtem rá.

— Ne nézz így rám! Olyan édes vagy amikor mérgelődsz.

Arra kaptam magam, hogy ámulattal a szemeiben mosolyog rám. Ahogy már említettem, Harley-val egész kicsi korunk óta ismerjük egymást, a szüleink barátsága által. Mindig úgy tekintettem rá, mintha a testvérem lenne, főleg hogy az öcsémmel egyidőben született és az évek során, szinte legjobb barátok lettek.

Róla azonban nem lehet elmondani ugyanezt. Sosem mondta el, hogy miképp érez irántam, azonban ahogy rám néz sokat elárul. Ezért is figyeltem oda mindig, hogy még véletlenül se tegyek valami félreérthetőt, ami akár tönkre is teheti a barátságunkat.