ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

t i z e n h á r o m

Nem tudom miért taglózott le annyira, hogy Johnny lassan negyven éves. A külseje megtévesztő, felettébb jól tartja magát, — sőt olyan, mint egy férfi modell — de ha ép ésszel gondolkodok teljesen reális az életkora.
Hiába, nem tudtam leplezni a döbbenetem, és ezt ő is hamar észrevette.

— Meglepetést okoztam Palmer? — mosolygott diadalittasan.

— Nem, szó sincs róla. — védtem magam, de a mimikáim könnyedén elárultak.

— Egyébként jól festesz. Hozzád illő. — terelte a témát a megjelenésemre.

— Mondja ezt az elnök. — csipkelődve viszonoztam a bókot.

— Mehetnénk? — tartotta felém a kezét, türelmesen várva, hogy belekaroljak.

— Együtt? M-mármint egyszerre? — habogtam zavarodottan. Az igazság az, hogy rettegtem újra testkontaktusba lépni vele. Akárhányszor megérintettem, vagy ő érintett meg engem a gyomrom összeszorult.

— Persze, ha neked nem gond. — ragaszkodott az ötletéhez, a kezét még mindig vízszintben tartva.

Pár másodpercig hezitáltam, de aztán mellé léptem és a karja köre kulcsoltam az enyémet.
Ahogy beléptünk a házba a közelünkben állók szempárjai rögvest ránk tapadtak. Normális esetben roppant feszélyezve érezném magam, de Johnny oldalán teljesen más. Őt nem zavarta, hogy figyelnek, sőt mintha tetszett volna neki a ránk irányuló rivaldafény, így hát én is elengedtem magam.

A lányok a sarokkanapén ültek, amint észrevettek a szemeik nagyra nyíltak, Scarlett még a szája elé is kapta a tenyerét drámaian.
Elnézést kértem Johnnytól, hogy faképnél hagyom és a lányokhoz siettem.

— Egy szót se! — a mutatóujjamat Heather szájához tapasztottam még mielőtt szóhoz kezdhetett volna. Muszáj volt innom valami erőset ehhez a beszélgetéshez.

— Kennedy és Monroe? Ez komoly, Maya? — kuncogott Scar.

— Kuss! — teremtettem le zabosan. Felkaptam a második vodkás poharat is és fenékig küldtem.

— Oké, mi az isten ütött beléd? — kérdezte Heather ámulva nézve az ivó tempómat.

— Ne gyertek ezzel a Kennedy-Monroe szarsággal mert kiborulok! — pánikoltam.

A lányoknak leesett a tantusz és rögtön nevetni kezdtek rajtam. Ha nem lettem volna alapból feszült, a belőlem való gúnytűzésük méginkább kiakasztott.

— Most meg mi van?!

— Te belezúgtál. — mondta Scar önelégült arccal.

A szavai csapásként értek. Nem tudtam hogyan reagáljak, mivel még én magam sem értettem, hogy miért viselkedek így. Nem, nem zúgtam bele a főnökömbe, az hótziher. Viszont tagadni sem tudtam, hogy egyre jobban igénylem a közelségét, a piszkálódásait, az ördögi mosolyát, amikor tudja, hogy győzedelmeskedett felettem.

Addig őrlődtem magamban, ameddig egy borzasztóan átgondolatlan cselekedetre nem vetemedtem. Felpattantam a kanapéról és a tömegbe vetődtem, tekintetemmel a szőke űrhajóst keresve. Nem telt sok időbe, a lépcső aljánál rátaláltam, pár haverjával nevetgélve. Egyenesen az irányába tartottam és akkor már semmi, illetve senki sem állíthatott meg. Elé léptem, a kezeimet a nyaka köre rögzítettem, ő erre csak kitágult zöld szemeivel bámult le rám. Neki sem kellett sok, a kezét ösztönösen a csípőmre helyezte.

— Mit szeretnél szőkeségem? — suttogott a fülembe hivalkodón.

Így már tudtam, hogy ő is benne van a buliban, nem is haboztam tovább, szó nélkül a puha ajkaira nyomtam az enyémeket. Nyelveink a találkozást követően, lassan, szenvedélyesen táncolni kezdtek egymással, a különböző alkoholokat ízleltük a másik ajkáról.

Mielőtt jobban elmélyülhettünk volna a csókban valaki elrántotta tőlem Ronnie-t. Ray volt az, készen állt megküzdeni a semmit sem értő fiúval. Gyorsan elé ugrottam, hogy megfékezhessem, de túl önfejű volt, csak az lebegett a szeme előtt, hogy az ő "tulajdonához" egy újjal se érjen más. Hirtelen megjelent Johnny is, megakadályozva, hogy eluralkodjon a káosz. Megfelelően kezelte Ray kirohanását, könnyedén lenyugtatta.

Éreztem, hogy nagy hülyeséget csináltam, de nem számoltam vele, hogy ez is megtörténhet. Muszáj volt kiszellőztessem a fejem, ezért figyelmen kívül hagyva mindent, kiszaladtam a házból.
Leültem a lépcsőn és csak néztem ki a fejemből, várva azt a bizonyos heuréka érzést jelzésként arról, hogy magyarázatot találtam a saját tetteimre.

Mielőtt ez megtörtént volna, a hátam mögött valaki nagy hanggal törtetett ki az ajtón. Ray zúgott le mellettem a lépcsőn, majd megtorpant előttem pár lépésre. Csalódottan nézett a szemeimbe, belőlem ez azonban nem váltott ki semmit. Csak néztem rá. Üres, sötét tekintettel.
A szemkontaktusunkat egy újabb ajtó nyitódás szakította félbe, Ray pedig tovább viharzott.

— Mi történt? — Blake lépkedett elém, értetlenül választ várva.

— Felejtsük el. — mormogtam az orrom alatt, közben felemelkedtem a lépcsőről és visszaindultam a házba.

Hirtelen egy erős szorítást éreztem a karomon, minek hatására reflexből megfordultam. Pár lépcsőfokkal magasabb voltam, így én néztem le rá. Ha tudná, hogy az ilyen szituációk mekkora befolyást gyakorolnak minden gondolatomra, valószínűleg nem gyakran érne hozzám. Túl sokat tettem már ezen az estén emiatt az ember miatt, nem voltam hajlandó többre. Határozottan kirántottam a kezemet a fogásából és visszamentem a házba.