ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

h u s z o n ö t

[Hétfő]

Még mindig a hétvége hatása alatt vagyok. Amíg a csillogó-villogó hodályban szerencsejátékoztunk megtudtam egy s mást. Például, hogy hogy kell pókerezni, és meg kell hagyni, egy bizonyos idő elteltével, kifejezetten izgalmassá válik. Másrészt tudomásomra jutott, hogy a ház ahol voltunk Florence-é, illetve a férfié, akivel jelenleg él. Talán a helyes srác jut eszetekbe, aki beengedett minket a házba, de igazság szerint az ő apja a tulajdonos.

Florence nagyon közvetlen volt felém egész éjszaka, néha már az is megfordult a fejemben, hogy tudja ki vagyok. Azok után, amit John mesélt róla, semmin nem lepődnék meg. Johnt illetőleg, megragadtam azt a részt Florence-ék beszélgetéséből, hogy nagyon szétszórt manapság, amit a váratlan találkozásunk során én is megtapasztaltam. Gondolhatjátok, hogy milyen bűntudat gyötört egész hétvégén, amiért csak úgy elszaladtam előle. Az a viselkedés nem hozzám illő volt, ezért elhatároztam, hogy felkeresem.

Reggel elvégeztem a dolgomat az irodában, utána pedig készültem egy pár órát a közeledő vizsgámra. Felhívtam Lizt — bár nem szívesen — és megkértem, hogy közölje Johnny munkaidejét, hátha változott valami azóta, hogy nem járok oda. Szerencsére ötig az irodában van, ezért mindent úgy időzítettem, hogy addigra már a bejárat előtt álljak. Megfordulhat a fejetekben, hogy miért nem hívom fel egyszerűen, mint minden normális ember? Erre két válasszal tudok szolgálni: szeretem megbonyolítani a dolgokat, és egyértelműen nem vagyok normális.

Megkértem Scarlettet, hogy vigyen el, mivel pont útba esett neki. Egy randira készül, ami miatt napok óta izgul. A bárban megismerkedett egy fiúval, és képtelen kiverni a fejéből, ami Scarlettnél nagy szó, általában már másnap nem emlékszik a srácok nevére, vagy akár az egész létezésükre. Jó volt látni, hogy milyen komolyan veszi ezt a randit, szívből reméltem, hogy végre megtalálja a neki való férfit.

Már öt előtt kiszálltam az autóból, ezért a bejárat mellet rágyújtottam. Ekkor kezdtem csak igazán izgulni, már azt is megkérdőjeleztem, hogy minek jöttem el egyáltalán. Zsinórban három szálat is elszívtam, de Johnny még mindig nem jött. Lehet, hogy Liz átvert, végülis miért akarná, hogy találkozzunk, biztosan tudta, hogy volt valami köztünk. A helyében én is felültetném magam.

Az összeesküvés elméleteim közepette kinyílt mellettem az ajtó, és végre kisétált rajta John. Döbbenten kapta felém a fejét, de a lepettséget hamar egy mosoly váltotta fel. Habozás nélkül hozzám lépett és magához ölelt. Totál nem számítottam erre a reakcióra, ezért egy darabig csak álltam ott egyhelyben, aztán én is átöleltem. Istenem borzasztóan jó érzés volt újra a karjai közt lenni, és testközelből szagolni az erős parfümje illatát.

— Gratulálok a sikeredhez, megérdemelt volt. — mosolyogtam büszkén.

— Nélküled nem ment volna. A te jackpotoddal nyertem. — nevetett.

— A mi jackpotunk. — helyesbítettem, mire örömteljesen bólogatott.

— Nagyon örülnék, ha folytathatnánk ezt a beszélgetést, de jobb lenne valami komfortos helyen, eléggé fáradt vagyok. Esetleg haza jönnél velem? — kérdezte teljes komolysággal.

Nyeltem egy nagyot, és sorozatosan bólogatni kezdtem. Hirtelen a kezemhez nyúlt és összekulcsolta az ujjaink, így haladtunk egészen az autójáig. Mégis hogy a francba moderáljam magam, amikor ilyeneket csinál?! Legszívesebben már a bejárat előtt megcsókoltam volna, mit sem törődve vele, hogy ki láthat meg.

Út közben nem sokat beszéltünk, csak érdeklődtünk egymás napja felől. Viszonylag gyorsan megérkeztünk Johnny házához, ami már kívülről is gyönyörű volt. Nem egy flancos villa, mint Florence-é, sokkal inkább egy barátságos és családias ház. Johnny is észrevette, hogy mekkora figyelemmel méricskélem az otthonát, de csak mosolygott rajta. Nem pökhendin, hanem úgy mint, aki épp hazahozott egy édes kiskutyát. Igen az lennék én.

A beltér se okozott csalódást, Johnnak jó ízlése van, ez mindenben megmutatkozik. Rögvest úgy éreztem magam, mintha haza érkeztem volna, ami nálam nem sokszor történik meg egy ismeretlen házban.

— Whiskyt? — emelte fel az említett italt.

— Nem, köszönöm, hétköznapokon nem iszom.

— Ne aggódj, ha rendesen dolgozni kezdesz, hálát mondasz egy pohárért. — viccelődött.

— Észben tartom. — felnevettem.

— Tudom, hogy illetlenség megváratni egy hölgyet, de vennék egy zuhanyt, ha nem gond.

Olyan vonzó amikor ennyire jo modorú.

— Csak nyugodtan. — bólogattam, elhessegetve a pajzán gondolataimat.

Legurította a pohár tartalmát és el is iszkolt. Kihasználtam az időt és egy kis útbaigazítást tartottam magamnak a nappalin belül. Az irodájától eltérően, itt majdnem minden négyzetméteren volt egy fénykép Wyattről. Hihetetlenül jóképű fiú, nem elfogultságból, de láthatóan hasonlít Johnnyra, sőt mintha a fiatal hasonmása lenne.

Mivel már tudtam hogy néz ki Florence róla is kerestem valamit, de semmit sem találtam. Nem viccelt amikor azt mondta, hogy mindent megsemmisített, ami rá emlékeztetné. Valamiért ez megnyugvást jelentett számomra, mintha egy teher került volna le a vállamról, amiről nem is tudtam, hogy ott van.

A nézelődésem közben lépteket hallottam, gondoltam, hogy Johnny végzett is. Abba az irányba fordultam, amerre az imént elment, és ott állt, nem is akárhogy...egy szál törölközőt helyezett a csípője köré. Abban a pillanatban olyan szívesen letöröltem volna azt ravasz mosolyt az arcáról. Le sem tagadhatná, hogy szándékosan teszi ezeket.

— Felöltözhettél volna. — próbáltam higgadt maradni.

— Mondtam, hogy nem akarlak megváratni.

— Johnny, öltözz fel. Most. — egyre szaporábban vettem a levegőt, muszáj volt leüljek. Keresztbe tettem a lábam és összeszorítottam a combjaimat.

— Biztos? — mögém settenkedett és eltűrte a hajamat, a leheletét a bőrömön éreztem.

— Most! — felpattantam és rászegeztem az ujjam. Felnevetett.

— Igenis hölgyem! — gúnyolódásból még szalutált is, majd kacsintott és elsétált.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen magas a tűrőképességem főleg azzal az emberrel a közelemben, aki még a puszta tekintetével is képes éreztetni velem dolgokat. Most hogy magam előtt láttam félmeztelenül, az izmos felsőtestén még csillogtak a vízcseppek, a tetoválásai pedig a bónusz...Mestermű.

Ismét visszatért, ezúttal minden porcikáját ruha rejtette. Talán mégsem kellett volna annyira ragaszkodnom hozzá, hogy felöltözzön. Maya, szedd össze magad!

— Jules mesélt rólad. — szóhoz kezdett, közben leült mellém és rágyújtott — Folyton azt hallom tőle, hogy nem érti miért helyeztettelek át.

— Remélem jókat. — hencegtem.

— Lehetne rólad rosszat mondani?

— Ha a főnökömmel való affér annak számít, akkor igen.

— Már nem vagyok a főnököd. És ne nevezd afférnak. Mindketten tudjuk, hogy ez annál sokkal több.

— Jelen időben?

— Tudod, már hetek óta fel akartalak keresni, de bemeséltem magamnak, hogy látni sem akarnál. Erre pénteken a sors újra összehozott minket, te pedig ridegen elfordultál tőlem. Azt hittem, hogy azzal mindennek vége. Amikor megláttalak az iroda előtt, a gyönyörű mosolyoddal, tudtam, hogy most vagy soha. Többet nem hagylak kicsúszni a kezeim közül Maya Palmer.

Közelebb csúszott és az arcomat kezdte simogatni. A tekintete a szemem és a szám között ugrált, nem bírtam tovább ellenállni.

— Akkor ne hagyj. — suttogtam az ajkaira.

Neki sem kellett több, megragadta az arcom és szenvedélyesen csókolni kezdett. Pillanatok alatt átvette az irányítást és magára rántott, az egyik kezével összefogta a hajam, hogy véletlenül se zavarja meg a heves csókunkat egy kósza hajtincs, a másikkal pedig a pólóm alá nyúlt és a forró testemet kezdte felfedezni. Ekkor már képtelenek lettünk volna leállni, de muszáj volt, mivel valaki csengetni és dörömbölni kezdett az ajtón felváltva, tönkretéve a hangulatot.