ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

h a r m i n c ö t

[Egy héttel később, a Palmer családi vacsorára készülődve]

— Fogalmam sincs mit vegyek fel! —panaszkodtam Scarlettnek, aki együttérzés helyett jót szórakozott a szerencsétlenségemen.

— Mióta akarod lenyűgözni a szüleidet? — kérdezett vissza gúnyosan.

— Nem is tudom, talán azóta, hogy a több mint tíz évvel idősebb vőlegényemet szándékozom bemutatni nekik?! — szúrós tekintettel förmedtem rá.

— Jogos. — bólogatott elismerően.

— Segíts! — szóltam rá.

— Jó, oké! — maga elé kapta a kezét védekezve. — Mit szólsz ehhez? — mutatott fel egy csinos ruhát, aminek a színe tökéletesen passzolt a gyűrűméhez.

— Egész jó. — méregettem a darabot fel-alá.

— Akkor jelezz Johnnynak, hogy ne türkizkék öltönyt vegyen fel. — viccelődött.

— Nagyon szellemes vagy. — vigyorgok színpadiasan.

Tudom, hogy Scarlett csak a szorongásomon szeretne enyhíteni, de kétlem, hogy bármi hatással lenne rám. Régóta nem izgultam ennyire, pedig nem John az első fiú, akit hazavittem. Ő inkább az első férfi, és ez a státusz megrémít. Anyának az a lényeg, hogy boldog legyek, és biztos vagyok benne, hogy John nagyon szimpatikus lesz számára. Apa már keményebb dió, őt nem lehet pár szép szóval megvenni. Ronnie-t sem zárta a szívébe, és ezt nem is rejtette véka alá.

Miután elkészültem, felhívtam Johnt, hogy megtudjam ő végzett-e már. Sokáig kicsengett, de nem vette fel. A körmömet rágcsálva járkáltam a nappaliban, kezdtem egyre idegesebb lenni. Hirtelen felzengett egy kopogtatás, amire összerezzentem. Ajtót nyitottam, Johnnal és egy csokor virággal találtam szembe magam. Egy könnyed dzsekit viselt, alatta a fehér ingje gombjai kandikáltak ki. Az arca frissen borotvált, még az arcszesze illata is tisztán érződött. Egyértelműen kitett magáért. Megkönnyebbülésem pillanatában fellélegezve odabújtam hozzá.

— Mi a baj? — kérdezte aggódó hangnemben.

— Félek, hogy valami balul sül el. — dünnyögtem a mellkasára.

— Hé! — óvatosan felemelte a fejem, hogy az arcaink vízszintben legyenek. — Még én is izgulok, pedig nézz rám — szünetet tartva szét tárta a karjait, mosolyogva — és tudod miért? Mert fontos vagy számomra. Ott leszek melletted, együtt végig csináljuk. — bízatott, de látszott rajta, hogy ő sem a legnyugodtabb. Talán ez hozta meg inkább a hatását.

— Köszönöm. — suttogtam az ajkaira, majd megcsókoltam.

A virágért nyúltam volna, amit a kezében szorongatott, de ő játékosan rácsapott a kezemre.

— Ezt anyukádnak hoztam. — jelentette ki büszkén.

— Micsoda úriember. — ámuldoztam tátott szájjal, de rögvest el is nevettem magam.

— Muszáj. — kacsintott. — Mehetünk? — nyújtotta a kezét.

Útközben John próbált mindent bevetni, hogy jó kedvem legyen és nevetni láthasson. Bevallom így vagy úgy sikerült is neki, hálás is voltam érte. Viszont a szülőházam ajtaja előtt újra hevesen kezdett dobogni a szívem. Vettem egy mély levegőt, rászorítottam John kezére, aki egy biztató mosolyt villantott felém, és becsengettem.

— Nyitom! — szűrődött ki az öcsém kiáltása.

Miután ajtót nyitott, egy nagy öleléssel fogadott, Johnnal pedig kezet ráztak. Beljebb invitált minket a nappaliba, ahol anyám épp apám nyakkendőjét igazgatta, és valamit susmorgott neki. Mikor észrevett egyből elmosolyodott és lelkesen köszöntött minket. Johnny olyan magabiztosan állt anya elé, megsértve éreztem magam, amiért azt mondta nem sokkal ezelőtt, hogy ő is izgul. Az izgulás egy cseppnyi jele sem mutatkozott meg rajta.

Amikor apa köszöntésére került a sor látszólag belőle is kiszállt a bátorsága. Apa érzéstelen arccal lépett elé, a kezét nyújtva.

— Az első találkozásunktól tekintsünk el. — jegyezte meg. — Ryder Palmer.

— John Blake. — fogott vele kezet.

Intenzíven néztek egymás szemébe. A tesztoszteron szaga bejárta az egész levegőt. Mikor már kezdtem megrémülni, hogy apa valami nagyon kellemetlen dologgal rukkol elő, anya oldalba bökött és bólogatni kezdett. Ha ő azt mondja, hogy minden rendben, akkor úgyis van.

Leültünk a vacsorához, és anyának köszönhetően egyből beszélgetni is kezdtünk. Előszeretettel tett fel kérdéseket Johnnak, aki mindenre szívesen válaszolt. Apa folyamatosan figyelte Johnt, de őt ez nem zökkentette ki a komfortzónájából.

— És John, hogy ismerted meg a lányomat? — apa is belekezdett a "kérdez-felelek"-be.

— Jules, aki Maya mentora, nagyon jó, régi barátom. Sokat ábrándozott róla, hogy mennyire szorgalmas és kiváló munkaerő, kicsit irigykedtem is, hogy nem az én irodámat erősíti. — rám pillantott a bókjai között, és megsimogatta a kézfejem. — Egyszer aztán összetalálkoztunk, és egyből szimpatizáltunk egymással. — fejezte be a mondókáját.

— Értem. — bólintott apa. — Paul említette, hogy volt már egy házasságod, és gyermeked is született. Nem gondolod, hogy Maya még túl fiatal az anya szerep betöltéséhez? — tett fel egy újabb kérdést, ami már túl lépett bizonyos határokon.

— Apa! — mordultam rá idegesen.

Johnny leintett, jelezvén, hogy ura a helyzetnek.

— Igen van egy fiam. Sajnos az anyjával nem úgy alakultak a dolgok, hogy együtt éljük le az életünket. Véletlenül sem várom el Mayától, hogy anyáskodjon Wyatt felett, hisz Wyattnek van anyja. Azt szeretném, hogy kedveljék egymást, és a fiam bizalommal fordulhasson majd hozzá, amikor esetleg hozzám nem tud. — magyarázta a nézőpontját.

— Ez tiszteletreméltó. — fűzte hozzá anya, akin tisztán látszott, hogy kedveli Johnt.

— Végülis Maya egész jó anyuka lenne. Velem mindig azt játszotta el, hogy a babája vagyok. — szólalt fel Frank, hogy szóba hozhasson egy kínos kiskori emléket.

Mindenki felnevetett, most az egyszer még apa is.

— Hogy emlékezhetnél? Azt sem tudtad akkor, hogy fiú vagy-e, vagy lány. — vágtam vissza védve magam.

— Apáék mesélték!

A vacsora, apa kínos megjegyzését leszámítva, felettébb jól sikerült. A végére talán még ő is megenyhült, legalább nem csak érzéstelen arccal ült az asztalnál. Sokkal rosszabbra számítottam, ezért amikor elbúcsúztunk nagyon boldog voltam. John is elégedett volt a sikerünkkel, még a kellemetlen szituáció sem sértette meg. Azt mondta, hogy teljesen megértette apa ridegségét, bár én nem jövök rá, hogy volt képes ilyen higgadt maradni.

A lényeg egy, mégpedig, hogy ezen is túl vagyunk. A következő megmérettetés engem érint. A találkozás Wyatt-tel.