ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

t i z e n k i l e n c

— Maya, hallgass végig — kezdett szóhoz. A 'Maya' hallatán tudtam, hogy komolyan beszél — Ha ezt követően is úgy döntesz, hogy áthelyezést kérvényezel, nincs mit tennem, belenyugodok.

Egyszerűen biccentettem a fejemmel, jelezve, hogy hallgatom.

— Amit láttál, az talán életem legnagyobb baklövése volt. Az agyam kikapcsolt, és a farkam vette át az irányítást. Hozzád nem mehettem, ezért csak Liz maradt.

— Hogy érted, hogy hozzám nem jöhettél? — meghökkenve álltam előtte.

— Te más vagy.

— Mégis miben? — kérdeztem ismét. Egyből leesett, hogy nem akar konkrét választ adni, de hallani akartam, amit érez.

— Az isten szerelmére Palmer, te komolyan nem könnyíted meg a dolgom. — a szemeit forgatva egy nagyot szívott a cigarettájába, hatásszünetet tartva a mondandójában — Nem áll szándékomban a legjobb munkaerőmet elfecsérelni egy amatőr hibáért. Kérlek, tekints el emelett a kis malőr mellett, többé nem fordul elő. — és újra elővette a szakmaiságot...

— Mert csak munkáról van szó, igaz? — jegyeztem meg magamnak, de ő is meghallott.

— Tessék?

— Egy feltételem van. — határozottan felemeltem a fejem.

— Hallgatlak.

— Otthonról végezném a munkámat, kizárólag sorsfontosságú megbeszéléseken veszek részt.

Nehéz volt meghozni ezt a döntést, még magamat is megleptem vele, hogy milyen magabiztosan jelentem ki. Ezt a megoldást láttam a legjobbnak, hisz amint az már kiderült nem bírok úgy a közelében lenni, hogy ne terelje el a gondolataimat, akár egy pillantással vagy egy szívélyes mosollyal.

Kinevetett. — Ezt te sem gondolhatod komolyan.

— De Mr. Blake, halálosan komolyan gondoltam. — aktiváltam a poker face-t, hogy hitelesítsem a szavamat. Elképedt a megnevezésen, sőt mintha meg is sértettem volna.

— Legyen ahogy akarod. — vállat vont és mellém sétált. Párhuzamban álltunk, mégis ellenkező irányba néztünk. Közelebb hajolt és halkan megjegyzést tett — Meglátjuk melyikünk bírja tovább. — elsétált mellőlem, és felszívódott a sötétségben.

Kihívott egy játékra. Egy olyanra, amiről meggyőződése van, hogy győzedelmeskedni fog. Nem szeretek veszíteni, ahogy azt már tudjátok maximalista vagyok. Nem elégszem meg a kudarccal, ahogy ő sem. Így hát elfogadtam a kihívását, mégiscsak kettőn áll a vásár.

[Egy héttel később]

Az otthoni munka dinamikusnak ígérkezett, egy részem bánta, hogy így döntött, de a másik túl büszke volt ahhoz, hogy ezt elismerje. Az új felállás óta csupán kétszer láttam Johnnyt, a sors sem próbált hozzáadni ehhez, mintha ennek így kellett volna lennie. Így volt a jó.

Egyre közelebb haladtunk a tárgyalás időpontjához, Erskine gyanúsan lapult, talán azért mert látta a vesztét, vagy éppen ellenkezőleg. Valami olyat tartogatott számunkra, amit jobb elhallgatni addig, amíg az idő megköveteli. Johnny is felfigyelt erre, és megkért, hogy kicsit kutakodjak, a jó kapcsolatunkra támaszkodva. Nem akartam, hogy azt higgye eszközként használhat, de számomra is fontos volt ennek az ügynek az eredményessége, ezért félretettem az önérzetemet.

Megkértem Davidet, hogy találkozzunk egy elegáns, de mégsem romantikusnak látszó helyen. El kellett vele hitessem, hogy a szándékaim nem hátulról törekvőek. Hezitálás nélkül beleegyezett és az egyik estig nyitva tartó kávézóban foglalt számunkra asztalt. Szerencsére nem ragaszkodott Brooklynhoz helyszínnek, hazai terepen komfortosabban érzem magam.

Fél nyolc körül elkészülődtem, törekedtem rá, hogy ne legyen túl kihívó a megjelenésem, nem a bájaimmal igyekeztem elcsábítani. Egy fehér kötött garbós pulóvert húztam, farmerszoknyával. A lábam szabadon maradt részét fekete harisnya alá rejtettem. Felvettem a cappuccino árnyalatú ballonkabátomat és elindultam.

Szerencsére nem volt az a nagy hideg, December közepe tájt kellemes a levegő, nincs fagy, hó is alig hull. Nem szeretem a telet, de ezek az idők jó érzéssel töltenek el, amire most nagy szükségem is volt, hogy túlvészeljem Daviddel az estét.

Már a ház előtt várt a fehér Lexus RX350. A Range Rovert jobban kedvelem.
Illedelmesen kiszállt és a már tapasztalt arcra puszival köszöntött. Kinyitotta nekem az anyósülés felőli oldalt és megvárta, amíg teljes terjedelmemmel a járműben ültem. Átszambázott az ő oldalára, beült és el is indultunk. Út közben sablonos kérdések és válaszok váltották egymást, azt vettem észre a beszédstílusán, hogy zavarban van, ami nekem persze nem kedvező.

Megérkeztünk a kávézóhoz, a terasztér le volt zárva az időjárásra tekintettel, bent pedig csak néhány vendég fogyasztott. Leültünk a David Erskine névre írt asztalhoz, ami közvetlen az ablak mellett helyezkedett el.

— Feltételezem, hogy John nem örült ennek a találkozónak. — mondta nevetve, mialatt az italunkat vártuk.

— Ami azt illeti, Mr. Blake nem tartja számon a magánéletemet. — válaszoltam mosolyogva. Részben hazudtam, de ezt ő nem vehette észre.

— Ennek örülök. Mármint, hogy a magánéleted része vagyok. — próbált elrugaszkodni a szigorú formalitástól. Elképzelésem szerint, nem sok nővel volt dolga, tipikus munkamániás.

Mielőtt megszólalhattam volna a telefonom pittyent egyet a zsebemben. Elnézést kérően pillantottam rá, ő pedig egy széles mosoly kíséretében bólintott. Előhalásztam a mobilom és az asztal alatt egy szökő pillantást vetettem rá. Scarlettet tippeltem, de a számításaim nem mindig pontosak.

Johnny: Nézz ki

Nem a legfeltűnőbb módon akartam kibámulni az ablakon, ezért lassan afelé fordultam az egész testemmel és bizonytalanul felemeltem a fejem. Közvetlenül velem szembe állt a fekete Range Rover. A kedvező fények felfedték a vezetőjét is. Johnny gúnyosan integetett fel-alá járatva az ujjait. Csak megforgattam a szemeimet, amit ő minden bizonnyal nem látott, és visszafordultam David felé. Érdekes este lesz ez.