ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

h a r m i n c k e t t ő

𝐏𝐚́𝐫𝐢𝐳𝐬
ᴍᴀ́ʀᴄɪᴜs 𝟹𝟶

Miután Johnny közölte a híreket egyből nekiláttunk az intézkedéshez. Szükségünk volt pár iratra, valamint az én útlevelemet is meg kellett újítani, ami jó pár napot igénybe vett. Szerencsére a szállással nem kellett bajlódjunk, mivel részben munkaügyben utaztunk el, az iroda egy pofás kis hotelben foglalt nekünk szobát.

Juliette sem akadékoskodott, hogy miért veszek ki szabadságot, sőt felettébb örült neki amikor közöltem, hogy hova megyünk.
Egyedül Scarlett problémázott. Napokig teljes önsajnáltba kezdett, hogy mégis mihez kezd nélkülem ilyen hosszú ideig. Már az is megfordult a fejemben, hogy magunkkal viszem csak ne nyafogjon már.

Tegnap délután érkeztünk meg Franciaországba, az út felettébb fárasztó volt mindkettőnk számára. Az időeltolódás kissé összezavart minket, egyikünk sem volt hozzászokva. Mindig is az Államokban volt dolgunk idáig.
Európa, pontosabban Párizs sokkal gyönyörűbb, mint gondoltam. Már a repülőről való leszállás pillanatában feltöltött a szokatlan levegő. A szállodában már név szerint vártak minket, a személyzet nagyon udvarias és kedves volt velünk. Felkísértek a lakosztályunkba és figyelmesen meggyőződtek róla, hogy mindennel elégedettek vagyunk e. Az elégedettség gyenge kifejezés arra, ami a szobába belépve éreztem. A hálószobánk stílusosan volt berendezve, főleg a növényzet és a tapéta mintája nyerte el a tetszésemet. A franciaágyról nem is beszélve. A fürdő kimondottan tágas volt, bőven elfért benne egy zuhanykabin és sarokkád is egyszerre. A fala márványozott kőből volt kitéve, ami nekem a nagy kedvenc lakásberendezés terén.
El sem akartam hinni, hogy ezen a káprázatos helyen lehetünk Johnnal egy kerek hétig.

Reggel Johnnak egy megbeszélésre kellett mennie, ezért magamra voltam utalva. Nem keltem túl korán, nagyjából tíz lehetett, amikor a szobaszerviz kopogtatott. Kócos hajjal nyitottam ajtót, szerencsére az előttem álló hölgynek nem számított. Egy tálcányi ínycsiklandó ételt hozott fel nekem, mellette pár szál rózsával. Mosolyogva az ágyamra tette a tálcát, majd miután megköszöntem a fáradozását, elhagyta a szobát.

Azt sem tudtam melyik fogáshoz kezdjek hozzá, minden olyan gusztusos volt a tálon. Amíg döntésképtelenségemmel bajlódtam felemeltem a virágot és a rajta lógackodó cetlit vettem kézbe.

Csodaszép reggelt, az én csodámnak. J

Eme sort olvasva hatalmas mosoly terült el az arcomon. Már nem is gondolkodtam tovább, hogy mit is egyek elsősorban.

[Délután]

Mikor megköszöntem a virágot Johnnynak közölte, hogy csak késő este végez, de holnap a teljes napját velem tölti. Természetesen nem haragudtam meg rá emiatt, hisz tudom, hogy a kemény munkájának köszönhető, hogy egyáltalán itt lehetünk. Nem akartam egész nap a szállodában roskadni, ezért kihasználtam a kellemes tavaszi levegőt és saját felfedező túrára indultam. Útközben tárcsáztam Scarlettet, hogy ő is betekintést szerezhessen Párizsba. Kár volt, mivel végig bánkódta a hívásunkat, amiért ő csak virtuálisan lehet jelen.

Ellátogattam a Louvre múzeumba. Nagy álmom volt, hogy teljes életnagyságba láthassam a Mona Lisa festményt, ami most valóra vált. Szürreális élmény volt a kép előtt állni. Szívesen elhoznám ide Johnt is, de ő nem a tipikus művész lélek, biztosan nem állna húsz percig egy alkotás előtt, mint én. Távozáskor nagyobb figyelmet szenteltem a létesítmény előtt álló huszonegy méter magas üveg piramisra is. Annyira megfogott, hogy a kávézóban, ahova haza tartván beültem egy eszpresszóra, le is rajzoltam a kis füzetembe, amit mindig magamnál tartok hasonló okokból.

[Másnap]

Johnnal az egész napot a város bejárásával töltöttük. Megnéztük a Notre Dame-ot, végig sétáltunk a Champs-Élyséesen, és a Diadalív alá is beálltunk. Még egy ingyenes francia nyelvórán is részt vettünk, mint kiderült borzalmas a nyelvérzékünk hozzá, de azért jó móka volt. Estére maradt Párizs legismertebb látványossága: Az Eiffel-torony. Magában is gyönyörű, de kivilágított állapotában méginkább magával ragadja az embert. A megnyitása előtt elmentünk vacsorázni az Angelina nevezetű étterembe, hogy kipróbáljuk a kimondottan francia ételeket, plusz az étterem különleges és elterjedt forró csokiját.

A toronyhoz nagyjából kilenc előtt érkeztünk meg. Borzasztóan hosszú sort kellett kivárnunk, hogy felérjünk, de azt kell mondjam megérte. Mivel már legyőztem a tériszonyomat Johnnak nem kellet szégyenkeznie miattam, de azt bátran kijelenthetem, hogy közel háromszáz méter magasban mindkettőnk egyensúlya megingott, ha csak lepillantottunk. Felérve mindketten nagy levegőt véve mondtunk hálát az úrnak.

Hogy milyen érzéseket keltettem bennem a kilátás azt lehetetlen szavakba foglalni. Szinte az egész városra rálátást nyertünk, minden fényekbe pompázott. Hihetetlenül hálás voltam Johnnak, amiért lehetővé tette számomra ezt az egészet, nem tudnék mást megnevezni, akivel szívesebben álltam volna ott.

— Egyszerűen nem tudom mit mondjak... Rettentően szerencsés vagyok, amiért veled lehetek. — adtam tudatára a bennem cikázó gondolatokat.

— Én vagyok a szerencsés. Melletted olyan oldalamat kezdtem felfedezni, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik.

— Beszeretnélek mutatni a családomnak! Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy egy párt alkotunk. Wyatt-tel is szívesen megismerkednék. — mondtam nagy határozottsággal. Az arcára lepettség ült ki.

— Biztos vagy benne? — kérdezi nagyokat pislogva.

— Igen, a lehető legbiztosabb! Tiszta szívemből szeretlek téged John Blake!

A szeretlek szó hallatán teljesen felvidult. Habozás nélkül megragadta a derekam és a magasba emelve csókolt meg. Annyira boldog volt, hogy egy pillanat alatt megőrült. A kemény külsejű Johnnyt egy bohókás éne váltotta fel. Miután letett az egész arcomat és nyakamat csókokkal lepte el, majd kiabálva őrjöngött a közelünkben lévőnknek, hogy ő a legszerencsésebb férfi ezen a földön. Mindenki jót kacagott rajta, velük együtt én is.

— Ez esetben semmi akadálya a tervemnek. — mondta sejtelmesen.

— Milyen tervednek? — kérdeztem felvont szemöldökkel.

Válaszul fél térdre ereszkedett előttem, és elő rántott a háta mögül egy dobozkát. Felnyitotta a fedelét, a belsejében egy fényes rubint gyűrű lapult. A látvány hatására kieresztettem egy kisebb kacajt, nem hittem a saját szememnek. Aztán ahogy John boldog arcára néztem eleredtek a könnyeim.

— Maya Brooklyn Palmer, mondd elfogadod ezt a gyűrűt szerelmem jeléül, itt az Eiffel-torony legtetején?

— Igen! — kiáltottam fel hezitálás nélkül.

Johnny enyhén remegő kézzel felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd felegyenesedett és magához rántva megcsókolt. Éreztem ahogy a sós könnyeim belepik az egész orcámat, de nem tudtam vele törődni. Csak azon járt az eszem, hogy hozzá megyek ahhoz az emberhez, akit mindennél jobban szeretek. Amikor anyám azt mondta, hogy ennél a pillanatnál nincs szebb nem hittem neki, csak grimaszoltam egyet. Most pedig átélve ezt a pillanatot a hideg is kiráz, és szinte hallom anyám hangját, ahogy azt mondja: Én megmondtam. És valóban megmondta.