ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

h a r m i n c

[Két nappal később]

Épp a közelgő vizsgáimra készülők gőzerővel, körülbelül már két napja. Márcsak kettő van vissza, ezért nem engedhetem el magam, különben mit sem érne az eddigi kemény munkám. A napom nagy részét az esszém kidolgozásával töltöttem, ami minden elfogultság nélkül eddig egész jónak ígérkezik. Scarlett-tel pont váltjuk egymást, ő jön a munkából én pedig megyek. Hiába lakunk együtt, szinte sosem látjuk egymást, csak lopott pillanatokra.

— Elegem van! — nagy hanggal viharzott be az ajtón, a szemei duzzadtak a sírástól.

— Mi a baj? — kétségbeesetten hozzáléptem.

— Kirúgtak. Egyik pillanatról a másikra, érted ezt!? Semmi előrejelzés, semmi figyelmeztetés, semmi Maya! — háborgott.

— Hé, nyugi — gyorsan magamhoz öleltem — Beszéljek a főnököddel?

— Isten ments, hogy én valaha is oda visszamenjek! Ki is iratkozhatok az egyetemről, mert nem fogom tudni fizetni...elcseszett vagyok Maya! — ismét sírva fakadt, a fejét a mellkasomba fúrta.

— Ne beszélj már hülyeségeket, tudod jól, hogy ezt is megoldjuk mint minden mást is. Beszélek Juliette-tel, hátha tud valami munkát. — próbáltam bíztatni.

— Mi lenne velem nélküled tesó? — motyogta bágyadtan.

— Tudod, hogy egymást tartjuk életben. — humorosan igyekeztem jobb kedvre deríteni.

[Az irodában]

Johnnyt egész nap nem értem el, csak egy SMS erejéig, amiben az állt, hogy órákig tartó megbeszélése van és nem tud hívni. Nagyon fontos lett volna, hogy beszéljünk, mivel Juliette sajnos nem tudott szabad állást nyújtani. Ahogy telt az idő egyre inkább bűntudatom lett, mivel annak ellenére, hogy megígértem Scarnak, hogy szerzek neki munkát, mégsem tudok semmit felmutatni. Nekem nincsenek olyan meghatározó kapcsolataim, mint például Johnnynak, ezért bízok benne, hogy ő jó hírekkel tud majd szolgálni. Alig tudtam a munkámra koncentrálni, szerencsére nem is volt túl nehéz napom, amikor végeztem egyből mentem Johnny irodájához. Útközben azonban egy olyan emberbe botlottam, akit a hátam közepére nem kívánok.

— Maya, micsoda meglepetés! — David szólított le hirtelen kilépve az egyik kávézóból.

— David.

— Megkaptad a virágomat? — pökhendin vigyorgott.

— Igen meg, nem kellett volna. — vissza mosolyogtam szarkasztikusan.

— Hallom a barátnőd munkát keres.

Meghökkentem. Olyan egyszerűen vetette fel, mintha az imént olvasta volna egy újságban. A lepettségemet hamar ijedtség váltotta fel, mivel Juliette-en kívül senki sem tudja, hogy Scarnak keresek munkát. Próbáltam megtartani a higgadtságom, bár legszívesebben letöröltem volna azt az átkozott vigyort a képéről.

— Igen.

— Szerintem tudnám alkalmazni. — folytatta.

— Johnny már alkalmazta, de köszönjük az ajánlatod.

— Ebben nem vagyok biztos.

— Mi a francot akarsz még David?! — dühösen eléléptem.

— Mindent. További szép napot, Maya. — mielőtt elment volna, egy puszit lelehelt az arcomra.

A hideg is kirázott, egy helyben álltam és néztem, ahogy kihúzva magát elsétál. Fogalmam sem volt, hogy mégis mit ért az a bizonyos "minden" alatt, de már bőven megelégeltem a szánalmas játszadozásait. Összeszedtem magam és újra megindultam az iroda felé.