ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

ö t v e n n é g y

Másnap délután Ronnie betartotta az ígéretét, és az édesanyja érkezését követően el is indultunk, bár fogalmam sem volt, hogy hova. Ronald csak annyit volt hajlandó mondani, hogy valami kényelmes és lezser ruhát húzzak. Ő is tudja, hogy nálam a kényelmes öltözet a melegítőnadrág+agyon használt póló párosában kimerül, de sejtettem, hogy ezúttal nem erre gondol. A szekrényem az elmúlt időben szinte kizárólag kismama ruhákkal volt felszerelve, ezért a terhesség előtti ruháim között kutakodva úgy éreztem magam, mintha vadonatúj darabokkal találnám szembe magam. Többsége sajna még nem jött rám, de találtam egy csinos és egyben kényelmesnek is nevezhető kék virágos sundress-t, ami a tükör előtt állva is megfelelő választásnak bizonyult.

Útközben felfigyeltem rá, hogy Ronnie az idegesség jeleit mutatja, amit csak ahhoz tudtam kötni, hogy valami nagyra készül. Bármennyire is kiváncsi voltam, nem akartam elrontani a meglepetés varázsát, ezért nem bombáztam fontoskodó kérdésekkel, csak élveztem az utat, ami kétségtelenül ismeretlen volt. Nagyjából egy óra múlva megérkeztünk Hampton Beach-re, ami már végképp felkeltette az érdeklődésemet, mivel nem igazán készültünk fürdésre alkalmas felszereléssel. Ronnie fülig érő mosollyal szállt ki az autóból, ezért hasonló lelkesedéssel követtem a példáját. Buzgón ragadta meg a kezem, majd megindultunk a part irányába.

— Remélem tudod, hogy nincs rajtam bikini. — jegyeztem meg szkeptikusan, mire Ronnie felnevetett.

— Nem lesz rá szükség, szerelmem. — mondta, majd menet közben a hajamba puszilt. — Lassan ott vagyunk.

Mielőtt rávághattam volna, hogy hol is van az az ott, a távolban megpillantottam egy részt, ahol egyértelműen nem mindennapi dekoráció volt látható. Összeráncolt szemöldökkel kaptam a fejem Ronald irányába, aki csak mosolygott rám. Közeledve az említett helyhez kirajzolódott előttem egy nagy fehér betűkből felállított szó, de hogy pontosan mi, azt még mindig nem tudtam beazonosítani. A környezetében rózsaszirmok hevertek, valamint gondosan elhelyezett gyertyák. A szívem szélsebesen kezdett verni, mivel kezdett összeállni a kép. Amint megérkeztünk a "Marry me?" felirat elé, a tenyerem azonnal a szám elé szökött.

— Ronnie... — suttogtam a nevét döbbenettel, miközben jobban szemügyre vettem az alkotását.

— Emlékszem, amikor azon a diákszövetségis bulin felelsz vagy merszeztünk és az álom esküvődről kérdeztek. Olyan áhítattal ábrándoztál egy tengerparti esküvőről, szinte látható volt a csillogás a szemeidben. — elevenítette fel az emléket, mire azonnal bekönnyeztem.

— Nem gondoltam volna, hogy akkor figyeltél bármire is, amit mondtam. — forgattam a szemem csipkelődve.

— Mai napig szégyellem, amit tettem, tettünk, de egy dologban mindig is biztos voltam. Te egy csodálatos ember vagy, Maya, aki mindenkire jó hatással van. Belőlem is kihoztad azt, amiről nem is sejtettem, hogy ott lehet. Ezért sem kérdés, hogy melletted akarok lenni a végsőkig. — mondta hosszasan, majd fél térdre ereszkedett. — Gyönyörű szerelmem, gyermekem édesanyja, hozzám jönnél feleségül?

A válaszom egyértelmű volt, de mégsem tudtam megszólalni. A könnyeim már javában eláztatták az arcomat, de még mindig patakokban folytak. Végül csak hevesen bólogatni kezdtem, majd Ronnie felé nyújtottam a kezemet, aki enyhén remegő kézzel felhúzta az ujjamra azt a káprázatos gyémánt gyűrűt, ami csak úgy csillogott, ahogy a nap sugarai érték. Legközelebb már a vőlegényem karjaiban voltam és úgy csókoltam, mint még talán soha. Az érzelmes pillanat után még mindig Ronnie-t ölelve csodáltam magam előtt mindazt, amit ehhez a varázslatos lánykéréshez teremtett.

Szeretem Ronaldot. A fiatalkori megpróbáltatásaink ellenére, most egy olyan férfit kaptam magam mellé, aki tiszta szívéből szeret és tisztel engem. Hiszek a sorsban, és azt is hiszem, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy azt megéltük. Néha felelevenedik bennem a sok boldog pillanat, amit Johnnyval éltünk meg, és a tudat, hogy egykor azt vallottam, ő lesz az igazi. Ijesztő és egyben csodálatos is, hogy egy ember élete során milyen gyökeres változások következhetnek be, amikre túlnyomórészt nem állunk készen. Legalábbis ezt hisszük. A változás az élet rendje, és meg kell tanulni kezelni azt. Az időnk ezen a világon véges, ezért minden napot úgy kell megélnünk, ahogy azt szeretnénk. Én az életem hátralévő napjait Ronald mellett és a kisfiam mellett szeretném megélni, boldogságban és nyugalomban, mivel ők az a bizonyos változás, ami a mindent jelenti számomra.