ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

ö t

[Másnap]

Egész nap a délután lehetséges kimenetelein töprengtem. Scarlettnek is elmeséltem, hogy mi történt, ahogy ő is beavatott, hogy miért maradt ki egész éjszakára. Talán egy kicsit túl sok részlettel látott el, de annyira izgatottan beszélt, nem akartam elrontani a pillanatát.

Már bőven végeztem kettő előtt, ezért volt időm olvasgatni és zenét hallgatni nyugodtan, plusz áttekinteni mindent, amit Blake napközben kiküldött. Mielőtt elindultam volna, lezuhanyoztam még és felhúztam egy elegánsabb darabot. A 165 centiméteremnek köszönhetően, úgy mozogtam magassarkúban, akár egy profi, ezért sosem jelentett gondot a viselése az efféle ruhákhoz.

Az irodához érve heves kiabálás szűrődött ki bentről, nem tartottam jó ötletnek bekopogtatni. Egyedül a főnököm hangját hallottam, így arra a következtetésre jutottam, hogy telefonál. Hirtelen elhalkult, majd már csak arra eszméltem fel, hogy kiront az irodából, ezzel fellökve engem. Mielőtt látványosan a földre estem volna, a jobb kezével utánam nyúlt, majd visszarántott. Az egyensúlyomat még mindig nem szereztem vissza, ezért a lendületes mozdulatával magára húzott. A testünk teljesen egymáshoz préselődött, az arcunkat is csak pár centiméter választotta el.

Az egész szituáció roppant kellemetlen volt, de ha mindez nem lenne elég, a tekintetét a számra szegezte, én pedig nem tudom mit gondolva, lassan beszívtam az alsó ajkam. Erre ő vett egy mély levegőt és óvatosan eltolt magától.

— Van egy kis elintézni valóm, kérem várjon az irodámban. — mondta és azzal el is viharzott.

Próbáltam nem azon agyalni, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem abban a pár röpke pillanatban.
Amikor először találkoztunk nem vettem észre úgy, mint a férfit, most azonban ráébredtem, hogy eszméletlenül dögös. Ahogy a derekamhoz kapta a kezét és az ujjaival megszorította, elindított bennem valamit, ami teljesen új volt számomra. Nem egy férfivel találkoztam már életem során, de egyikük sem tudott olyan hatást gyakorolni rám, mint ez az ember a puszta érintésével.

Leültem az irodájában ahogy utasított és vártam, hogy visszatérjen. Még mindig éreztem az erős parfümjét, szinte az volt az egyetlen illat, ami átjárta a levegőt. Nem telt bele sok idő, már hallatszott is az ajtó nyitódása, és csukódása mögülem. Szótlanul elhaladt mellettem, én pedig figyelemmel követtem minden mozdulatát. Leült az asztala mögé, kényelmesen hátradőlve a székben, majd elővett egy cigarettás dobozt és rágyújtott.

— Kér? — nyújtotta felém a dobozt.

— Nem, köszönöm. — válaszoltam kínosan. Nagyon ritka alkalmak egyike volt, hogy visszautasítottam egy megkínálást.

— A mellettem balra lévő iroda lesz a magáé. A titkárnőm az óráinak megfelelően állította össze a munkarendjét, ha kivetése lenne... — itt tartott egy szünetet — Hát maradjunk annyiban, hogy ne legyen. Meghatározott ügyekben maga lesz az asszisztensem, ezekről mindig előre értesíteni fogom. Az iskola azért van, hogy tanuljon, itt kell a tudását megvillantania, tehát ne is gondoljon rá, hogy pátyolgatásra adom a fejem. Van kérdés?

Igen, rengeteg kérdésem lenne. A leginkább az érdekelne, hogy hogy lehet ekkora tapló?
Gondoltam magamban.

Miután letisztázta a saját részét a közös munkáról, nem hogy megszólalni, még feldolgozni sem nagyon tudtam a hallottakat. Azt hittem, hogy a folyosón történtek után és hogy tegnap még képes volt a házamhoz jönni, azért hogy elnézést kérjen talán egy cseppet megenyhül és elhanyagolja ezt a bunkó stílust. Ehelyett csak méginkább rávilágított arra, hogy miért ne tekintsek rá, a férfiként.