ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs [szünetel]

n e g y v e n k e t t ő

ᴍᴀ́ᴊᴜs 11

[Egy hónappal később]

A John vs. David ügyre tekintettel igyekeztem félretenni a nehezteléseimet, és száz százalékosan támogatni a vőlegényemet. Johnny egy percig sem izgult a végkifejlet miatt, meggyőződése volt róla, hogy David húzza a rövidebbet. A határozottságát azonban hamar megingatta Florence bejelentése, ami láthatóan a padlóra küldte. Nem tudott aludni, a gondolatai folyton folyvást máshol jártak. Minden energiáját a fia ügyébe fektette, én pedig ismét kispadra kényszerültem. Tehetetlen voltam és a legelszomorítóbb az egészben az volt, hogy Johnon is ugyanezt vettem észre.

A tárgyalás előtti időszak fájdalmasan nyögvenyelősen telt, David nem engedett az elveiből, miszerint minden őt ért kárért John a felelős. Jules segítségével azonban majdnem az utolsó pillanatban sikerült egy kulcsfontosságú anyaghoz jussunk, mégpedig a David házát felügyelő kamera felvételéhez, ami teljes pontossággal igazolja John vallomását. Ezzel a bizonyítékkal valóban eldőlt a per eredménye, John győzött. A boldogságunk a hátra maradt láthatási jogért való harc miatt mégsem lehetett felhőtlen.

A kevés idő, amely Florence megismerésére szolgált éppen elegendő volt arra, hogy egy cseppet bele lássak a fejébe. Bármit megtenne Wyatt-ért, és ennek elismerését nem ügyvédeken, valamint tárgyalásokon keresztül kell kifejeznünk. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többre tartaná, ha szívből cselekednénk és bebizonyítanánk, hogy a fia igenis jó kezekben lenne. Ebből kifolyólag számításba vettem azt is, hogy John hallani sem akarna arról, hogy a volt felesége lábai előtt heverve könyörögjön, ezért ezt a lépést nekem kellett megtennem. Florence már jelezte, hogy a bizalmát fektette belém, így ezt az előnyömre kovácsoltam.

Késő délutánra találkozót szerveztem a nővel. Szerencsére Johnnak sem kellett valami béna kifogást felvessek, mivel bent maradt az irodában túlórázni. Magabiztosan és felkészülten ültem ki a megbeszélt kávézó teraszára. Florence stílusosan késett pár percet, de szerencsére derűs volt, egy percig sem aggódtam amiatt, hogy esetleg egy hatalmas baklövést követtem el ezzel az egyéni akcióval. A rendeléseink leadása után belekezdtünk a sablonos fecsegésbe, majd miután az italaink már előttünk gőzölögtek mély levegővétel kíséretében kiböktem, ami a szívemet nyomta.

— Tényleg komolyan gondolod, hogy teljesen elszakítod Wyatt-et Johntól?

Florence rezzenéstelen arccal a szemeimbe meredt, még a tekintete is üres volt. Mintha semmilyen érzelmet sem váltottak volna ki belőle a kétségbeesett szavaim.

— Szörnyetegnek tartasz, igaz? — kérdezett vissza egy halvány mosollyal az arcán. Meglepett, hogy érdekli az őszinte véleményem.

— Nem. Viszont úgy érzem, hogy óriási hibát követnél el. Wyatt már nem kisgyerek, érti és érzi, hogy mi folyik körülötte, viszont még nem elég nagy ahhoz, hogy hirtelen elszakítsák tőle a számára meghatározó apafigurát. — feleltem őszintén.

— Szerinted Wyatt-nek egy erőszakos apa figurára van szüksége?

— Tudom, hogy mit csinálsz. — jelentettem ki, miután ráeszméltem, hogy tesztelni próbál. — Mindketten tudjuk, hogy Johnnak Wyatt a legfontosabb. Nem hibátlan, ahogy te vagy én sem. Az én szüleim is rengeteget vitatkoztak a testvérem és előttem, de ha az ő kapcsolatuk hullámzott is, egyet mindig tudtam: hogy bennünket feltétel nélkül szeretnek. Wyatt úgy szereti Johnt ahogy van, nem keresi benne a hibákat vagy, hogy mit miért tesz. Feltétel nélkül szereti.

Florence sokáig hallgatott a beszédemet követően, viszont ezúttal felszínre eresztette az érzéseit. Láttam, hogy megfontolja a szavaimat, valamint, értékeli hogy megnyíltam felé. Végül rám mosolygott, sőt még fel is nevetett.

— Elképesztő vagy, Maya. — bólogatott elismerően. — Ryder büszke lehet rád, csodálatos nőt nevelt belőled. — tette hozzá, mire nagyra nyíltak a szemeim.

— Ismered az apámat?

— Ő és Winston is a mostohatestvérem. A nagyapád szeret válogatni a nők terén. — forgatta a szemeit, minek hatására felkacagtam.

— Kicsi a világ, mi? — humorizáltam, Florence pedig grimaszolva bólintott.

— Visszalépek a pertől. — jelentette ki hirtelen.

— Tényleg?!

A megerősítő igen után teljesen eltöltött a boldogság. Nem törődtem a körülöttünk ülőkkel, sem azzal, hogy Florence hogyan reagál majd, késztetést éreztem, hogy felpattanjak és egy szoros öleléssel fejezzem ki a hálámat. Szerencsére nem vette rossz néven a kifakadásom, mi több még viszonozta is az ölelést. Tűkön ülve vártam, hogy elújságolhassam a hírt Johnnak, de Florence megkért, hogy hadd beszélhessen vele először ő. Azzal indokolta, hogy le szeretne szögezni neki pár dolgot, valamint elnézést akar kérni, amiért rosszul ítélt meg engem eleinte. Nem ellenkeztem, viszont az izgalmam ettől eltekintve sem lappadt.

Amikor hazaértem reméltem, hogy Scarlett-et valahol a lakásban találom és legalább vele megoszthatom a jó híreket, de helyette pont az a személy ült a kanapén, akinek egy szót sem szabadott mondjak. Próbáltam elfojtani az örömöm, ami John feszült vonásainak láttán nem is volt olyan nehéz. Úgy nézett végig rám, amíg le nem ültem mellé, mint aki a világ legmocskosabb bűnét követte el az imént.

— Elmondanád, hogy miért kávézgattál az exnejemmel, miután pontosan jól tudod, hogy mit művel velem?! — vont kérdőre heves hangnemben.

— Félreérted a helyzetet! — keltem a védelmembe, de hiába, John hajthatatlan volt.

— Valóban? Akkor világosíts fel kérlek!

Visszagondoltam Florence kérésére, éppen azelőtt, hogy szóra nyitottam volna a számat. Mi ez az apró összezörrenés ahhoz a széles mosolyhoz képest, ami majd az arcára húzódik? Ennyi áldozatot én is meghozhatok.

— Nem mondhatom el.

— Nem? — kérdőn összeráncolta a szemöldökét. — Nem?! — tette fel újra a kérdést kiabálva, majd felpattant mellőlem.

— Kérlek, nyugodj meg! — igyekeztem csillapítani a kedélyeket.

— Nem tudok! Jót kacagva végig asszisztálod a tervét? Te is ezt akarod, Maya? Tönkre akarsz tenni? Először David, most az a hárpia? Én mindent feladtam volna érted, Maya, te pedig az mellé állsz, aki meg akarja keseríteni az életemet? Ugyanolyan vagy, mint Florence!

A sorozatos kérdések teljesen összezavartak, viszont a testbeszédét tökéletesen értettem. Fenyegető volt, durva, és gyűlölettel teli. Féltem tőle, még sosem láttam ennyire kontroll vesztette állapotban. Úgy éreztem, hogyha felé nyúlnék talán még megütni is képes lenne a pillanat hevében.

Amikor már azt hittem, hogy minden helyreáll és visszazökkenünk a rendes kerékvágásba, ahol a felhőtlen jövőnket tervezzük, az egész elképzelés darabokra hullik. Az egyetlen kérdés, ami megfogalmazódott bennem az az, hogy vajon Florence-nek tényleg igaza volt amikor azt mondta, hogy a kapcsolatunk halálra van ítélve? Emelett a válasz is ott motoszkált a fejemben, csak nem mertem bevallani magamnak.